Több mint száz alkalommal változtattak az 1979-től hatályban lévő Büntető törvénykönyv (Btk.) rendelkezésein; a módosításokkal a jogalkotók az új élethelyzeteket igyekeztek követni. Tény az is, hogy 1990-óta a különböző kormányok eltérő büntetőpolitikai irányvonalat követve alakították át a büntetőjogi szabályokat.
Ehhez még egy további adalék volt Magyarország belépése az Európai Unióba, ami – sok más intézkedés bevezetése mellett – a jogharmonizáció kötelezettségével is járt. A folyamat nem szakadt meg, jelenleg is folyik a Btk. módosításának társadalmi vitája. A változtatások egyik nagyon lényeges pontja a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítása, ezen belül a jogos védelmi helyzet kiszélesítésének javaslata.
Az MTI-Press a hatályos szabályozásról és a javasolt kiszélesítésről kérdezte Finszter Géza kriminológust, az ELTE egyetemi tanárát.
– Mit lehet elmondani a jogos védelem mostani büntetőjogi szabályozásáról?
– A jelenleg is hatályos Büntető törvénykönyvben lévő jogos védelmi passzus lényegében büntethetőséget kizáró ok. Vagyis ha valakit jogtalan támadás ér, akkor azt ő jogosult elhárítani, akár olyan magatartással is, amelyik jogos védelmi helyzet hiányában bűncselekménynek minősülne. Ez magyarul azt jelenti, hogy ilyen esetben a személyében vagy javaiban megtámadott a támadással arányos erőszakot is alkalmazhat, ami ahhoz kell, hogy a támadást leszerelje vagy az azzal való fenyegetés beváltását megakadályozza. Ez a jogosultság mások védelmében, illetőleg a közérdek szolgálatában is megilleti a jogos védelemben cselekvőt.
– Hogyan alakult ki a jogos védelem jogi intézménye?
– A büntetőjog tudománya ezt a fogalmat évtizedes, mondhatnám évszázados jogalkalmazási gyakorlat alapján alakította ki, tehát klasszikus fogalom. A büntetőjog számol azzal, hogy az állami büntető hatalom nem minden esetben képes megvédeni jogkövető polgárait: ilyenkor a megtámadottól nem vonható el a védekezés joga, vagyis az, hogy a támadónak akár sérelmet okozva is megvédhesse magát. De az elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadás mértékével.
– Mióta része a büntető jognak ez a jogintézmény?
– Amióta a büntető jog, mondhatnám az állam fenntartja magának a büntetés jogát, ez a büntethetőséget kizáró ok mint jogintézmény létezik, mégpedig nagyon is cizellált formában.
– Mit ért a cizelláltság fogalmán?
– Az egyik oldalon áll az az érdek, hogy akit megtámadnak, annak legyen joga védekezni. A másik oldalon viszont az, hogy a védekezés ne legyen aránytalanul súlyosabb, mint az a támadó magatartás, amely ellen bevetik. Folytatva: ne adjon alkalmat arra, hogy jogtalan támadást jogos védelemnek álcázzanak, és ezzel a jogintézménnyel visszaéljenek. Ezen túlmenően a megtámadott ember magatartásában is kellenek korlátok, amelyek indulatait fékezik, és megakadályozzák, hogy nagyobb sérelmet okozzon, mint amelynek az elhárítására ezt a felhatalmazást kapta. Tehát a jog nem akarja elvonni az önvédelem jogát, de ezzel egyetemben biztosítani kívánja a szükségesség és az arányosság követelményét.
– Miben más az új törvény tervezete, hiszen már évekkel ezelőtt módosítottak a szabályozáson?
– Az új Btk. tervezetében, de a most hatályos szabályozásban is megvan a megelőző jogos védelem intézmény, amely az előzőekben tárgyalt klasszikus fogalmat felpuhítja, áttöri. Ezt a fogalmat egy 2009-ben bevezetett Btk.-módosítás a megelőző jogos védelem intézményével egészítette ki. Ez az, amit a közvélemény a kerítésbe vezetett áram módszerével szokott azonosítani. Ezzel két probléma van: nem biztos, hogy a valóságos támadó ellen lép működésbe, vétleneket is sújthat, továbbá kétséges az is, hogy a védekezésnek ez a módja arányosnak tekinthető-e egy jövőben esetlegesen bekövetkezhető támadással szemben.
– Az ön véleménye szerint szükséges egyáltalán ez az új szabályozás?
– Nem véletlenül taglaltam részletesebben a hatályos szabályozást, hiszen bonyolult jogi helyzetre kialakított szabályról van szó, amely évszázadok alatt kristályosodott olyanná, amilyen most. Egy ilyen büntető normához hozzányúlni nagyon kockázatos. De nemcsak ez a kérdés, hanem az is, hogy érdemes-e hozzányúlni. Egy ilyen fajta jogkiterjesztés – gondolva a megelőző jogos védelemre -, a védekezés hatókörét is kiterjeszti. Felmerül a kérdés, egyáltalán megengedhető-e a védekezésnek ez a másokra veszélyt jelentő módja egy a jövőben esetleg bekövetkezhető támadással szemben.
– Miben látja a kiterjesztés veszélyét?
– Mindenek előtt tág teret biztosíthat a jogtalanságnak. Arra adhat menlevelet, hogy túlléphessék a szükségesség és az arányosság kereteit. Ez nem lehet jogpolitikai cél, ugyanis akit védeni akarok, annak a magatartása is meg kell, hogy maradjon a jogkövetés követelményének sáncai között. Ellenkező esetben nem nagyobb közbiztonságot teremtek, hanem újabb veszélyforrást létesítek. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet, és az a véleményem, hogy a klasszikus jogos védelem intézményéhez ragaszkodni kellene a jogalkotónak. Ellenkező esetben arra biztatom az embereket, hogy olyan védelmi berendezéseket vagy eszközöket működtessenek, amelyek felett nem tudnak uralkodni.
– De ha valaki olyan mértékben érzi magát veszélyeztetettnek, akkor nem fosztjuk meg ettől a törvény adta lehetőségtől?
– Erre azt tudom mondani: ha ez a megelőző intézkedés egy konkrét támadással találkozik, akkor a klasszikus és a jelenleg hatályos jogos védelmi keretek között biztonsággal megítélhető. Ezért fölösleges vállalni azt a kockázatot, hogy kontrolálatlan eszközt engedjek tartani, illetve működtetni.
– Vannak, akik még az új módosítást is keveslik, sőt akár fegyvert adnának a házukat, lakásukat védők kezébe. Erről mi az ön véleménye?
– Az előzőekben szóltam a jogos védelem kialakulásáról és alappilléreiről. Valóban akadnak, akik szerint az emberek sokkal kiszolgáltatottabbak annál, hogy számukra a mostani szabályozás elegendő legyen. Ők úgy vélekednek, hogy több jogosultságot kellene biztosítani a megtámadottnak, akár fegyvert is, és nem feltétlenül szükséges az arányosságot és a szükségszerűséget nézni. Magyarán minden jog legyen a megtámadotté, és minden kockázat a támadóé. Ez is egy felfogás: aki támad, az járjon pórul, még ha uborkát lop, akkor is lőhessék agyon, amivel neki számolnia is kell.
– Ön hogy látja?
– Az, hogy ez a dzsungel törvénye! Az egész modern, mintegy 250 éve létező büntetőjog arra a meggyőződésre épül, hogy az állam a büntetés monopóliumát birtokolja, de az állam sem tehet akármit. Ez alatt a hosszú idő alatt a büntetőjog humanizálódott. Vannak bizonyos büntetések, amelyeket már nem engednek meg, következésképpen a támadó sem veszti el emberi mivoltát, amikor jogtalanságot követ el, legyen akármilyen gazember is. A gyanúsított sem tárgya, hanem alanya a büntető eljárásnak. Ez persze régen nem így volt, azt csináltak az elkövetővel, amit akartak: felnégyelték, kerékbe törték és így tovább.
– Mi az ön szakértői véleménye a javasolt kiterjesztésről?
– Nos, azok a hölgyek és urak, akik a jogos védelemnek ilyen kiterjesztését kívánják, gondoljanak arra, hogy ezzel a követeléssel tulajdonképpen a büntetőjogot dehumanizálják, visszaviszik az őserdőbe. Én erre most is azt tudom mondani: ha hatásos, ám csinálják. Viszont van egy probléma. Meg kell nézni, hogy melyik büntetőjog volt hatékonyabb. A fejlődés az 1760-as években kezdődött, amikor betiltották a kínvallatást, a kegyetlen, megalázó és egészen elképesztő, embertelen kivégzési módokat. Nos, a jelen büntetőjogi szabályozás sokkal hatékonyabb, mint a középkori, amely roppant kegyetlen volt, és nem is védett meg senkit. Az akkori szabályozás inkább bűnre sarkallt, mint hogy visszatartó erejű lett volna.
– Az ön véleménye szerint mit kell üzennie a büntetőjognak az emberek felé?
– A humanizálódott büntetőjog a legnemesebb erkölcsi értékek magaslatáról fenyeget a büntetéssel, és ez a morális tőke teszi igazán hatékonnyá. Az elvakult szigor térnyerése azzal járhat, hogy ezt az erkölcsi aranyfedezetet veszíti el, és ugyanúgy devalválódik, mint gazdasági válságok idején a pénz. A jogos védelem klasszikus fogalmának az üzenete akként fogalmazható meg, hogy a megtámadott pártján állok, de a támadót sem tekintem állatnak. Amennyiben a bűntető hatalom átvenné a bűnelkövetők logikáját akkor az igazságszolgáltatás a vadság korába süllyedhetne vissza. Mindezért szörnyűnek tartom, amit mostanság akár országgyűlési képviselők szájából hallok, mert az emberi kultúra egyik legnagyszerűbb teljesítményét, az emberséges igazságszolgáltatást kérdőjelezik meg.
– Mit tanácsol a jogalkotóknak?
– Vegyék már elő a képviselő hölgyek és urak – egyszer legalább – az 1878-as Csemegi Kódex parlamenti vitáját! Ez az irományokban most is elérhető vita akkor 19 napig tartott. Szégyelljék el magukat, hogy hova süllyedt az intellektusuk azokhoz a honatyákhoz képest, akik akkor egymással versenyre kelve, sokszor az adott ország nyelvén idézték az európai büntetőjog legkiválóbb korabeli példáit. Ez a vita olyan hangulatban zajlott, mintha az akadémián a jogtudósok vitatkoztak volna egymással. Olvassák el, és hasonlítsák össze a mostani rációt és mértéket nélkülöző kezdeményezéseikkel, amelyek szerzőségét valamire való büntetőjogász nem is vállalhatja.
Forrás: mti