Egy másfél éve hatályos szabály eltörlésével egyszerűsítené az ügyvéddé válás feltételeit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
A tárca – a kormányzati honlapon közzé tett jogszabálytervezete alapján – eltörölné a kamarai taggá és így ügyvéddé válás feltételei közül a legalább egyéves ügyvédi, ügyvédjelölti vagy alkalmazott ügyvédi joggyakorlati időt.
Így a más jogi szakmákból érkezők – bírók, ügyészek, közjegyzők és jogtanácsosok – könnyebben válhatnának ügyvéddé.
A parlament 2010 novemberében írta elő – 2011. január 1-jei hatállyal – a kamarai tagság feltételeként az egyéves gyakorlati időt. Az előterjesztők, a fideszes Vitányi István és a KDNP-s Rubovszky György, ezt azzal indokolták, hogy az akkor érvényes szabályok szerint a jogi szakvizsga megszerzése után fel lehet venni a kamarába azokat, akik ténylegesen nem szereztek gyakorlatot, márpedig a tapasztalatok szerint az ügyvédekkel szemben nagyobb szakmai elvárásokra van szükség, a hivatáshoz elengedhetetlen komplex tudás pedig csak a gyakorlati készségek megszerzésével sajátítható el.
Az igazságügyi tárca most ezt a szigorítást szüntetné meg.
A tervezetet – amelynek elfogadása a kormány várakozása szerint az ügyvédi kamarai tagság kisebb mértékű bővülését hozhatja – augusztus 15-ig lehet véleményezni.
Forrás: mti