Új pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat a Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére, miután az előző pályázatot érvénytelenítették. A Fővárosi Önkormányzat közlése szerint a nyári szünet végére megszületik a döntés.
Az előző pályázatra hárman jelentkeztek: Kardos József, a Sziget fesztivál és a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója; Nagy József nemzetközi hírű táncos-koreográfus-rendező és Haraszti Zsolt, a Trafó igazgatóhelyettese, aki az intézmény jelenlegi munkatársaival – köztük Barda Beáta művészeti vezetővel és Molnárné Kuskó Szilvia gazdasági igazgatóval – pályázott.
A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága az MTI érdeklődésére kedden közölte, hogy a szakmai bizottságtól Nagy József 1 tartózkodás mellett 5 támogató szavazatot kapott, valamint Kardos József 1 tartózkodás és 3 nem szavazat mellett 2 támogató szavazatot kapott.
„Nagy József, a kiváló művész pályázata nem tartalmazta teljes körűen a pályázati felhívásban megjelölt dokumentumokat, ezért az önkormányzat nem vállalhatta, hogy az előadó-művészeti törvénynek és a Munka törvénykönyvének nem megfelelő eljárás szerint nevezze ki a vezetőt” – fogalmaznak a közleményben.
„Kardos Józsefnek – akinek fesztiválszervező, kulturális menedzseri kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek – pedig nincs az előadó-művészeti törvény által megkövetelt végzettsége, de ezen követelmény alól a kultúráért felelős miniszter adhat egyedi felmentést” – áll a Főpolgármesteri Hivatal válaszában.
Mint írják, e tényezők miatt döntöttek az új pályázati kiírás mellett, amely kedden megjelent, s a nyári szünet végére döntés is születik.
Szabó György, a Trafó leköszönő vezetője az MTI-nek elmondta: levélben értesítették arról, hogy érvénytelenítették a pályázatot. Hozzátette: július 1-jétől a gazdasági igazgatót, Molnárné Kuskó Szilviát nevezték ki ideiglenesen az intézmény élére.
„A Trafó kritikus helyzetbe került, azonnali megoldásokra lenne szükség. Ám a jelenlegi helyzetet még az is nehezen tudná megoldani, aki bennfentes” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az idő túl rövid, a stáb lelkileg összeomlott, többen elmennek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján kedden közzétett, a Fővárosi Önkormányzat portálján is megtalálható – immár harmadik – kiírás szerint a Trafó új ügyvezetője öt éven át, 2012. szeptember 1-től 2017. augusztus 31-ig töltheti be a posztot, a munkába lépés napja szeptember 3.
A pályázatokat a kiírás közzétételétől számított 30 napon belül várják, az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap. A munkakör betöltéséről az előadóművészeti törvény alapján létrehozott szakmai bizottság véleményét is mérlegelve a főpolgármester az elbírálást követő 30 napon belül dönt.
A Trafó vezetésére először tavaly írtak ki pályázatot, amelynek nyomán Bozsik Yvette-et nevezték ki januárban az intézmény élére. Miután azonban a táncművész-koreográfus az őt ért támadások miatt mégsem vállalta a Trafó vezetését, május 3-án újra kiírták az ügyvezetői pályázatot. A ferencvárosi kulturális intézményt 13 éve vezető Szabó György, aki tavaly még pályázott, ezen a pályázaton már nem indult.
Az új vezető július 1-jétől töltötte volna be a posztot, ám a Fővárosi Önkormányzat érvénytelenítette a pályázatot. Az érvénytelenítésről elsőként hírt adó Színház.hu-nak Haraszti Zsolt és Kardos József is úgy nyilatkozott, hogy az új pályázaton ismételten indul az igazgatói posztért.
Forrás: mti

