Close

Kuncze: a Szabadelvű Polgári Egyesület aktívabban fog megjelenni a közéletben

A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) mostantól aktívabban fog megjelenni a közéletben – nyilatkozta a szervezet elnöki pozícióját a közelmúltban átvevő Kuncze Gábor kedden az MTI-nek annak kapcsán, hogy a Heti Válasz internetes oldalának értesülése szerint az SZDSZ volt elnöke az egyesület új elnökeként tér vissza a politikába.

Kuncze Gábor az MTI-nek azt mondta, egyesületük nem titkolt célja, hogy egyfajta képviseletet jelentsen a szabadelvűek és a liberálisok számára, mert úgy gondolják: nem az általuk kívánt irányba mennek a dolgok Magyarországon.

A közéletbe való visszatérését Kuncze Gábor azzal indokolta, hogy egyre nagyobb volt rajta a nyomás. Egyre többen kerestek meg, „hogy csináljak valamit, mert kíváncsiak a véleményemre” – mondta. Mint hozzátette, a Szabadelvű Polgári Egyesület tagjai részéről is az volt az igény, hogy legyen aktívabb.

Az egykori politikus azt mondta, hogy egyesületként működnek, most nem tervezik a párttá alakulást. „Nem foglalkozunk a kérdéssel, most egyesületként kívánunk működni” – fogalmazott.

Kuncze Gábor az esetleges szövetségkötések kérdését még korainak nevezte. Közlése szerint egyelőre arra kíváncsiak, miként fogadják őket a hozzájuk hasonlóan gondolkodók, mennyire tartják szükségesnek azt, hogy egy ilyen fajta szervezet aktívabban részt vegyen a közéletben.

Arra a felvetésre, hogy a későbbiekben részt akarnak-e venni egy kormányellenes politikai összefogásban, azt felelte, egy egyesület valamiért jön létre, nem valami ellen. Az viszont tény, hogy „azt gondoljuk, nem mennek jó irányba az országban a dolgok, és szívesen együttműködünk mindenkivel, aki ezt ugyanígy gondolja” – tette hozzá Kuncze Gábor.

A Heti Válasz a szervezet honlapjára hivatkozva azt írta, hogy Kuncze Gábor 2010-ben az SZPE alapító tagja, 2012 januárjától pedig annak elnöke. „Az SZDSZ egykori elitjét tömörítő”, „eddig tetszhalott” egyesület elnökségi tagja a Szabad Demokraták Szövetségéből 2009-ben kilépő Sándor Klára, Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester és a Kuncze Gábor egykori belügyminiszteri államtitkáraként ismert Világosi Gábor, valamint egy 22 éves jogászhallgató, Turi Tamás.

A hetilap információi szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) vezetői többször tárgyaltak Kunczéék „hasznosításáról”, de végül az a megoldás született, hogy a liberálisok szervezetileg nem csatlakoznak a DK-hoz. A különállás ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy az SZPE saját jogon jelenjen meg az ellenzéki kerekasztal-kezdeményezéseken – így eggyel több Gyurcsányhoz lojális szervezet lehet majd tagja a „balliberális véleményvezérek által szorgalmazott Orbán-ellenes olajfa-koalíciónak” – írta a lap internetes oldala.

Forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top