Close

Placebókat kapott – belehalt a rákos nő

Meghalt a kórházban az a mellrákkal küzdő asszony, akinek hónapokig placebókat adott sok-sok millió forintért egy szélhámos – írja a Baon.hu.

A Baon.hu beszámolója szerint egy kecskeméti nőnél néhány éve diagnosztizálták a mellrákot, amit eleinte hagyományos kezelésekkel próbáltak gyógyítani. Az idős nő jó ideig együttműködött az orvosokkal, majd váratlanul beszüntette a kemoterápiás és sugárdózisos kezelések felvételét.

A nő családja sokáig minderről semmit sem tudott. Az tűnt fel nekik, hogy egyre fogy az asszony pénze, mikor pedig egy 28 milliót érő ingatlanját is eladta, és a vételárnak semmi nyomát nem találták, és olyan gyógyszereket találtak a betegnél, amelyekről semmilyen információjuk nem volt, úgy döntöttek, magánnyomozóhoz fordulnak, és kiderítik, mi is áll a háttérben.

A szálak egy tíz éve Budapesten élő kiskunfélegyházi férfihez vezettek. Kiderült, hogy a nő minden pénzét „csodaszerekre” költötte. A férfi postán küldte neki a pirulákat, ő pedig rendes vevőként rendszeresen utalta a pénzt a gyógyszerekért. A csaló azt állította, hogy ezeket a szereket Magyarországon még nem engedélyezték, de Amerikában már bizonyítottan gyógyító hatású őssejtkészítmények. Azért drágábbak még az aranynál is, mert 16 ezer csecsemő köldökzsinórjából vett őssejtből állították össze.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a címke nélküli üvegcsékben a drogériákban és a benzinkutaknál is kapható fokhagymatabletta, szójazselé, vízhajtó és C-vitamin volt. Ezek ugyan nem ártottak a betegnek, de nem is gyógyították a bajt. Ezekért utalt rendszeresen több millió forintot a csalónak a megtévesztett beteg, aki nem tudta legyőzni a rákot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top