Mongólia jövőre 1,17 milliárd dollárt költ út- és vasútpálya-építésre, az összeg duplája az ideinek, és a bányaipari termelés látványos fellendülésével függ össze.
Szühbátarin Batbold mongol miniszterelnök azt mondta, hogy új utakat építenek Kína felé és vasúti összeköttetést hoznak létre a Góbi sivatag és Oroszország között. A mongol természeti kincsek iránt óriási a külföldi bányaipari cégek érdeklődése, komoly összegeket fordítanak az ottani bányászat fejlesztésére. Ennek hatására Mongólia gazdasága az egyik leggyorsabb ütemben bővül a világon, a bruttó hazai termék (GDP) 17,3 százalékkal nőtt az idei második negyedévben a Világbank adatai szerint.
Még 2009-ben több milliárd dolláros vegyes vállalat jött létre a kanadai Ivanhoe Mines, a brit-ausztrál Rio Tinto bányaipari cégek, valamint a mongol kormány részvételével az Oyu Tolgoi lelőhely kiaknázására, ahol a világ egyik legnagyobb réztartaléka található. A két vállalat naponta 7 millió dollárt költ a bányászat beindítására, amire várhatóan 2012 második felében kerül sor. Tervek szerint évente 450 ezer tonna rezet bányásznak majd itt.
Az év közepén az amerikai Peabody Energy Corp., a kínai Shenhua vállalat és egy orosz–mongol konzorcium kapott engedélyt a világ egyik legnagyobb szénmezőjének kiaknázásához. A Góbi sivatag déli területe alatt található Tavan Tolgoi szénmező a számítások szerint 6,4 ezer milliárd tonna szenet rejt. Ez a 10. legnagyobb a világon. A szén harmada az acéliparban használt kokszszén.
Jövőre a termelés 3 millió tonna körüli lesz, később évi 15 millió tonnára bővül. A mongol kormány azzal számol, hogy az egy főre jutó GDP 2014-re 6 ezer dollárra nő, ami több mint duplája az idei 2470 dollárnak.
(mti)
