Jelentős csökkenést vár nyitáskor a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde és a QUAESTOR elemzője, miután kedden – bár a magyar piac zárva tartott – erőteljes eséssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek arra a hírre, hogy Görögországban népszavazást tartanának a múlt heti EU-csúcson született megállapodásokról.
Balásy Zsolt, a Concorde elemzője emlékeztetett, hogy a görög miniszterelnök mindenkit meglepő népszavazási terve alaposan megfordította a múlt héten vágtázó fejlett piaci indexeket, az alatt a két nap alatt, amíg a magyar piac zárva tartott, a német DAX index például 10 százalékot esett.
Hozzáfűzte: drasztikusan gyengült a forint is, és a BÉT-en az esésé „határozottan könnyebben fog menni a magyar piacnak, mint az elmúlt két-három heti emelkedés”. Kifejtette, hogy bár szerda reggel határozottan barátságosabb a piaci hangulat, a DAX 1,5 pluszban tervez nyitni, így vélhetően elkerülhető, hogy az OTP 10, esetleg 15 százalékos limittel essen.
Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője MTI-hez eljuttatott elemzésében úgy vélekedett, hogy mivel a hazai piac kimaradt az utóbbi két nap eséséből, ezért szerdán jelentős csökkenéssel indulhat a kereskedés, különösen az OTP piacán jelentkezhet intenzív eladói nyomás, fontos támaszok 3.350, majd 3.200 forintnál húzódnak.
Ő is hozzáfűzte, hogy a nemzetközi befektetői hangulat ma reggelre jelentősen enyhült, így amennyiben nem érkeznek újabb eladók, könnyen előfordulhat, hogy a reggeli sokk után megpróbálnak az árfolyamok felfelé kapaszkodni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 427,88 pontos, 2,37 százalékos csökkenéssel, 17.600,07 ponton zárt a legutóbbi kereskedési napon, múlt pénteken.
A részvénypiac forgalma 17,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol árfolyama 605 forinttal, 3,40 százalékkal 17.200 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 109 forinttal, 2,99 százalékkal 3.541 forintra esett, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,29 százalékkal 513 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter 45 forinttal, 0,13 százalékkal 35.605 forintra gyengült, a részvény forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 100,9 millió forintos forgalom mellett 615 forinttal, 3,30 százalékkal 18.000 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.382,04 ponton zárt pénteken, ez 8,12 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Forrás:gkj/egr MTI

