Close

A Szigligeti Színház épületének 100. születésnapját ünneplik

Régi plakátokat, fotókat, díszleteket és jelmezeket bemutató kiállítás megnyitójával Szolnokon kedden megkezdődött a Szigligeti Színház épületének 100. születésnapját köszöntő rendezvénysorozat. A szervezők a teátrum belső világába bepillantást nyújtó programmal is várták az érdeklődőket.

 

„Egy színházépület ugyan öregszik, de maga a teátrum örökre fiatal marad, mert életkora a benne játszó, többségében fiatal színészek életkorával azonos” – fogalmazott Balázs Péter színházigazgató a kiállítás megnyitóján. A város galériájában berendezett tárlaton a tárgyak megtekintésen túl a látogató végig követheti, hogy a Tisza-parti településen milyen előzmények után és miként született meg Thália állandó otthona.

A színházhoz tartozó Stúdiószínpadon és Szín-Mű-Helyben a legsikeresebb előadásokat filmvásznon idézték fel; többek között a Liliomfi, Az angyalok nem sírnak, a Bánk bán, a Hol a pénz?, valamint A tanítónő című produkciót lehetett megtekinteni.

Szintén múltidézőként láthatók voltak az épület eredeti falának, díszeinek részletei is. Bolhapiac nyílt, ahol színházi ereklyéket, régi hangoskönyveket és műsorfüzeteket vásárolhattak a rajongók, a színház melletti Angyali boltban pedig a vállalkozó kedvűek jelmezekbe öltözhettek, és fotókon örökíthették meg magukat.

A születésnapi ünnepség a Szolnok Televízió által élőben közvetítendő gálaműsorral zárul, amelyen a színház szinte minden tagja színre lép, köztük Balázs Péter igazgató, Barabás Botond, Bot Gábor, Császár Gyöngyi, Dósa Mátyás, Kertész Marcella, Lugosi Claudia, Molnár László.

A Szigligeti Színház épületét Spiegel Frigyes és Englerth Károly budapesti műépítész tervezte, és Bede Antal szolnoki építész vezetésével egy év alatt építették fel. A „kőszínházat” – a Szolnoki Városi Színházat – 1912. április 20-án avatták fel. Az épület többször felújításra szorult, például 1944-ben, amikor Szolnokot szőnyegbombázás érte, a színház gyakorlatilag tető nélkül maradt. 1989-ben műszaki állaga miatt életveszélyessé nyilvánították, ezután teljesen felújították, átalakították. A kívül és belül átépített, a kor követelményeinek megfelelő új színház 1991 óta fogadja a nézőket.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top