Close

Európai botrány lett Gyurcsány ügyéből

Heves vitát váltott ki az Európai Parlamentben, amikor Gyurcsány megvádolását a Timosenko elleni perhez hasonlították a szocialisták.

 
Tabajdi Csaba MSZP-s képviselő az ukrajnai helyzetről szóló vitában hozta szóba Gyurcsány Ferenc megvádolását. Az MSZP EP-delegációjának vezetője először elfogadhatatlannak minősítette a volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko elleni büntető pert és a kiszabott börtönbüntetést. Ezt követően ehhez az ügyhöz hasonlította a Gyurcsány ellen indított büntető eljárást is, alaptalannak mondva a volt miniszterelnök elleni vádat. Tabajdi szerint mindkét eset az igazságügy átpolitizálása, amely mind az unión belül, mind annak szomszédságában elfogadhatatlan.
Szintén említette a vitában Gyurcsány Ferencet Hannes Swoboda, a szocialista EP-frakció osztrák elnökhelyettese. Ő azt mondta: ha bírálják a Gyurcsány elleni eljárást, mert elképzelhetőnek tartják, hogy az nem felel meg a demokratikus követelményeknek, akkor Timosenko ügyében sem lehet némának maradni.
Tabajdi és Swoboda párhuzamát visszautasította Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő, mondván, ne tévesszék össze „Timosenkót Gyurcsánnyal, Piroskát a farkassal”. A volt magyar kormányfőt bukott diktátornak minősítette Szegedi.
 
Szintén visszautasította a párhuzamot Sógor Csaba erdélyi néppárti EP-képviselő. Felhívta a figyelmet arra, hogy Franciaországban, Izlandon és Horvátországban is indult eljárás volt állami, illetve kormányzati csúcsvezető ellen. Ukrajnában azonban – jegyezte meg – az emberi és kisebbségi jogok helyzete némi kívánnivalót hagy maga után.
MTI nyomán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top