Bár egyes vélekedések szerint a ma élő emberiség mindössze néhány tucat emberpárra, illetve egyetlen férfira vezethető vissza, mégis mindenkit érdekel családjának a története, a családfája. Ősi kíváncsiságról van szó, a Bibliában is találunk genealógiát, többek között azt, amelyik Dávid királyig vezeti vissza Jézus leszármazását.
Több dolog is motiválhatja a családfakutatás divatjának fennmaradását. Lehetett kényszer is, hiszen a zsidóüldözések idején életek múlhattak azon, hogy ki tudták-e mutatni vagy sem a négy nagyszülő árja mivoltát. Ugyanakkor mozgatórugó lehet a hiúság is. Valaki azzal szeretné lepipálni a másikat, hogy az ő családja bizonyíthatóan hosszabb múltra tekint vissza, mint a másoké. Netán izgalmas lehet kideríteni hajdanvolt nemességét. A lényeg a bizonyíthatóságon van, hiszen világos, hogy mindenkinek volt nagy-, déd-, ük- és egyéb ősapja-ősanyja, egészen Ádámig és Éváig, az első emberré vált élőlényekig. Túlnyomó többségben viszont azok lehetnek, akiknek érdekes és fontos, hogy egyre többet tudjanak fölmenőikről.
Be is csaphatnak bennünket
Tény, hogy manapság is egyre többen szeretnének belenézni az idő – Thomas Mann fogalmazása szerinti – „mélységes mély” kútjába. Csak nehogy beleszédüljenek!
Ugyanis a családfakutatás nagyon könnyen megy a nagyapákig vagy a dédapákig, akikről még rokoni elbeszélésekből tudjuk, hogy mikor, hol éltek. De később már egyre nehezebb a feladat, csakhogy akkor már sokan nem tudják abbahagyni. Igaz, nem is akarják. Mert nincs annál nagyobb öröm a családfa kutatója számára, mintha egy falusi plébánia matrikulájában rábukkan a visszafelé vezető egyik láncszemre.
Ezek az anyakönyvek azonban be is csaphatnak bennünket. Például azzal, hogy a korabeli derék tiszteletes vagy tisztelendő úr egy-egy bonyolultabb névből kifelejtett egy betűt. Nyilvánvaló, egy mai Steimetz családnevű egyén neve úgy keletkezett, hogy valamikor kifelejtettek belőle egy „n” betűt. De egyéb elírások is találhatók e könyvekben, például valakinek csak a ragadványneve szerepel; esetleg a házaspár egyik tagjának a nevét elfelejtették beírni a szülők közé. Szinte
községenként változtak a beírások elvei.
Éppen ezért gyakorlott családfakutatók inkább az anyakönyvi levéltárakat ajánlják a nyomozás megkezdéséhez. Közéjük tartozik Császi Gyuláné, H. Vitális Julianna, nyugalmazott tanárnő is. Őt többek között a lánykori nevében szereplő H betű izgatta, jelesül az, hogyan került a család egyik ágának a nevébe. Viszonylag hamar eljutott egyik ükapjáig, aki az 1840-es években himlőt kapott és meghalt. Fiatal ükanyja később férjhez ment egy Harmati nevű emberhez, akinek a neve H betűként került a korábban született Vitális sarj nevébe.
Vitálisból Vitályosra „szlovákosították”
A szellemileg is igen friss, 83 éves hölgy hatévnyi kutatás után jutott el 1670-ig. („Mellékesen” szülőfaluja, Berettyószentmárton történetét is feldolgozta 1400-től 1970-ig egy 340 gépelt oldalas kéziratban.)
Ő is azt mondja, hogy inkább a megyei anyakönyvi levéltárakban kell megkezdeni a családtörténeti vizsgálódásokat, semmint a községi vagy városi egyházközségek matrikuláiban. Ezek általában a megyeszékhelyeken találhatók, de arra is van példa, hogy a megyének egy másik városában. A kutatás megkezdéséhez legalább az apa, nagy- esetleg dédapa lakóhelyét kell ismerni, hogy a további adatokat kiderítse. A budapesti illetőségűek már 1895-ben elakadhatnak azon, hogy tudniuk kell(ene), melyik kerületben lakott az ős.
Megkönnyíti a munkát, hogy az adatok mikrofilmeken találhatók, nem fóliánsokat kell lapozgatni visszafelé. Nehezebb helyzetük van azoknak, akik a történelmi Magyarországnak a jelenlegi határokon kívül található helységeiben születtek.
Romániában Nicolae Ceausescu idejében fizikailag is megsemmisítették a régi anyakönyveket. Itt szinte csak a falusi temetőkben lehet tájékozódni. Császi Gyuláné például Nyárádszeredán egy sírkövön bukkant rá egyik őse nevére. Szlovákiában nem szívesen adnak ki adatokat, különösen ha egy anyaországi magyar kéri. Egyébként is sok a hiba az ottani anyakönyvekben. Az ő esetében előfordult, hogy egyik rokona nevét – száz évvel a halála után – Vitálisból Vitályosra „szlovákosították”…
Tudni kell, melyik vallásfelekezethez tartoztak az ősök
Aki nem talált választ családtörténeti kutatásai során a megyei levéltári archívumban, annak a fővárosba kell utaznia. Óbudán, a Lángliliom utcában található az Országos Levéltár anyakönyvi mikrofilm-gyűjteménye, ahol 4 millió adatot tárolnak.
Hogy hasznos legyen az ott eltöltött idő, érdemes előbb az interneten felmenni a levéltár honlapjára, ahol nagyon sok tanácsot kaphatunk, kutatási segédletet találhatunk a további munkához. Ami egyre göröngyösebb úton vezet, ahogyan visszafelé haladunk az időben. Különösen megnehezedik a kutatás az 1700-as évek táján, az azt megelőző időszakokban ugyanis már jóval kevesebb a rendszeres és módszeres bejegyzés az anyakönyvekben.
De még a múlt század közepén élt őseinkről is tudnunk kell, hogy melyik vallásfelekezethez tartoztak, ami nem mindig evidencia. Ekkor ugyanis felekezetek
szerint anyakönyveztek.
Sajnos mindig akad egy-két olyan ismeretlen pont, amely akadályozza, sőt lehetetlenné teszi a további kutatást. Ezeket több forrásból lehet ismertté tenni, és sok idő kell a módszeres kutatáshoz. Egyre komolyabb nehézséggel találkozhat a böngésző. Például szembesülhet azzal, hogy nem magyarul, hanem latinul vagy valamelyik nemzetiség nyelvén íródott a bejegyzés, amelyet következésképpen le kell fordítania.
A kutatás során előnyben részesül az ismert nevek, a nemességgel bíró, közéleti tisztséget betöltő vagy tehetős ősök keresője, velük több, matrikulán kívüli helyen is találkozhatnak, egyebek között a virilisták (a legtöbb adót fizetők) névsorában. Az egyszerű származásúak, a jobbágyok az úrbéri jegyzékben, a városi mesteremberek és -legények a céhek névjegyzékében is előfordulhatnak.
A Magyar Országos Levéltár és a vidéki levéltárak munkatársai ugyan nem vállalkoznak teljes körű családtörténeti kutatás elvégzésére, de ha valaki az információs irodának címzett levélben összefoglalja az eddig talált adatokat, a levéltárosok a rendelkezésre álló levéltári segédletek alapján tájékoztatják arról, hogy melyik irategyüttesben lehet a keresett adat.
Forrás: mti