Close

Éremesélyes II. Erzsébet unokája

Zara Philipsnek, II. Erzsébet brit uralkodó legidősebb unokájának minden esélye megvan arra, hogy olimpiai érmet nyerjen Londonban.

A 31 éves Zara – Anna hercegnő lánya – a lovastusában indul, egyéniben és csapatversenyben egyaránt.

Két napon át a díjlovaglás versenyei folytak, hétfőn, a tereplovaglás előtt a brit válogatott a harmadik helyen végzett Ausztrália és Németország mögött. A lovastusában kedden hirdetnek győztest, a díjugratás után. Egyéniben Philips kevésbé szerencsés, kétnapi versenyzés után 24. helyen áll.

A világ- és Európa-bajnok bajnok Philips szülei nyomdokaiban halad: apja, Mark Philips, Anna hercegnő első férje 1972-ben Münchenben olimpiai arany-, 1988-ban Szöulban pedig ezüstérmet nyert. Anna hercegnő 1976-ban a montréali olimpián versenyzett, de nem szerzett érmet.

Annak ellenére, hogy Anna hercegnő, aki közel három éve vezeti a brit nemzeti olimpiai bizottságot, és aktívan részt vett a londoni olimpia szervezésében, Zara Philips semmilyen kivételezésben nem részesült. Edzője és a csapata két tagja szerint sikerét a tehetségének és a kitartásának köszönheti. Philips kétszer – 2004-ben és 2008-ban – már megkísérelt bejutni az olimpiai válogatottba, de sikertelenül, mert kedvenc lova, Toytown cserbenhagyta. Mostani versenylovában, High Kingdomban viszont nem csalódott.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top