Close

Leégett a salgótarjáni csokoládégyár – odaveszett a mikulási és a karácsonyi készlet

A többi között a teljes mikulási és karácsonyi csokoládékészlet odaveszett, amikor leégett a gyártó üzem péntekről szombatra virradó éjszaka Salgótarjánban; személyi sérülés nem történt – tájékoztatta a katasztrófavédelem szombat reggel az MTI-t.

    Az összesen 1800 négyzetméter alapterületű üzem-, raktár- és irodaépületek oltását szombaton kora reggelre fejezték be a tűzoltók, de az újragyulladást akadályozó utómunkálatok még szombaton délelőtt is tartanak – közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese.
    A lángok fellobbanásakor az üzemben három személy tartózkodott, ám ők még időben ki tudtak menekülni az épületből – tette hozzá Noskó Zsolt.
    Mint elmondta: a katasztrófavédelem ügyelete este 10 óra után kapta a riasztást arról, hogy lángol a Lívia Csokoládégyártó Kft. salgótarjáni üzeme. Az ötös skálán négyes fokozatúvá minősített tűzesethez a salgótarjáni és a balassagyarmati tűzoltók mellett a szomszédos megyékből is kivonultak egységek, így a hatvani, a gyöngyösi és az ózdi tűzoltók is, csaknem nyolcvanan.
    A csokoládégyár ugyan egy lakótelep kellős közepén található, ám az épület elhelyezkedése olyan, hogy a tűz nem fenyegette a környező négyemeletes lakóházakat – fűzte hozzá.
    A tűzvizsgálat és a kárfelmérés az utómunkálatok befejezése után kezdődhet meg, azonban az már látszik, hogy a kárérték elérheti a több tízmillió forintot is, ugyanis odaveszett a teljes raktárkészlet. A tanúkat és a gyár tulajdonosát már meghallgatták – mondta a referens.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top