Close

Letartóztatott főrendőr: az lett a vesztük, hogy túl jól dolgoztak

Gulyás Imre feljelentést tesz: ő nem hamisított kihallgatási jegyzőkönyvet. Azok akarják learatni a babérokat, akik korábban leállították a nyomozást – mondja az NNI egykori, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő főosztályvezetője.

Feljelentést tesz Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) május vége óta vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásban lévő volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője a Heti Válasz Online szerdán közölt írása miatt, amely azt közölte: a Vizoviczki László ellen folyó nyomozás keretében letartóztatott Gulyás Imre és Hopka Lajos, a speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztály vezetője hamisította a PestiSracok.hu honlapon közölt jegyzőkönyvet, amely azt a feltételezést támasztja alá, hogy a börtönbüntetéséből nemrég szabadított Radnai László tett terhelő vallomást Portik Tamásra.

Zsurkán Béla ügyvéd, a két volt rendőrségi vezető védője, aki hétfőn találkozott a sátoraljaújhelyi fegyintézetben raboskodó Gulyás Imrével, a Népszabadságnak elmondta: védencét mélységesen felháborította a Heti Válasz Online cikkében megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, elképesztő vád. Az ügyvéd közlése szerint azt még nem döntötték el, hogy ki ellen és milyen címen tesznek feljelentést. Nem a szerintük hamis információt közlő lap ellen akarnak fellépni elsősorban, hanem azokkal szemben, akik önös érdekből kiszivárogtatták a PestiSracok.hu-n közölt valótlan, rágalmazó információkat.

Zsurkán a Gulyás Imrétől kapott szóbeli felhatalmazásra hivatkozva elmondta: nem sokkal azután, hogy védence 2009-ben a NNI szervezett bűnözés elleni főosztályának élére került, parancsot kapott a 2008 októberében Prágában elfogott, majd Magyarországnak átadott Josef Roháchoz köthető bűncselekmények felderítésére. E munka keretében a kezébe került egy 2005-ös jegyzőkönyv, amelyben az egy évvel korábban egy Kecskemét mellett meghiúsított fegyvereladási ügy kapcsán maffiavádakkal őrizetbe vett Radnai László az olajügyekről, a robbantásokról és gyilkosságokról, továbbá Josef Rohác szerepéről vallott. A rendőrség akkori vezetése elutasította Radnai alkuajánlatát, a kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket pedig „ad acta” tették. Akkor mindennél, még az Aranykéz utcai robbantás tetteseinek elfogásánál is fontosabb volt a kecskeméti maffiaper előkészítése, s hogy abban Radnait bűnszervezet vezetőjeként elítéljék. Ez 2007-ben meg is történt: Radnai 12 évet kapott. A büntetését nemrég egészségi állapotára tekintettel félbeszakította a nyomozási bíró. Ezt követően terjedt el a hír, hogy Radnai tett terhelő vallomást Portikra.

Forrás: nol.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top