Nincs és nem lesz székely nyelv, csak székely nyelvjárás, magyarul beszélünk, s a történelmi magyar egyházakat hisszük, tudjuk és akarjuk a magunkénak.
A székelyföldi magyarság sokféle nyomásnak van és lesz kitéve. Amennyiben viszont hiszünk abban, hogy súly alatt nő a pálma, akkor azt is elhitethetjük magunkkal, hogy helyzetünk remek! Én most a többféle nehezék közül, amely bennünket lenyomhat és lepénnyé lapíthat, az időszerűek közül szemelgetek.
Elsőként a népszámlálást említem. Úgy tűnik, legalábbis a sajtóinformációkból azt hámozhatjuk ki, hogy jó úton vagyunk. A magyar politikai csoportosulások mindenike, az egyházi és civil szervezetek és testületek meghatározó többsége egységesen állást foglalt amellett, hogy a népszámlálás csapdahelyzeteit, amelyek a hazai magyarság megosztását eredményeznék, a közigazgatási, oktatási és kulturális intézmények nyelvhasználati jogainak érvényesítését veszélyeztetnék, úgy tudjuk kiiktatni, ha magyar nemzetiségűnek – a félreértések elkerülése végett: „maghiar”-nak, és nem székelynek, „ungur”-nak, csángónak, magyarörménynek stb. – valljuk magunkat. Az itt-ott fel- fellobbanó „székelykedés” egyébként szimpatikus hevülete, a Csaba királyfi népére, Csillagösvényre, a hunokra, miegyébre utaló származáselméleteknek a csodálatos szépségű és értékű regékben, mondákban, legendákban van a helye és nem a népszámlálási íveken. Nincs és nem lesz székely nyelv, csak székely nyelvjárás, gyerekeink magyar egyetemre járnak, magyarul beszélünk és magyarul akarunk szólni elöljáróinkhoz, s a történelmi magyar egyházakat hisszük, tudjuk és akarjuk a magunkénak.
Fontos tudni, hogy a népszámlálás idején Románia határain kívül tartózkodó magyar nemzetiségű román állampolgárokat, az életvitelszerűen külhonban élőket is, akik az utóbbi 12 hónapban hazalátogattak, otthoni hozzátartozóiknak kell a személyi számuk alapján a számlálóbiztosokkal nyilvántartásba vétetniük. Másképp a honi magyarság számára statisztikai értelemben elvesznek.
A népszámláláshoz és ennek regisztrációs eredményeihez szorosan kapcsolódik az egyre többet emlegetett romániai „régiósítás”. Nos, ebben a kérdésben több a csapdahelyzet, nagyobb és végzetesebb a veszély. Egyik legújabb, a román pártok részéről felröppentett adminisztratív-területi beosztási ajánlat egy, a gyakorlatban a 60-as években már kipróbált és most újra felmelegített javaslat, hogy az egykori Háromszék és Szeben megye tartozna újfent Brassóhoz, és Háromszék nélkül csonkán-bonkán létrejönne Hargita és Maros megye egy részéből a „Székelyföld” régió.
Mielőtt tovább lépnénk, szögezzük le: ezzel az elképzeléssel újra belebotlunk a legdurvább, a székelyföldi magyarságot megosztó, egy adott közigazgatási-gazdasági, kulturális régión belüli számbeli és számarányos jelenlétünket súlyosan sértő szándékba.
Az ebből a csapdahelyzetből való kilábalás azért problematikusabb, mert: a.) a régiósítási kérdésben nem érzékelhető a székelyföldi magyarság olyan szintű egysége, mint amilyen, végre a népszámlálás kivitelezése során kirajzolódik. A pártok némely korifeusai egymás lejáratásán munkálkodnak nagy sikerrel, ahelyett, hogy minden magyart és nem magyart, bárhol is éljen, arra készítsenek föl, hogy Székelyföld egységét semmi áron fel nem adjuk, semmiképpen sem alkuszunk és nem engedünk a 48-ból. b.) Az egység hiányára ráépül bizonyos gazdasági körök és érdekeltségek brassói kötődése és vonzalma. Újra lábra kapnak majd azok az „érvek”, hogy Székelyföld egymagában képtelen eltartani önmagát, mert a gazdasági ereje ilyen meg olyan. Brassó jelenléte térségünkben már is igen erős, gondoljuk csak végig, hányféle hivatal, intézmény központja Brassó, amelynek vonzásköre térségünkre rendkívüli, és kézenfekvő az a példálózás is, hogy ez a régióközpont mennyivel alkalmasabb, mint a jelenlegi gyulafehérvári köldökzsinór, és még mindig megfelelőbb, mint a ’20-as évek Bucegi kultúrzónája, amelynek az volt az „előnye”, hogy nyíltan kimondták: bennünket végérvényesen el akarnak tüntetni. (Aki nem hiszi, olvassa el a dálnoki iskola kisharangjának köriratát, amellyel Ploiesti-i „felmenőink” az „elmagyarosított román testvérek” ranggal tisztelnek meg bennünket.)
Jómagam nem passzív szemlélőként éltem végig a Brassó igen áldásos románosítási szándékát. Ezt a számunkra is szimpatikus Gheorghe Scripcaru személyisége sem tudja ellensúlyozni, akiben a Gandul című lap szerint megbíznak, hogy majd sikerrel lobbizik köztünk a Brassóhoz csatolás előnyeiről.
Az 1968-as megyésítést megelőzően késhegyre menő harc folyt Székelyföld egyben tartásáért. Ebben a kérdésben a sepsiszéki vezetés megosztott volt – tisztelet a kivételnek – Felső-Háromszék rendkívüli egységről tanúskodott, óriási felhajtó erőt tudott mozgósítani a brassói bekebelezés kivédésére. (Ebben a kérdésben tessék konzultálni az idős tanügyiekkel, és a lelkészekkel, akik a tömeges tiltakozás élére álltak.) Csík a maga dolgával volt elfoglalva, azzal, hogy hol legyen a megye székhelye. Ismerek akkori csíki főembert, aki „eladott” volna bennünket, csak Csík-, Gyergyó- és Udvarhely „egyben maradjon”, és Csíkszereda legyen a megyeközpont.
A dolgok ebben a formában is ismétlődhetnek. A pártokon, az egyházakon, az adminisztrációban dolgozókon, a civilszervezeteken, a véleményformáló értelmiségieken múlik, hogy képesek lesznek-e tömegmozgalommá terebélyesíteni Székelyföld egységének megteremtéséért vívott küzdelmet, vagy Székelyföld megszűnik az erdélyi magyarság belső anyaországa lenni, a szórványosodás felé sodródik, majd elcsángósodik, és majd nem nyelvükről, kultúrájukról fogják megismerni maradékainkat, hanem az egymást marva rágó egyedek összeférhetetlenségéről.
Az autonómiáról való napi imamalmi kukorékolás, a meglévő politikai alakzatok kölcsönös kiközösítése, a folyamatos „rablópandurozás” – rajtunk kívül mindenki tolvaj, gazember, áruló, – a széthúzásos dagonyázás politikai posványa. Székelyföld egységét sem megőrizni, sem autonómiát teremteni nem alkalmas ez a mocsárvilág s ennek tenyészete.
Olyan emberekkel kell egységes Székelyföldet és székelyföldi területi autonómiát teremteni, amilyenek vannak.
A modell megvan a cselekvésre: a népszámlálás alkalmával ebből is vizsgázunk.
Sylvester Lajos