Close

Elfogadhatatlan a kollektív bűnösség elve

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a kollektív bűnösség elvének alkalmazását akkor is, ha az a vajdasági magyarokat sújtja, és akkor is, ha a Fidesz meg akarja büntetni mindazokat, akik 1990 előtt politikai tisztséget töltöttek be – mondta Balogh András, a szocialista párt elnökhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón.
 Az MSZP-s politikus – hangsúlyozva, fontos megmutatni, hogy a szocialisták a belső csatározások közepette más, kiemelkedő kérdésekkel is foglalkoznak – megdöbbentőnek nevezte, hogy a szerb parlamentben szeptember végén elfogadott kárpótlási törvény a kollektív bűnösség elvéből indul ki, és a teljes vajdasági magyarságot sújtja azzal, hogy kimondja: nem tarthatnak igényt kárpótlásra azok, akik tagjai voltak a Szerbiát a II. világháborúban megszálló erőknek, valamint az ő leszármazottaik sem.
Balogh András kifejtette: a szocialisták fontosnak tartják, hogy Magyarország jó viszonyt ápoljon Szerbiával, és elengedhetetlennek, hogy a szomszédos állam belátható időn belül az Európai Unió tagja legyen. A szerb parlament döntése azonban sajnálatosan nehézzé teszi a magyar közvélemény számára, hogy Belgrád egyébként jogos csatlakozási igényét támogassa – fűzte hozzá.
Az elnökhelyettes kitért arra is, nem védik azt a magyar politikát, amely a II. világháború alatt elfogadhatatlan katonai akciókat kezdeményezett, de a besorozott katonák és leszármazottaik kollektív bűnössé nyilvánítása ugyancsak tűrhetetlen.
Balogh András szerint ugyanakkor rontja a magyar kormány tiltakozásának hitelességét, hogy a Fidesz „a diszkriminációnak és a kollektív bűnösségnek az elvét nem utasítja el egyértelműen”. Szavai szerint ezt jelzi, hogy a kormánypárt olyan javaslattal állt elő, amely utólag, jóvátételi adóval büntetné azokat, akik politikai tisztséget töltöttek be 1990 előtt. Balogh András azt mondta: ez is a kollektív bűnösség elvének egyik megjelenési formája.

A szocialista politikus sajtótájékoztatóján emellett megemlítette: tiltakoznak ellene, hogy József Attila szobrát – a terület 1944 előtti arculatának visszaállítására hivatkozva, egy kormánypárti politikusok javaslatára elfogadott országgyűlési határozat alapján – eltávolítsák a budapesti Kossuth térről.
 
Forrás:www.mszp.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top