Close

A Graphisoft szobrot állít Steve Jobs emlékére

Szobrot állít a Graphisoft Parkban a legendás Apple-alapító, Steve Jobs emlékére a Graphisoft SE és a Graphisoft Park Kft. – olvasható pénteki dátummal a cég honlapján (http://www.graphisoft.hu). A szoboravatást 2011. december 21-re tervezik.

   
Az ArchiCAD építészeti tervezőprogramjával világhíressé vált cég közleménye szerint a Graphisoft Steve Jobsot az informatika kora legnagyobb hősének tekinti.
    „Nem tudunk elfogultság nélkül viszonyulni hozzá, hiszen az ArchiCAD világsikerét nem kis részben személyesen neki köszönhetjük. Az Apple volt az a cég, amely 1984-ben felkarolta a Graphisoftot, és az ArchiCAD első változata a Macintosh közvetlen elődjén, a Lisa számítógépen futott. Ezt mutattuk be 1984-ben a hannoveri CeBIT-en, ezt nézte meg Steve Jobs is, és döntött arról, hogy az Apple minden támogatást adjon meg az ArchiCAD fejlesztéséhez és világpiaci terjesztéséhez” – idézik fel a kezdeteket. 
    Mint emlékeztetnek rá, a Graphisoftot bemutatták az Apple terjesztői hálózatának, amelyre az ArchiCAD egész világra kiterjedő disztribúciós hálózata ma is épül, noha a programot már közel 20 éve nem csak Apple gépeken használják.
    „Ő teremtette meg az emberarcú informatikát. Ebben az iskolában nevelkedett a Graphisoft is, ezt tőle tanulta. Neki is köszönhetjük, hogy a világon 200 ezer építész, nemcsak dolgozik az ArchiCAD-al és tervez vele csodálatos épületeket, hanem szereti is a munkaeszközét” – indokolja a közlemény egy Jobsot ábrázoló szobor Graphisoft Parkba tervezett elhelyezését.
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top