dr Antalóczy Zoltán orvos – filozófus professzor, a Magyar Kultúra lovagja. Pályája kezdetén, már egyetemi évei alatt megjelent első kiadványa, később pedig évtizedeken át generációk tanulmányait segítette magyar és angol nyelvű szakkönyveivel. A kilencvenes évektől már szépirodalmi, történelmi és filozófiai művei is megjelentek, írt többek között a Távol-Keletről, a felvilágosodás eszméiről, de a gazdasági világválságról, vagy a görög mitológiáról is.
A könyv kapható a Helikon Könyvesház gondozásában, (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 35.) vagy megrendelhető a weblapjukon is.
A „palesztin tavasz”-t amerikai tavasz követheti?
Folytatódtak 2011 október első napjaiban is a kormányzat intézkedései miatt elégedetlen tüntetők tiltakozásai New York pénzügyi negyedében és több amerikai nagyvárosban. A hetek óta tartó tiltakozási hullám több ezer résztvevője ismét kifejtette a nagyvállalatok és a bankok megsegítése, illetve a magas munkanélküliség miatti elégedetlenségét. New York pénzügyi negyedében” „Vessünk véget a nagyvál298 lalatok kapzsiságának!” feliratú transzparenseket emeltek a magasba. A megmozdulások békésen zajlottak le, nem úgy, mint néhány nappal ezelőtt, amikor 700 embert tartóztatott le a New York-i rendőrség rendzavarás miatt. Az egyik republikánus elnökjelölt, Herman Cain irigynek és Amerika-ellenesnek nevezte a tüntetőket.
A spekulánsok, a milliárdos bónuszokat zsebre vágó bankárok és a tőzsdecápák ellen tüntetnek New York pénzügyi negyedében a Wall Street-en is, elszámoltatást követelve a hitelválság kirobbantói és a nyerészkedők ellen. Érdekes módon a „mozgalom”-hoz nemrég csatlakozott Soros György is, aki a világ leggazdagabb 10 embere közé tartozik. Soros állítólag „rokonszenvezik az amerikai pénzügyi rendszerből fakadó társadalmi egyenlőtlenségek ellen” tiltakozókkal.
A „Foglaljuk el a Wall Street-et!” nevű mozgalom azonban dacol minden „támogatással”, és Szabó Anna (M.N.) leírása szerint Chicagótól Los Angelesig egyre több szimpatizánst gyűjt maga köré. Értelmiségieket, kétkezi munkásokat, munkanélkülieket és diákokat. Amerikai szellemiséggel visszakérik a „letámadott” személyektől a tőlük ellopott amerikai álmot, a demokráciába vetett bizalmukat. Ők a „maradék 99 százalék”, akik befizetett adójukkal dobtak mentőövet az őket uraló egy százalék elitnek. Azok képezik ezt az egy százalékot, akik a gazdasági és pénzügyi válság kezdete óta „túl nagynak mondták magukat ahhoz, hogy csődbe menjenek”. Bilincsben szeretnék látni azokat, akik az erkölcsi nihil szép földjén tönkre tették őket. A többség nevében még új társadalmi szerződést is követelnek, amely őket és véleményüket is tiszteletben tartja és nem kizárólag a kiváltságosok magán érdekeit képviselő mintegy 1%-ot kitevő túlerőt.
A gyenge 99%-ot kitevő többség azt hitte balga módon, hogy a válság után egy jobb világ jön. Abban is bízott, hogy a rossz majd elnyeri méltó büntetését és szabályok közé szorítják a szabálytalanságokat. Nem így történt. A gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbekké lettek. Nem kell azzal különösképpen törődni, hogy miképpen érték el ezt a feltűnően szép eredményt. Mint ahogyan az is mindegy a kínai Teng-Hsziao ping felismerése szerint, hogy milyen színű a macska. Az a lényeg csak, hogy megfogja az egeret. Ez a kínai forradalmi felismerés a Wall Street-en is bevált, olyannyira, hogy a Wall Street forradalmáról is beszélhetünk. Szabó Anna szerint az újdonsült „amerikai forradalmat” bizony nem lehet csak úgy, félvállról kezelni. Az utóbbi 30 év ugyanis valóban egy szűk kör, az a bizonyos 1% látványos meggazdagodását hozta, miközben a középosztály semmivel sem él jobban, a szegények viszont jóval szegényebbek lettek és nyomorognak. Hitelre próbálták maguknak megvásárolni az amerikai álmot, amelyről kiderült, hogy kétszer kell érte fi zetni – és ez nem semmi! Egyszer kamatostul törlesztve a bankoknak, másodszor pedig az összerakott közpénzekből aládúcolt pénzügyi rendszer eltartásával.
„A 99% szerint nagyon nincs rendjén, hogy a Lehman Brothers csődje óta alig változott valami és a válság vámszedői egy bocsánatkéréssel megúszták. A hitelminősítők monopóliuma megmaradt, sőt befolyásuk jelentősebb, mint valaha. A Wall Street-i brigantik újra dollármilliókat kapnak prémiumként, miközben a megemelkedett banki kamatokat a kisemberek fizetik.
Az adósságban úszó középosztály a létfenntartásért küzd, és a következő években súlyos megszorításokkal szembesül, mert az állam eladósításának a terhét is a nyakába varrják. Az ezermilliárd dollárnyi diákhitelt felhalmozó fi atalok most a jövőjüket kérik vissza.” (Szabó Anna)
A 99% végre mer szólni a társadalmi egyenlőtlenségek ellen. Nem nézi tétlenül azt, hogy néhány száz család annyi vagyonnal rendelkezik, mint 180 millió amerikai. Nem tolerálja az 1% mohóságát, korrupcióját és korlátlan politikai befolyását. A múlt század végén a neoliberalizmus helyet ezért új szisztémára tért ás a pénzpiacon. Bevezette a Washington-i konszenzust. Ez igen. Az új pénzügyi rendszer mássága változást hozott a pénzvilágban. Sok pénzt hozott, és ami a legfontosabb – nem mindenkinek. Így maradt a régi és Európában is hiába volt és van csőd, még mindig neoliberális jóformán egész Európa.
Jó „üzlet”-nek nézett ki már az ókorban is a politika. Jól fi zet napjainkban is. A lényeg az, hogy keveseknek sokat hozzon. És erre járjon minden berendezés. Manuálisan és automatikusan is. Próbálja meg – megéri. Megéri? Persze nem mindenkinek. Érteni nem kell, mert nem is lehet hozzá. A véletlent, vagy a bizonytalanságot megmagyarázza a bizonytalansági relatio. Egy ilyen szisztémában mindenkinek igaza van és senkinek sincs igaza.
Ezt, az ilyen formában, általam eddig le nem írt, már-már tragikomédiát írtam 2011. október 7-én, de magam egy olyan kavargást olvastam ki belőle, hogy jónak láttam ezekkel a mondatokkal befejezni ezt az anyagot és befejezettnek tekinteni. Október 8-án azonban újra elővettem az anyagot, mert újságolvasás után elállt a lélegzetem is. Pósa Tibor, Lóránt Károly (L.K.) és Lovas István cikke, mely egyenesen azt írja, hogy ő is visszavisz engem a Wall Street-re New Yorkba, ahol véleményem szerint világszerte terjed a Wall Street megszállóinak mozgalma. Az arab ill. a palesztin tavasz áttörte volna a Csendes Óceánt és mire áttért a túlsó partra, nem Kínában, hanem Amerikában találta magát, mint annak idején ezt tette Kolumbusz Kristóf is, aki haláláig azt hitte, hogy Ázsiát és nem Amerikát fedezte fel. Hol vagyunk hát most? Amerikában vagy Ázsiában? A helymeghatározó, a GPS, a kezekben van, csak kézbe kell venni azokat, és meghatározhatjuk belőle helyünket a világban. Induljunk utunkra!…
Az európai gazdasági vezetők mit remélnek még? Miért húzzák, halasztják Görögország haláltusáját?
– L.K.: A görög haláltusát azért húzzák el, mert nem akarják elismerni a halál tényét, és mesterségesen akarják életbe tartani az országot olyan feltételek mellett, amelyek ellentétesek az élettel. A görög adósság visszafizetése a gyakorlatban visszafizetetlen, mint ahogy a többi hasonló országé, közöttük Magyarországé is az.
– T.G.: Görögország valóban nagyon messze áll attól, hogy kezeljen egy ilyen óriási méretű adósságállomány, 350 milliárd eurót. Ezzel az európai döntéshozók a világ előtt is leszerepelnek: hiszen hosszú hónapokig nem képesek meghozni olyan átfogó strukturális intézkedéseket, amelyekkel lokalizálnák a görög válságot és megakadályoznák az euró zóna többi államának gazdasági állapot romlását. Jelenleg a nemzeti összterméket tekintve Görögország adóssága legalább 150 százalék. Ráadásul az éves GDP-mutatójuk mínuszban van, azaz tovább növelik költségvetési hiányukat és államadósságukat évi 5-6% körüli visszaesésre nem lehet alapozni az ország válságkezelését. A görögök jól éltek indokolatlanul és hozzászoktak az átlagos magyar fizetések többszöröséhez.
– Sokan egyértelmű politikai okokat látnak a tényleges európai döntés tényleges állandó elhalasztásában.
– L.K.: Egyedül Angela Merkel német kancellár esetében vethető fel valóban, hogy fél szemmel valóban mindig a támogatottságra pislog,ha a görögöknek nyújtandó segítségről van szó. Ezt egyébként ismereteim szerint Zord Gábor is így gondolja, amit a M.N.-ben a napokban a belső vezércikkben ki is fejtett.
– T.G.: Valóban, ez tetten érhető az utóbbi időkben a német és a francia vezetők magatartásában, hiszen ők maguk nap, mint nap szembesülnek azzal, hogy sem a német, sem a francia közvélemény nem akarja támogatni a válságövezetek korlátlan fi nanszírozását. Ez a palló keskeny, az EU megmaradása szempontjából nem mindegy, hogyan dőlnek ott el a választásaik, milyen politikai erők kerekednek felül.
– Számos elemző valóban már előzetesen egyenlőség jelet tesz a görög csőd hivatalos bejelentése és az egész Európai Unió széthullása közé. Milyen ok-okozati össze- Lóránt Károly: Az euró politikai projekt, újraegyesítés ára Tóth Gergely: Létre kell hozni a valós alapokra épülő gazdasági világrendet függést gyanítanak itt, hiszen az euró mögött ott áll Németország és Franciaország, amelyeknek a gazdasága nem görög szintű?
– L.K.: Az euróról mindenekelőtt tudni kell azt, hogy az a német újraegyesítés ára. A franciák ugyanis meg akarták akadályozni magát a német újraegyesítést és miután az nem sikerült nekik, legalább be akarták béklyózni a németeket az Európai Unióba. 1991-ben Mitterand és Kohl egyezett meg az euró bevezetéséről. Minden józan szakértő viszont azt a megegyezés ellenére előre látta, hogy ez nem fog működni. Most pedig az eurót az Európai Unió elengedhetetlen kellékének tartjuk – alaptalanul. A közös Piac négy évtizeden keresztül viszonylag jól működött közös pénz nélkül is.
– T.G.: Jelenleg több európai ország van „lélegeztető gépen”, ilyen Írország, Portugália és aggodalmat kelt Spanyol- és Olaszország helyzete is. Attól tartanak, hogy ha a görög államcsőd hivatalossá válna, „megfertőzhetné” a többi, nála sokkal jelentősebb gazdasági teljesítménnyel bíró államot. Az EU 3. legnagyobb gazdasága Olaszországé, a 4. Spanyolországé. Ha bármelyik ország ezek közül összeomlana, az az euró végét jelentené, ami óriási presztízs vesztesége lenne az európai együttműködésnek. Az Európai Uniónak az a lényege, hogy egységbe kovácsolja az öreg kontinens országait, ugyanis így egyesült erővel, viribus unitis tudnak fellépni a világban. Eddig ez csak pénzügyi, monetaris uniót jelentett, a gazdaságpolitikai kérdések továbbra is minden ország saját döntéskörébe tartoztak, nincsenek egységesítve és összehangolva. Ez okozza a problémát.
– A közelmúlt egyik javaslata szerint: mi lenne, ha az Európai Unió előremenekülne, és megteremtené az Európai Egyesült Államokat? Tiszta utópia ez a felvetés?
– L.K.: Egy ilyen egységes állam az összes uniós ország GDP-je 15-20%-ának központosítását igényli, szemben a jelenlegi egy százalékkal. Az egyes országok között nincs olyan szolidaritás, hogy befogadnának ekkora központosítást és ennek újraelosztását
– például a görögök megsegítésére. Az európai gazdasági és politikai elit erőlteti az egységes állam létrehozását, de gazdasági feltétel rendszerét nem tudja és nem is akarja megteremteni. Ez az alapvető ellentmondás, ami a jelenlegi válság forrása. Ez volt a helyzet – véleményem szerint – az inkvizícióban is, melyet csak a reneszánsz világ forradalma volt képes megszüntetni. Ez a feladat vár korunk politikai inkvizíciójára is.
– T.G.: Ha ez megvalósulna, akkor lenne Európa valóban ütő- és versenyképes. A gondolkodás sokfélesége azonban véleményem szerint ez teljes mértékben megvalósíthatatlan. Az álmok világába tartozik. Kevés olyan állam van nézetem szerint, mint Franciaország, amelyik a nagy Francia Forradalom mítosza után már 1980-ben csupán misztifi kációként élte csak meg a forradalmat, a XX. században pedig színtiszta fi kció volt az egész számára. Addig jutott az állam, hogy valósággal felajánlotta magát a Szovjetuniónak, melynek ateista, dialektikus és marxista ideológiája kedvére volt. Az ateizmus és az internacionalizmus azonban Európa múltjával és szellemiségével nem egyeztethető össze, ezért a nemzetek között itt korunkban is kibékíthetetlenek az ellentétek.
– A vezető magyar politikusok 10-15 évre teszik az EU válságát. Akkor a középkorú nemzedék már nem is bízhat egy kis gazdasági fellendülésben?
– L.K.: Kétségtelen, hogy az unió eredendően hibás, neoliberális gazdaságpolitikája miatt tartós válság várható. Az egyik az, hogy az alacsony bérű, feltörekvő országok termékeinek versenye elsorvasztotta az uniós ipar nagy részét, mindenekelőtt az unió déli és keleti országaiban. Ennek és az ipari termelés kihelyezésének következéseképpen tartósan nagy munkanélküliség alakult ki, amely csökkenti a keresletet és ezáltal a gazdasági növekedést is. A második ok a külkereskedelem és ennek következményeként a fi zetési mérlegek kiegyensúlyozatlansága, ami az egyes országok nagymértékű és kezelhetetlen eladósodásához vezetett. A harmadik, a mérhetetlen spekuláció, amely a pénzáramlás és a bankrendszer liberalizálódása miatt alakult ki. Ehhez tulajdonképpen még egy negyediket is hozzátehetünk, azt, hogy az unió vezetése mindezeket a problémákat – az uralkodó liberális szemléletéből kifolyólag
– a költségvetési kiadások lefaragásával és a munkabérek csökkentésével kívánja orvosolni. (A neoliberális politika okozta tartós válság okai mellett magam elsőként és a felsorolt okok közös nevezőjeként azt az elsődleges okot sorolnám, hogy a nyugati ember gyakorlatilag elvesztette a lélek halhatatlanságába vetett hitét, holott a középkorban Európát a keresztény világ szinonimájaként emlegették. A dekrisztinazálódott, hitét és erkölcsét vesztett ember csak támolyog ebben a világban, az erkölcsi nihil szép földjén. Nem tud különbséget tenni jó és rossz között, voltaképpen értelmét vesztette az Isten és a természetfölötti világ nélküli világ nélküli világ korunk emberének. Vallásos hit és erkölcs nélkül az emberi cselekedetek értelmüket vesztik, mert az élet és a család, az emberi közösség nagy kérdései ebben a helyzetben értelmüket vesztik és az ember ki van szolgáltatva az embert és emberiséget teremtő Istentől való elfordulás tragikumának. A.Z.)
– T.G.: Mióta az eszemet tudom, csomagok jönnek, csomagok mennek és mindig 1-2 év múlva jön majd el a „megváltás”. A magyar gazdaságra jellemző bajok egy bizonyos szinten még mindig meg vannak és ezek egy olyan világgazdasági folyamattal társulnak, amelyek bizonytalanná teszik a jövőt – főleg a vallás-erkölcsön kívüli jövőt. Úgy hírlik, hogy a világgazdasági válság még sokáig eltarthat, nehéz lesz a magyar embereknek is előre látni és tervezni. Nap, mint nap csak a vádaskodás és a mocskolódás mellett még az erősek is összeomolhatnak, mivel az alkotáshoz és a boldogsághoz igaz és szerető erők kellenek.
– Melyik lenne a legrosszabb forgatókönyv a világ gazdaságában, amely megvalósulhatna?
– L.K.: A legrosszabbnak egy tartósan tehetetlen – akár évtizedes – válság, amelynek a végén társadalmi, politikai robbanás, vagyis a feltételrendszer hirtelen megváltozása várható, de még akkor sem biztos, hogy ezek a változások mindenki megelégedésére fognak megtörténni. Nézetem szerint a kiszolgáltatottság, a romlás, a társadalmi és a politikai, mint amilyen az inkvizíció, egy háttérhatalomtól való rettegés élhetetlenné tehetné akár egész földi világunkat, ahonnan nincs és nem is lesz menekvés. Itt Európában már most szinte elkerülhetetlenné vált egész világunk átértékelése és életképessé tétele. Nagy revíziókra volna szükség, mondjuk 2014-től kezdődően, amióta érthetetlen és sok szempontból oly mértékben igazságtalanná és értelmetlenné vált itt az élet, hogy ennek felülvizsgálata szükséges arra alkalmas hatalmak révén. Trianon előtti és utáni időkben itt minden megváltozott és a mindenre képes embertől minden rosszra és jóra lehetőség nyílhat. Ki fogja irányítani a századok értékelését és átértékelését, ha már ki fognak halni innen az emberek és csak hasonlítani fognak régi önmagukra?
– T.G.: A világgazdaság vezető országaiban a belpolitikai harcok további durvulására gondol, melyek már, mint az ismeretlen ember mezében öltözve járnak közöttünk halál-táncot. A legrosszabb a döntésképtelenség lesz, amidőn az ember már várni sem fog semmit. Ha az ember megszűnik embernek lenni. Az emberiség történetében voltak már ilyen periódusok, de ha ilyen lesz a homo sapiens, amilyen ma, elveszíti mindenét, mielőtt önmagát veszíti majd el.
– L.K.: Úgy válaszol erre a felvetésemre, hogy a legjobb egy hirtelen mély válság lenne, mint 1929–31-ben volt, és utána gyökeres gazdaságpolitikai fordulat jönne, amely elveti a neoliberális elveket és a gazdaságpolitika középpontjába az alacsony infl ációt és verseny helyett a foglalkoztatást és a széles rétegek életszínvonalának javítását helyezi.
– Szerintem viszont az ember nem lesz elégedett és boldog addig, míg vissza nem nyeri önmagát. Ameddig nem mondunk tömegesen confi teort, bűnbocsánatot, ami után megtisztulva kezdenénk el újra élni, szeretni és szerettetni Ha eljön az az idő, amidőn mindenkit szeretni fog valaki. Csak ezután építhetné meg az ember a maga világrendjét, mert szeretet mellett az embernek boldogságra is joga van, amely minden ember birtokában lehetne, nem csupán a választott, hanem mindenki. Akkor lenne az egyes ember és az egész emberiség boldog, ha megvalósulna az 1776-ban kihirdetett amerikai Függetlenségi Nyilatkozat első sora, mely még kézírással van írva, hogy: Az embert egyenlőnek teremtették, joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogsághoz: „The pursuit of Happiness” (A.Z.)
De menjünk tovább a „National Archives of the United States”-nek, az Országos Levéltár épületétől menjünk a Wall Street-re, ahol kitárul előttünk Amerika és megnézzük, hogy mit akar most az amerikai nép, aki az elmúlt néhány században mindig a jogot, a szabadságot, az életet és a boldogságot követelte vezetőitől. Most is azt teszi. Tegnap is ott voltam az utcán, ma is odamegyek és megnézem az ott lévő fiatalokat, és megkérdezem tőlük, hogy boldogok-e ők is, vagy csak az a bizonyos 1% a boldog és ők elégedetlenek, jussukat követelik. Jártam ott nem is egyszer, ezúttal azonban csak Lovas István leírottai közé vegyülök gondolatban, akik most leírása szerint nagyon dühös emberek és nagyon sokan vannak. A M.N.-ben 2011. október 8-án jelent meg ez az írás az ő tollából és elmondta mindenkinek, hogy „Világszerte terjed a Wall Street megszállóinak mozgalma”. Mi történik itt? Terjed valami Amerikában? Igen, terjed. Európából jött ide, A „palesztín tavasz” jött át ide, ezért ennek „amerikai tavasz” a neve. Már a tavasz szó közös használata az ember és az emberiség összetartozásának kifejezője. Tehát itt van a tavasz Amerikában is. Nem vagyunk kirekesztők, bár csak azt a bizonyos egy százalékot szeretnénk átminősíteni és megváltoztatásra bírni. Mert ebből elég volt, most a gát szakad Amerikában is. Egyenlőre vezető nélküli a mozgalom, de ez így jó, mert alulról szervezkedik. Azok mozgalmában kívánkozik Amerika ifjúsága, egyenlőre csak sporadikusan, hogy az egészet megváltoztassa, az amerikai közösség és társadalom birtokolja a szellemi és anyagi javakat. Azok mozgalmával vagyunk együtt, akiknek elegük lett abból, hogy Amerikában a lakosság egy százaléka tartsa kezében az egész amerikai vagyon, több mint felét, vágja zsebre a jövedelem negyedét és hogy a bankok legyenek élet-halál urai.
A mozgalom baloldali. Programja pedig a jelenlegi magyar kormányzatéhoz hasonló (2011). Az újkori történelemben a világon végigsöprő divatok, mozgalmak, „forradalmak” leginkább Amerikából indultak ki. Most mi visszük Amerikába az Élet „how know”-ját…
Elemi felháborodás kavarja fel Amerikát, melyben valamennyien egyek vagyunk. Pedig csak három hete kezdődött itt New York-ban, a Wall Street-en, amelyet a tüntetők foglaltak el. A tiltakozási hullám azonban rövidesen egész Amerikára átterjedt. Nem kevesebb, mint 230 városban foglalják el a tüntetők a hatalmi központok előtti tereket az oregoni Portlandtól az alaszkai Anchorage-ig. A hatalom és a háttérhatalom csak nézi, hogy mi történik itt Amerikában. A szép hölgy visszalép a republikánusi elnökjelöltségből és a nép között akar élni és dolgozni a jövőben. A tüntetők azt tudatják az elittel, hogy elegük van. Nem többet, de ennyit igen. Mint mondják – elegük van abból, hogy kirabolják őket a bankok, adósrabszolgává süllyesszék és kitegyék őket otthonukból.
Lovas István vezetésével a médiumok világába is menjük át, mert ez a birodalom az interpretációban élen jár, ha részekre is szabdalt. Az amerikai médiumok metamorfózisát, mi több. gátszakadását, a tényeket ismerő Lovas István mutatja be. Amint írja, az amerikai The Wall Street Journal – annak az Amerikát és a világot uraló pénzügyi elitnek a globális lapja, melynek utcáját elözönlötték a tüntetők – október 4-i számában sorrendben a második szerkesztőségi állásfoglalás „Nem is olyan nagy az őrjöngés” címmel jelent meg lesajnálva az „antikapitalista tüntetőket”. „Néhány száz aktivista, diák és munkanélküli friss diplomás csak ott ül mintegy két hete egy manhattani parkban (a Zuccotti parkban) és senki sem vet ügyet rájuk igazán, kivéve azokat, akiknek az útját megzavarják”
Olykor egy-egy milliomos celeb – mint Susan Sharandon „osztály szolidari tásból” teszi hozzá gúnyosan a lap – megáll, míg Cornel West, „a Princeton Egyetem lelkiismerete szintén az ügynek kölcsönözte morális és politikai éleslátását…Az amerikai ősz válaszol az arab tavaszra, küldte szét Twitter –üzenetét Wets”. A lap neokonzervatív uralom alatt álló szerkesztőségi és véleményoldala diadalittasan ecseteli, mennyire visszhangtalan maradt a mozgalom. A média ügyet sem vetett rá. Ez a média. Amelynek tulajdonosai ugyanazok érdekeit szolgálják, mint a The Wall Street Journal vagy a CNN, a Fix News és a többi.
A The Wall Street öröme azonban nagyon rövid ideig tartott, mindössze egy napig. Már másnap, október 5-én ugyanis nem kisebb médiaméltóság, mint a The New York Times és globális testvéröccse, az International Heralld Tribune megtörte a csendet a „Népszerű tiltakozás terjed az Egyesült Államokban” című tudósításával. Ugyanezen a napon a Financial Times-ban is megjelent egy cikk „A Wall Street-i tiltakozás rezonál, miközben nő a részvétel” címmel.
Lovas Istvánnak minden tisztelete az amerikai alternatív médiáé, amely kiadósan tudósított és tudósít a mozgalomról, de nem osztja érvelését azzal, hogy miért történt hirtelen az október 5-i média-gátszakadás. Ő egyetlen okát abban látja, hogy azt a legnagyobb és a legtekintélyesebb amerikai szakszervezeti gyűjtőmozgalom, az AFL-CIO elnöke, Richard Trumka kijelentette, csatlakoznak a tiltakozáshoz, amely „összeforrasztja majd a munkások és a munkanélkülieknek azt a mozgalmát, amelynek segítségével újjáépíthető az amerikai álom”.
A konzervatív, jobboldali AFL-CIO-ról annyit, hogy a hidegháború idején megingathatatlanul antikommunista (szovjetellenes), „reaganista” politikát folytatott már az ötvenes években Geroge Meany elnöksége idején felejthetetlenül állt ki az 1956-os magyar forradalom és az Amerikába menekülő magyarok támogatása mellett. A fentebb említett két cikk két tudósítója tüntetőkkel is beszélt. Egyikük azt mondta: „A monetáris rendszer nem működik. A bankok azért vannak itt, hogy lopjanak tőlünk. Mindenki el van adósodva. Az orvosi számlák, a diákkölcsönök vagy a hitelek miatt. Az embereknek elegük lett”.
A riport idézi az AFL-CIO elnökét, Richard Trumkát is: „Nagyon sok embert tartóztattak le a Brooklyn hídon. Van, aki csodálkozik az okon? Millióan vannak munka nélkül. Milliókat dobnak ki otthonukból. És a bankárok továbbra is felveszik jutalmukat?
Mintha a szakszervezeti elnök Truma, Paul Krugmann mondatait visszhangozná. „Érvelni lehet azzal, hogy a bankárok fi zetésének megreformálása önmagában a legjobb, amit tehetünk azért, hogy megakadályozzuk néhány év múlva egy újabb pénzügyi válság visszatértét.”
Richard Trumka megígérte, hogy szervezete egy héten át tüntetni fog a mozgalommal. Közben az átterjedt az Atlanti Óceán európai oldalára. A héten tüntetést jelentettek be az írországi Corkban, Frankfurtban – a német bankközpontban – és Prágában, majd Londonban is.
Michael Moore Amerika világhírű dokumentumfi lmese ott volt a Brooklyn hídon. Tapasztalatairól beszélt is a National Public Rádiónak. A hídon tartózkodó, jóval több, mint 700 – egyesek szerint 1100 – tüntetőt a kivezényelt rendőrök bestiálisan és örömmel ütlegelték, rugdosták és lefújták könnygáz spray-val. Mindez kísértetiesen hasonlít arra, ami Budapesten történt majd öt évvel ezelőtt. A vipera és a gumilövedék kivételével.
A rendőrség irataiban olyan is akadtak, akik Michael Moore szerint az akcióra öltöztek be és láthatóan „politikai döntéseket hozó” tisztek voltak. A rendfenntartók három buszt lefoglaltak és vezetőiket arra kényszerítették, hogy szállítsák el a tüntetőket. A New York City Workers Union (TWU) – a város közlekedési dolgozóinak szakszervezete – erre bírósághoz fordult, hogy New York vezetése és annak rendőrsége a jövőben ne kényszeríthesse a buszvezetőket tüntetők elszállítására. Elnöke kijelentette: „ A TWU 100-as helyi szervezete támogatja a Wall Streeten lévő tüntetőket és megdöbbenését fejezi ki, amiért a főpolgármester (Michael Bloomberg) és a rendőrség elrendelte azon polgároknak az elszállítását, akik alkotmányos jogukat gyakorolták a tüntetéssel. Őket eleve nem lett volna szabad letartóztatni” Egy újabb hír: „A múlt hét második felében további szakszervezetek jelentették be, hogy támogatják a „Foglald el a Wall Street”-et mozgalmat.
Amerikában az embereknek nagyon kezd elegük lenni, folytatja Lovas István. Elegük van abból, hogy nő a valójában 22 százalékot is meghaladó munkanélküliség (Amerikában a statisztikai felmérés nem tekinti munkanélkülinek a munkahely aktív keresésével felhagyott embereket, nő a szegénység, az éhező családok és az éhező gyermekek száma, miközben a gazdagok gazdagodnak, a bankok pedig kipréselik az utolsó centeket is. És bárhová fordulnak mentőkötélért, kiderül, a kötél a nyakukra tekeredik.) Amerikai álom helyett rémálom.
Aki kisvállalkozást akar alapítani, megtapasztalja, a multilibik nyomására készült rendeleteket, hogy a költségek miatt nem tudják telesíteni az egészségügyi, környezetvédelmi, és egyéb előírásokat. De ha az első akadályokon nagy hitelek felvételével még sikerül is túljutniuk, a nagyvállalatok kezében összpontosul minden előny és hatalom.
Mennyire más ez a tömeg, mint a javarészt fundamentalista őrültekből álló, bornírt, szélsőségesen republikánus Tea Tarty tagjai?
Egy tanár mondta a Chicagóban tartott megmozdulásról tudósító RT-nek, az angol nyelvű orosz televíziónak: „Alexander Hamilton az emberekre – akiktől úgy félt – nagyvadként utalt. A nagyvad felébredt”.
Az események azt bizonyítják, hogy az igazságot ki kell mondani, mert az igazság kimondása már maga is „forradalom”. Amerikában a társadalmi igazságtalanság és a bankok mohósága elleni tiltakozásul mintegy négy hete elkezdődött New York-i több ezer embert megmozgató tüntetések, amelyeket az arab tavasz eseményei és a spanyol megszorítások ihlettek meg, tovább gyűrűznek. A tüntetéssorozat országos mozgalommá terebélyesedve most már megállíthatatlan, holott a Foglald el a Wall Streetet! mozgalomnak sem vezetői, sem konkrét céljai nincsenek – tehát teljes mértékében alulról szerveződik a mozgalom. Október 11-én Chicago belvárosában újra több ezer tanár, egyházi vezető és szakszervezeti tag demonstrált, hogy kinyilvánítsa elégedetlenségét a munkanélküliség és a társadalmi-gazdasági igazságtalanságokkal szemben, Bostonban is több százan tiltakozva. Nem kétséges, hogy újabb és újabb megmozdulások szerveződnek Amerika szerte a Foglald el a Wall Streetet! tiltakozó mozgalom létrejötte nyomán. Úgy tűnik, hogy ezt a mozgalmat már nem lehet többé feltartóztatni.
A mozgalom u.i. eredendően azt kifogásolja, hogy a bankok, melyeknek jó része a 2008-as segélycsomagnak köszönheti fennmaradását, érzéketlenek a munkanélküliség, a kilakoltatott háztulajdonos sorsa és általában véve az ország jövője iránt, miközben önmaguknak változatlanul óriási összegeket harácsolnak, mint régen. A megmozdulások kezdeményezői a fogyasztói szellemet ostorozó Adbuster magazin körül csoportosuló aktivisták, akikhez szakszervezetek, környezetvédők és háborúellenes tüntetők is csatlakoztak. Vannak közöttük olyan fi atalok is, akik a jegybank szerepét betöltő Fedet kívánják megszüntetni. A mozgalom melletti szolidaritásukat olyan közismert személyiségek fejezték ki, mint Tim Robbins Oscar díjas színész, Kanye West zenész, illetve a Ben & Jeey,s fagylaltgyártói nagyvállalat és a Demokrata Párt képviselőházi kormánybizottsága.
Mindeközben sokan úgy vélik, hogy a Foglald el a Wall Streetet mozgalomban meg van az az erő és energia, hogy a baloldalon ugyanolyan meghatározó, a kongresszusi és az elnökválasztást befolyásoló erővé nője ki a magát, mint az ellentétes oldalon a republikánusoknál az ultrakonzervatív Tea délután mozgalom. Emellett tesz bizonyságot a Sarah kinek nevével van összekapcsolva a köztudatban a Teadélután mozgalom, a napokban nem csupán ezzel a mozgalommal szakított, de lemondott a republikánus párt elnök jelöltségéről is. Visszavonul?
Egyébként több európai országot is elért a tiltakozó mozgalom. A Facebook közösségi oldalán megalakult a „Foglald el Ausztriát!” csoport, amely tiltakozó akciókat szervez október 15-re.
folytatjuk…