A debreceni Campus Fesztiválon, hogy hány ezren vettek részt arról még nincs pontos adat. Ami biztos; köztük voltunk mi is. Aki nem mondhatja el ugyanezt magáról, (többszöri figyelmeztetésünk ellenére), az élménybeszámoló olvasása közben mélyen búslakodjon, aztán fogadja meg, hogy tanul a múlt hibáiból, és jövőre találkozunk a fesztiválon!
A vonaton kedvenc fotós kollégámmal arról beszélgettünk, miért is vagyunk annyira oda a fesztiválokért. Hiszen a fellépők koncertjeire év közben is elmehetünk, kempingezni is lehet a legtöbb tó mellett, a hideg sör és a lángos, pedig minden strand alapkelléke. Mégis valahogy teljesen más. A fesztivál egy életérzés. És ezt legalább egyszer mindenkinek meg kellene tapasztalnia.
A napok forgatókönyve nagyjából ugyan az, persze azért mégis más; a programok, a koncertek, az emberek, a fáradtság (amivel nem foglalkozol) egyre nő, a tiszta ruhák száma, pedig ezzel egyenesen arányosan csökken. De mégis, hogy kell elképzelni? Empirikus tudásomra alapozva, mindenféle objektivitástól elzárkózva a következőket tudom mondani;
A fesztiválra megérkezel, izgatottan, már az esti fellépők zenéjét dúdolgatod, keresed az ismerős arcokat, és hogy hol van még hely a sátradnak, gyorsan összedobjátok, és hatalmas lendülettel, energiával mentek bele az éjszakába, tökéletes megjelenéssel, az elengedhetetlen kellék; a hideg sör a kezedben. Ideális esetben legalább is valahogy így kéne történnie.
Ehelyett fél Budapestet végig utazod az elképesztően nehéz táskáiddal (mert egy nő mindenre felkészül) kistáska, utazótáska, hálózsák, sátor (ezek össztömege lassan eléri a saját testsúlyod felét) döcögsz több, mint 3 órát Debrecenbe, megérkezve feltolod a csöpp kis csomagodat a villamosra. A fesztivál kapujában állva zsibbad a karod, a vállad, vagy a nyakad, de lehet, hogy a hátad, azt hiszem úgy a pontos, hogy mindened. A kedves „mosolygós” biztonsági őrök alaposan átnéznek (nyugi, testüreg vizsgálat azért nincs!), végre átküzdöd magad, megtalálod a kempinget, persze ez nem azt jelenti, hogy a sátradnak is van hely! Nagy nehezen a szélén mégis akad. Lerogysz a cuccaidra, és erőt gyűjtesz átmeneti szállásod összeszereléséhez (hála az égnek nem egyedül). Mikor szerencsétlenkedve rángatjátok a sátrat, ami minden irányba dől, és a kedves lakótársad (akit lehetetlen kihozni a sodrából) hirtelen dührohamot kap, ott az a pont, ahol az abszurd, a szürreális, és a mérhetetlen kimerültség találkozik, és ott van a poén elásva. Szerencsére mi megtaláltuk. Természetesen ettől csak szimpatikusabbak lesztek az átmeneti szomszédoknak, ezt néhány órával korábban ők is átélték.
A Nagyerdő tökéletes helyszín; a nagy színpadok, és a party sátrak a sportpálya szélén húzódnak. Vannak olyan pontok, ahol egyszerre két koncerten is lehetsz. Könnyen átlátható, gyorsan eljutsz egyik buliból a másikba. Tájékozódni egyszerű, gondoltak a férfiakra, ezért raktak ki térképet, és gondoltak a nőkre is (köszönjük a táblákat). A Lipton sátor mellett muszáj elmenned, hogy bejuss a színpadokhoz, de előtte náluk megállhatsz egy kiadós felfrissülésre. Ha még sem szeretnéd, akkor is gondoskodnak rólad a nagy melegben… vizipisztollyal. Az óriási Telekom csúszdán (csak hogy fokozzuk a strand élményt) belecsobbanhatsz a buliba, ezzel meg is érkeztél az este legfontosabb helyszínére, a sportpályára, hogy a koncertek zömét megtalálod. A programfüzet mindig legyen nálad (az elején még kinézed, nehogy lemaradj a kedvencekről… utána persze elragad a party hangulat). Olyan jó programokat szerveztek, hogy azon kapod magad, cikázol a színpadok között, hogy mindenhol ott lehess. Most már értem miért sportpályán van a fesztivál. Minden nap reggel öt óra magasságában ér véget. Ez valójában praktikus, mert addigra pirkad, és megtalálod a sátrad (persze kivétel mindig akad, olyan „szupermanek”, akik útközben elfáradnak és abban a pillanatban az út közepén, vagy a sörpadon térnek nyugovóra). Én mindenkinek javaslom a kempinget, ott sosincs vége a bulinak. Nem a legkényelmesebb szállás, de leírhatatlanul jó a hangulat, az igazi fesztivál élmény elengedhetetlen része; a délelőtti varázsige csaták (hirtelen Roxfortban érzed magad), az éjszakai éneklések, a hajnali szendvics üzletek, és még hosszan sorolhatnám. De csak azoknak ajánlom, akinek van kellő toleranciája és humorérzéke!
A másnap, bármilyen meglepő, olykor tényleg „másnap”. Az előző este fáradalmait a legideálisabb a Telekom Terasz ágyain, vagy a DUB Székházban, babzsák fotelben kipihenni.
De azért mégsem kellene egész nap lustálkodni, programokat már kora délután találsz. Kezdjünk a KULTer.hu irodalmi sátorban, ahol a rendezvények, a portál profiljához híven, kortárs is meg kulturális is. Olyan nevekkel beszélgettek zene, dalszöveg és irodalom kapcsolatáról, mint Závada Péter (Akkezdet Phiai), Sena (Irie Maffia) és Beck Zoltán (30Y). Kultúr-túránkat az Európai Nyelvek Utcájában folytatjuk, itt sajtkóstolótól kezdve élménybeszámolókat, nyelvórákat, versenyeket mind megtalálod. A Debreceni Egyetem nyelvi intézetei érdekes programot állítottak össze. Harmadik megállónk a Civil Pont, ami olyan, mint egy jó bolt; van itt minden. Kultúra, tudomány, technika, alapítvány, egyesület, védik a környezetet, és védenek Téged is. A fesztivál egyik legcsaládiasabb helyszíne a Víztorony Pódium, ahol koncertek mellett a Stand up commedy jól ismert arcai fokozzák a jókedvet, miközben lemegy a nap, és kigyullnak a víztorony fényei.
Ennyi pihenő után már elég frissnek érzed magad (ha nem, futás a Lipton sátorhoz!), elkezdheted megalapozni a bulit. Van, aki ezt némi alkohollal teszi, ehhez nagyon sok márka nyújt neked segítséget, a választék óriási, pálinkaházakból egy kisebb utcát raktak össze. Az estére hangolódás másik kedvelt formája a fesztiválhoz illően életkép; fűben ücsörgő fiatalok beszélgetnek és élvezik a minden irányból áramló zenét. Később belőlük lesz az első sorban tomboló tömeg.
A fesztivál végére nagyon otthonosan mozogsz a sok ismerős arc között, hiszen a bulik, a programok, az evés – ivás közben már rengeteg emberrel megismerkedtél. A szomszédokról nem is beszélve, akik olykor elfelejtik, hogy a sátor oldala nem fal, és nem hangszigetelt. A jó szomszédi viszony felbecsülhetetlen. A hajnali élmény- és tapasztalatcsere, a végeláthatatlan nevetés és olykor a döbbenet furcsa ötvözete. Ez a fajta családias légkör az egész fesztiválra jellemző.
És ha már a végét említettem… sajnos az a perc is elérkezik. Utolsó éjszakára nem javaslok alvást, mikor vége a koncerteknek, még egy nagy bandázás a kempingben, utána tényleg lehet szedni a sátorfát. A hazaút az odaútnál is rosszabb. Fáradt vagy, ezért még súlyosabb a sok holmi is, kicsit nehéz a szíved, mert valami nagyon jó dolognak lett vége. De nincs miért szomorkodni, mert a villamos zakatolása dubstep ritmus, a vonaton is fesztiválozók vannak, rengeteg élménnyel térsz haza, és ahogy nézed a melletted elhaladó tájat, már biztos vagy benne, hogy jövőre is elmész a CAMPUS FESZTIVÁLra!
Fotó: Nagy Márton