Close

Malév – MSZP: a leállás a Fidesz-kormány semmittevésének az eredménye

A szocialista kormányok ideje alatt a Malév egyetlen percre sem állt le, a Fidesz-kormány másfél éves semmittevésének viszont itt az eredménye – kommentálta az MSZP a nemzeti légitársaság pénteki leállásának hírét az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, most, hogy a nemzeti légitársaság ténylegesen is csődöt mondott, Orbán Viktor miniszterelnök is elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon, és megint hadi helyzetről, illetve a múlt csontvázszerűen kormányára nehezedő terheiről beszélt.

Pedig az ország miniszterelnökétől elvárható lett volna, hogy a sztenderd kormányzati kommunikáció „légből kapott” lózungjainak felmondása helyett – az akut helyzetre való tekintettel – felelősségről és feladatokról beszéljen – értékeli az ellenzéki párt, amely szerint a kormányfőnek szólnia kellett volna
például arról, hogy „már a légitársaság visszaállamosítása is az – akkor még ellenzékben lévő – Fidesz tudtával és beleegyezésével történt, a 2010-es kormányra kerülése óta pedig egyetlen érdemi kormányzati lépés sem történt a Malév közép- és hosszú távú fenntarthatóságának megteremtése érdekében”.

A Malév péntek reggel hat órakor szüntette be működését és valamennyi járatát törölte.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top