Close

A hónap végétől tesztelhetik az intelligens buszrendszert Győrben

Október végén indulhat a győri intelligens buszrendszer tesztüzeme. Nemsokára kihelyezik a megállókba az információs oszlopokat, amelyeken egyebek mellett azt láthatják majd az utasok, mikor érkezik a következő busz.
A körülbelül 400 megálló közül 24-ben lesz elérhető a szolgáltatás, ezekben zajlik a forgalom körülbelül fele. A fejlesztésnek köszönhetően a megállókban elhelyezett információs táblákon percnyi pontossággal fel tudják majd tüntetni, mikor érkezik a következő buszjárat, a vakok és gyengén látók pedig egy gombnyomással elérhetik a hangos szolgáltatást – mondta hétfőn újságíróknak Pócza Mihály, a Kisalföld Volán személyszállítási vezérigazgatója.

Ennyire komplex rendszer – szintén próbaüzemben – Magyarországon csak Sopronban működik, bizonyos részfunkciókat Szegeden és Szolnokon telepítettek, de helyközi járatokon használ hasonlókat a Hajdú, a Jászkun és a Szabolcs Volán is – hangzott el.
Múlt hónap közepén jelentette be a győri önkormányzat, hogy megkezdődött az „intelligens buszmegállók” építése. A buszokon láthatóvá és hallhatóvá teszik, melyik a következő megálló, és ott mely járatokra lehet átszállni. Az informatikai rendszer kiépítésével az utazóközönség interneten és mobiltelefonon is azonnal tájékozódhat a járatokat érintő változásokról.
A szakemberek valamennyi Győrben járó autóbuszba beszerelik a technikai eszközöket, 20 kiemelt buszmegállóba helyeznek ki információs táblákat, és 24, éjjel-nappal működő jegy- és bérletkiadó automatát telepítenek.
A projekt teljes költségvetése 563 millió forint, amiből 56 milliót áll a győri önkormányzat és a Kisalföld Volán Zrt. alkotta konzorcium, a többit az Új Széchenyi Terv biztosította forrásból finanszírozzák.
www.hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top