A Fidesz rendkívüli frakcióülés tartott. Az államfő sajtóhírek szerint ma felszólal a Parlamentben.
Elmaradt Lázár János 11 órára ígért sajtótájékoztatója, így továbbra sem lehet tudni, mi hangzott el a plágiumügyről a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülésén, amely tíz óra után néhány perccel véget ért. Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke délutánra ígért tájékoztatást. Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök fél óra után elhagyta a Képviselői Irodaházat. A hírek szerint azért, mert találkozik Schmitt Pál köztársasági elnökkel.
Schmitt Pál ma felszólal a parlamentben, legalábbis a hvg.hu szerint. A hírt több fideszes is megerősítette a lapnak. Információik szerint a kormányfő az államfővel délelőtt négyszemközt tárgyal, majd 13 órakor napirend előtt felszólal.
Orbán: ha harcolni akar, harcoljon
A miniszterelnök szerint ha Schmitt Pál köztársasági elnök úgy dönt, hogy az igazságáért harcolni akar, akkor ezt a jogot senki sem veheti el tőle; Orbán Viktor így nyilatkozott újságíróknak a Fidesz-KDNP hétfő reggeli frakcióülésére érkezőben.
A kormányfő kijelentette: azt az ellenzéki felvetést, „hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció (Schmitt Pált), hiszen ő szavazta meg, ezt vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani”. Az ötletet egyúttal alkotmányosan rossznak, erkölcsileg helytelennek minősítette a miniszterelnök. Orbán Viktor megerősítette – és közölte, ezt fogja elmondani a kormánypárti frakciószövetség tagjainak is -, hogy a helyzet szerinte teljesen világos, az alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.
A frakcióülésen állítólag minden képviselőnek kötelező volt a megjelenés. Az ügy súlyát jelzi, hogy a frakcióülés miatt Pokorni Zoltán lemondta mai programját, más tart helyette osztályfőnöki órát a Parlamentben.
Nem tárgyal a parlament az államfő lemondásáról
Az alkotmányügyi bizottság nem vette tárgysorozatba az ellenzék határozati javaslatait.Az egyik előterjesztést a szocialisták jegyzik. Ez annak a megállapítását kérte, hogy Schmitt Pál méltatlan tisztségére, ezért a Ház felkérné, hogy haladéktalanul mondjon le.
A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független Molnár Csaba javaslata pedig az Országgyűlés arra kérné fel a köztársasági elnököt, hogy Magyarország, valamint a tudományos élet tekintélyének megóvása érdekében fontolja meg a lemondást. Molnár Csaba emellett a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényhez is benyújtott egy módosítást.
Eszerint ha az államfő megbízatása „erkölcsi integritásával” kapcsolatban szűnik meg, akkor a továbbiakban nem illetik meg a volt köztársasági elnököknek járó jogosultságok és juttatások.
Az elutasításokról vita nélkül szavaztak a bizottsági tagok. Molnár Csaba két javaslatára senki nem szavazott igennel, a szocialista indítványt pedig az ülésen jelen lévő egyetlen szocialista képviselő, Bárándy Gergely támogatta.
Tulassay lemondott
Hétfői hatállyal távozik posztjáról dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. A gyermekgyógyász-professzor szerint Schmitt Pál kisdoktorijának ügye miatt maradandó károkat szenvedhet a SOTE presztízse. Tulassay helyét a szenátusi ülésen megválasztott új rektor, Szél Ágoston veszi át. Erről bővebben itt olvashatnak.
A lemondást fűszerezi, hogy az alaptörvény szerint az új rektor megbízását a köztársasági elnök adja majd át.
Délután ötkor a Semmelweis Egyetem oktatói és hallgatói Tulassay Tivadart támogató demonstrációt tartanak.
Transzparensekkel tiltakoznak
Budapest több pontján Schmitt Pál lemondását követelő transzparenseket helyeztek ki egyelőre ismeretlen aktivisták. Állítólag az ország számos településén lehet találkozni hasonló molinókkal.
Jobbról is támadják
Szalma Botond, a KDNP budapesti elnöke elmondta, bár párttársainak 95 százaléka szerint Schmitt Pálnak le kellene mondani, ők mégis hallgatnak. Úgy fogalmazott: „Nem divat ma a véleménynyilvánítás. De nem csak a KDNP-ben. Sehol, sajnos.” Erről bővebben itt olvashatnak.
Szintén az államfő lemondása mellett foglaltak állást hétvégén jobboldali bloggerek. A Konzervatórium, a Jobbklikk, a Mos Maiorum és a Mandiner blog szerkesztői közös nyilatkozatot adtak ki. Többek közt ezt írják: „Schmitt Pál éppen azzal tudna példát mutatni a magyar közszereplők és a politikai nyilvánosság számára, ha sportszerűen lemondana, hangsúlyozva, hogy tisztességét, becsületét magánemberként is helyre kívánja állítani a doktori fokozat megszerzése révén. Meggyőződésünk szerint csakis Schmitt Pál lemondása révén indulhatna el a magyar közélet és politikai kultúra azon az úton, amely felszámolja a következmények nélküli ország ma még ugyancsak jellemző képét.”
Forrás: hi24.hu
