Close

Bírálja a magyar menekültügyi rendszert egy német civil szervezet

Magyarországon rendszerszerűen megsértik a menekültek emberi jogait a Pro Asyl elnevezésű német menekültügyi civil szervezet szerint. A magyarországi helyzettel az ARD német közszolgálati televízió is foglalkozott egy adásában, amelyben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) illetékese kifejtette, hogy Németországnak nem volna szabad Magyarországra toloncolni menekülteket, amíg nem javulnak a körülmények.

A Pro Asyl – a magyar menekültügyi rendszer német emberi jogi aktivisták által végzett tanulmányozása alapján készített – jelentésében kifogásolja, hogy a menedékkérőket a nemzetközi joggal ellentétes módon tarják fogva. A szervezet honlapján közzétett jelentés szerint a fogva tartás időtartama esetenként eléri a 12 hónapot, körülményei pedig elfogadhatatlanok. A menedékkérőket rendszeresen éri bántalmazás, és megtagadják tőlük a lehetőséget jogaik érvényesítésére.
   
Az ARD német közszolgálati televízió a Panorama című politikai magazinműsorában foglalkozott az üggyel. A csütörtökön sugárzott adásról kiadott sajtóközlemény szerint Gottfried Köfner, az UNHCR közép-európai regionális képviseletének vezetője kifejtette: Németországnak át kellene gondolnia a menekültek Magyarországra toloncolásával kapcsolatban követett gyakorlatot és fel kellene függeszteni azt, amíg nem javulnak a körülmények.
   
A német szövetségi belügyminisztérium szerint jelenleg nem szükséges változtatni a kialakult gyakorlaton. A tárcánál úgy vélik, nem lehet kizárni, hogy a Magyarországon végzett menekültügyi eljárások során hiányosságok merülnek fel, de nincsen arra utaló jel, „hogy +börtönben+ tartanak fogva menekültstátussal rendelkező személyeket” – idézi az ARD sajtóközleménye a német belügyminisztérium állásfoglalását.
   
A Panorama szerkesztősége a magyar belügyminisztériumtól is kért felvilágosítást az ügyben, de az adás előkészítésének lezártáig nem kapott választ kérdéseire – áll a közleményben.
http://www.proasyl.de/de/news/detail/news/ungarn_systematische_verletzung_der_menschenrechte_von_fluechtlingen/

http://daserste.ndr.de/panorama/archiv/2012/pmasyl101.pdf

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top