Törvényességi eljárást kezdeményezve a megyei kormányhivatalokhoz, hivatali visszaélés gyanúja miatt az ügyészséghez fordul az MSZP a megyei önkormányzatok vagyontárgyainak állami kézbe adása miatt – közölte Mesterházy Attila csütörtökön.
Az MSZP elnöke újságíróknak azt mondta: a megyei közgyűlési elnökök testületi felhatalmazás nélkül írták alá az erről szóló megállapodást a kormányfővel. Szavai szerint a döntés sérti az alkotmányt, ellentétes az államháztartási és az önkormányzati törvénnyel, aláássa az önkormányzatiságot, a megyék kifosztásaként értékelhető és intézmények összevonásához, bezárásához vezet.
Az MSZP ezért azt követeli, hogy a kormányhivatal semmisítse meg a megyei közgyűlési elnökök döntését, az ügyészség pedig vonja felelősségre az érintetteket, azokat, akik aláírtak a megállapodást, „és azokat is, akik utólag szavazatukkal támogatni kívánják ezt a törvénytelenséget” – jelentette ki.
Mesterházy Attila elmondta: képviselőik minden megyében törvényességi eljárást kezdeményeznek a kormányhivatalnál, míg az ügyészségtől hivatali visszaélés megállapítását kérik. A szocialisták emellett követelik, hogy a megyék ingó és ingatlan vagyonának értékbecslését nyilvános közbeszerzési eljárás után végezzék el, a megyei főjegyzőket pedig arra szólítják fel, nyilatkozzanak, hogy a megyei közgyűlési elnökök és a kormány közötti megállapodás álláspontjuk szerint törvényes volt-e.
Forrás:www.mszp.hu

