Close

Fővárosi Közgyűlés – Több koncepcióról és tűzoltó laktanyák felújításáról dönthetnek a képviselők

A fővárosi önkormányzat négyéves közoktatási koncepciójáról, illetve az autistákat segítő intézkedésekről dönt egyebek mellett a Fővárosi Közgyűlés mai ülésén.
Tarlós István főpolgármesteri javaslatára dönthetnek négy fővárosi tűzoltó laktanya, a Csepeli Tűzőrség, az Erzsébeti Tűzőrség, a Józsefvárosi Tűzőrség, illetve a Budavári őrs felújításának támogatási szerződéséről.
    A főpolgármester és pénzügyi helyettese, Bagdy Gábor javaslatára szavaznak a képviselők az úgynevezett „Fűtött utca” programmal kapcsolatos módosításról is. Eszerint a VIII. kerületi Salgótarjáni út helyett a nagyobb alapterületű, lényegesen jobb műszaki állapotú IX. kerületi Aszódi utcai ingatlanban alakítanak ki hajléktalanokat ellátó intézményt.
    Döntés születhet a fővárosi önkormányzat 2011-2015. évi közoktatási koncepciójáról is. Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester-helyettes ennek kapcsán korábban a nagyfokú lemorzsolódás megakadályozását és a szakmai gyakorlat előtérbe helyezését nevezte meg a legfontosabb feladatok között.
    Szentes Tamás egészségügyért felelős főpolgármester-helyettes az autistákat segítő fővárosi koncepció elfogadására kéri a testületet. Ez egyebek mellett tartalmazza, hogy három fővárosi kórházban autistákkal foglalkozó központ jöjjön létre, 24 órás telefonszolgálatot hozzanak létre a hozzátartozóknak, és az érintettek munkalehetőséget kapjanak a fővárosi önkormányzat cégeinél.
    Napirenden szerepel egy fővárosi közösségi televízió létrehozása is, az azonban az MTI információi szerint még kérdéses, hogy valóban tárgyalják-e a javaslatot a mai ülésen.
 
Forrás:bzsm/bti MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top