„A következő években bizonyára sok gyakorlati kérdés kerül majd a tanács asztalára, van egy, a gazdaságpolitikánál is fontosabb kérdés, mégpedig az a szemléletváltoztatás, amely visszaállítja a munka, a fizikai munka becsületét” (Orbán Viktor, NGTT alakuló ülés, 2011. 10. 11.)
„A megválaszolandó kérdés úgy hangzik: hogyan tudjuk a magyar gazdaságot a magyar emberek szolgálatába állítani. Az én válaszom a következő: rehabilitálni kell, vissza kell helyezni jogaiba a termelést. Ma a termelésnek Magyarországon nincs becsülete. Nem a termelés számít, hanem az, hogyan tudnak üzletelni a termelésről szóló papírokkal.” (Orbán Viktor évértékelő beszéde 2010. február 5-én, részlet )
Orbán Viktor miniszterelnök úr két, a talpra álló magyar gazdaság alapfeltételének értelmezhető megállapítása között több, mint másfél év telt el. Egyetértve Miniszterelnök úr véleményével, mégis úgy gondoljuk, hogy számos, egyébként a kormány által pozitív irányba befolyásolható körülmény szab gátat az elvi kinyilatkoztatás gyakorlatba való átültetésének, ezzel együtt pedig az egy helyben toporgó magyar gazdaság helyes irányba mozdításának.
A fizikai munka becsületének visszaállítása nem lehetséges a fizikai munkavállalókat foglalkoztató, termelő munkát végző, önhibájukon kívül csődhelyzetbe került vállalkozások becsületének helyreállítása nélkül. A hazai mikró és kisvállalkozások – jellemzően a termelő tevékenységet végző és foglalkoztató cégek – felbecsülhetetlen károkat szenvedtek el a szocialista kormányok idején kialakult tisztességtelen vállalkozói környezet, lánctartozás, a kifizetetlen számlák után behajtott közterhek, likviditási problémáik áthidalására magántulajdoni fedezetre felvett hiteleik bedőlése miatt, és sajnos a kormányváltás óta sem történtek érdemi intézkedések a kármentésre. Túl az egyéni sorstragédiákon, a társadalmi veszteség is tetemes, hiszen álláshelyek tömegei szüntek meg és szociálisan rászorulóvá váltak olyan vállalkozó családok, amelyek eddigi teljesítményük, képességeik alapján megélhetést biztosíthatnának munkavállalók sokaságának. A csődhullám kiemelten veszélyezteti a normális vállalkozói működésre berendezkedett vállalkozásokat. Az az elvárás, mely szerint a legyengített versenyképességű vállalkozások gyors kivezetése a gazdaságból tisztítani fogja a piacot, kudarcot vallott; például az építőiparban egyértelmű hígulás tapasztalható, a visszajelzések alapján a generál kivitelező cégek egyre kevésbé találnak a feladatokat megfelelő minőségben elvégezni tudó, korrekt működési háttérrel rendelkező alvállalkozókat. A munkabérek emelése, illetve a szürke – fekete foglalkoztatás megszűnése nem reális elvárás addig, amíg a vállalkozások által előírt minőségben elvégzett munka kifizetését büntetlenül tagadhatja meg a megrendelő, illetve, amíg tisztességtelenül alacsony összegű vállalásokra kényszeríthetők a napi megélhetésért küzdő, termelő munkát végző és foglalkoztató vállalkozások. A közhiedelemmel ellentétben az 5-15 főt foglalkoztató mikró és kisvállalkozások érdekeltek abban, hogy dolgozóikat korrekt körülmények között foglalkoztassák és a bér egy részét ne feketén csúsztassák a munkavállalók zsebébe, hiszen a kis foglalkoztatotti létszám miatt általában családias légkörben, sok esetben fizikailag is együtt dolgoznak velük. Ezek a vállalkozások érzékenyek dolgozóik szociális problémái iránt, az általunk ismert esetek és saját tapasztalataink is azt mutatják, hogy váratlan családi kiadásaik, gondjaik esetén elsősorban munkaadójuktól remélhetnek segítséget a munkavállalók.
Javaslataink, melyek a termelő munka becsületének helyreállítását segíthetik:
Elsősorban az építőiparban, de más ágazatokban is óriási károkat okoz, hogy sokszor kibogozhatatlan láncolatokon keresztül jut el a megrendelés ahhoz a vállalkozáshoz, amely végül elvégzi a munkát. A fővállalkozó, illetve az érdemi munkát elvégző vállalkozás közötti cégek – bár jellemzően semmilyen hozzáadott értéket nem állít elő a tevékenységük – sorra veszik le jutalékaikat a közvetítésért, így nem marad fedezet az elvégzett munka kifizetésére. Véleményünk szerint e cégek csak számlázásra kiterjedő tevékenysége tisztességtelen, és ez a gyakorlat tönkreteszi a termelésre, foglalkoztatásra képes vállalkozásokat. Javasoljuk, hogy kerüljenek felülvizsgálatra azok az esetek, ahol az érdemi munkát elvégző vállalkozásokat nem fizették ki és szankcionálják azokat a cégeket, melyek a láncolatba beépülve csak közvetítői szerepet töltöttek be, és ezért a tevékenységért tisztességtelen mértékű haszonra tettek szert! Tudomásunk szerint az Európai Unióban, például Németországban büntetik ezt a fajta vállalkozói magatartást, illetve amennyiben valamely cég csak munkaközvetítést végez, úgy szigorú elvárásoknak kell megfelelnie. Ha a munkát továbbadó cégnek nincs engedélye erre a tevékenységre, úgy jogalap nélkül tett szert a bevételre, amennyiben viszont igen, úgy jutaléka semmiképpen nem lehet többszöröse a munkát elvégző vállalkozás elvárható hasznának. Ez a javaslatunk összhangban van az Orbán Viktor Miniszterelnök úr választások előtti évértékelő beszédéből idézett gondolattal.
Nem lehet megkerülni az állam, az önkormányzatok felelősségét sem a kialakult helyzetben. Alapvető követelménynek tartjuk, hogy az állam ne gerjessze a lánctartozást, és ne adjon megbízást olyan fővállalkozó cégeknek, melyekről köztudott, hogy alvállalkozók maradtak utánuk kifizetetlenül, vagy a működési költségeket sem tartalmazó áron kötnek szerződést alvállalkozóikkal! Amíg az állam és az önkormányzatok nem tekintik alapvető értéknek a tisztességes megrendelői magatartást, addig hiába születnek meg a legjobb jogszabályok és intézkedések, nem lehetséges a társadalom által elvárt erkölcsi és morális alapok helyreállása, amely feltétele a tisztességes gazdasági tevékenységnek, a termelő munka megbecsülésének, fenntartható, egészséges szerkezetű növekedésnek és az új, jó minőségű hazai munkahelyek megteremtésének!
Javasoljuk, hogy az állami beruházások bonyolításához állami tulajdonú nonprofit projekt társaságokat állítsanak fel, és így közbeiktatott láncszemek nélkül szerződjenek a munkavállalói létszámmal rendelkező, hazai mikró és kisvállalkozásokkal a munka elvégzésére. Ebben az esetben állami garanciát kapnának a vállalkozások az elvégzett munka kifizetésére, az állami beruházásokon megszűnne az alvállalkozói lánc, a vállalási árak lehetővé tennék a tisztességes működést, csökkenne a beruházási költség és megteremtődne a fedezet a jelenlegi körülmények között elvesző járulékokra és adókra.
Az építőipar – multiplikátor hatásait is figyelembe véve – jelentősen tudna hozzájárulni a hazai gazdaság talpra állításához és a munkahelyteremtéshez. A cél eléréséhez azonban olyan, a többi ágazattól eltérő szabályozásra van szükség, amely figyelembe veszi a speciális működési feltételeket, a szezonalitást, az időjárásnak kitett, változó munkakörülményeket. Az építőipar immáron 20 éve gazdátlan, a különböző szakterületek, a működést szabályozó felügyeletek, szakhatóságok, a minisztériumok, államtitkárságok, főosztályok között szétszórva működik, holott az ágazat mérete, fontossága a foglalkoztatás alakulásában, a gazdaság beindításában betöltött szerepe átfogó, minden területre rálátó, a problémákat komplexen és gyorsan, szakszerűen kezelő állami felügyeletet kíván. A magyar építőipar csak akkor lesz képes ismét húzó ágazattá válni, ha kormányzati vezetésének széttagoltsága megszűnik, felállításra kerül az építésgazdaság jövőjéért felelős kormányzati intézmény, és a kormány a jog teljes szigorával lép fel a tisztességtelen vállalkozások ellen, megszüntetve a körbetartozásokat, felelősségre vonva a másokat csődve vivő vállalkozásokat, továbbá rendezve az önhibájukon kívül válságos helyzetbe került kiscégek ügyét.
Győr, 2011. 10. 14.
Tisztelettel
Mészárosné Győrvári Bella, MMV ügyvezető