A népszavazás kötelező kiírásához 200 ezer aláírás kellett volna, így az Országgyűlésnek nem kell kiírnia a népszavazást. Az Országgyűlés azonban 100 ezer érvényes aláírás esetén is szabadon dönthet arról, elrendeli-e a népszavazást.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén elrendelte az LMP által gyűjtött népszavazási aláírások hitelességének ellenőrzését. Az egyhangú határozat értelmében az ellenőrzést 45 napon belül el kell végezni.
Az ülés előtt nem sokkal adta le az LMP az OVB-nek, illetve az Országos Választási Irodának (OVI) a párt aktivistái által kérdésenként összegyűjtött mintegy 160 ezer aláírást.
Az OVI tájékoztatása szerint van olyan kérdés, amelyikhez 152 ezer, és van, amelyikhez közel 165 ezer aláírást gyűjtöttek össze.
Az aláírások hitelesítését a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala végzi egy matematikai módszerrel, ez valószínűleg azt jelenti, hogy egy 5 százalékos mintavétel alapján állapítják meg a becsült érvényes aláírások számát. A jelentésben a mintavétel alapján azt állapítják meg, mennyi lehet a legkevesebb, illetve a legtöbb érvényes aláírás.
Az OVB ezt követően az Országgyűlést tájékoztatja a népszavazási kezdeményezésről, annak eredményéről, ez után a parlament feladata az ügyben dönteni.
A Kúria hétfőn helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) LMP-t elmarasztaló határozatát, megerősítve a választási testület döntését, amely szerint jogsértő volt a Parlament épületében tartott aláírásgyűjtés. Korábban már elmeszelte a Kúria a pártot, mikor is az LMP olyan akciót hirdetett, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze a népszavazásra.
A párt március 5-én négy kérdésben kezdte meg az országos aláírásgyűjtést: a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, emeljék vissza az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról a korábbi 260 napra, 100 napnál hosszabb próbaidőt ne lehessen kikötni és végül a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni.
Forrás: mti
