Jazz+az és Bëlga dalok, Bach, a változó nő mindennapi pillanatai és még sok érdekes történet vár mindazokra, akik a ma este bemutatásra kerülő Csákányi Eszter-estet megnézik az Orfeumban. A Hajtűk című produkció, nem egyszerű előadói est, egy óra szórakozásba oltott életvezetési tanácsadás, arra fogékonyaknak, egy tapasztalt „tanárnőtől”.
A Nagykörúton található Orfeum felkérésére született meg Csákányi Eszter előadása, melyben az elmúlt 40 év slágereiből, és saját életének történeteiből merít a színésznő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindent abban a formában kapunk vissza, ahogy azt már megismertük, akár musicalről, akár Bachról legyen szó és egyszerű anekdotázásra se számítsunk.
Az egy órás műsor bővelkedik humorban, hogy csak egy pár poént emeljünk ki: Csákányi egy vidéki hakni történetét meséli el, melynek plakátján a következő volt olvasható: Ma este itt lép fel Magenheim doktor és Csákányi László lánya. Vagy amikor az utcán egy kisfiú azt kiálltja Csákányit meglátva: De csúnya!, majd a színésznő úgy reagál: „A színésznőt a színpadon kell megnézni” .
A Hajtűk sajtóbemutatója után kérdeztük a Kossuth és Jászai Mari-díjas színésznőt az előadásról és annak előkészületeiről, illetve arról mikor is volt könnyebb nőnek lenni, ma vagy régen.
Hallhattunk ma este Bëlgát, Bachot, átírt szövegű betétdalokat a Chicagóból, a Cabaret-ból. Ezek az Ön kedvencei és álomszerepei, azért így állította össze a önálló estjét, vagy volt egy pontos koncepció?
Zöldi Gergely nagyon rég óta jó barátom, és ő otthon van mindenféle műfajban. Amikor megkaptam az Orfeum felkérését, akkor felhívtam Gergőt, hogy találjunk ki valamit, ami ide illik. Az volt az álmom, hogy legyenek benne slágerek, pop dalok, és ne csak színdarab részletek, vagy musical betétek, de végül nem bírtam ki azok is belekerültek, csak kissé átalakítva. Aztán belépett a történetbe Puskás Péter. Abban mindketten megegyeztünk, hogy semmi ne legyen egy az egyben. Találjunk ki mindegyik dalnak egy kis történetet, amelyek valahogy kapcsolódnak egymáshoz. Például a Cserháti számnak, az Idő vannak is, amit nagyon szeretek, annak is más értelmet kerestünk. Szerencsére nagyszerű zenészekkel dolgozhatok együtt és Izsák Lilinek is hálás vagyok, aki az egész előadásnak a miliőjét találta ki.
Az előadás központi témája a nő, pontosabban a folyamatosan változó nő. Az előadás közben elgondolkodtunk vajon régen vagy ma volt nehezebb nőnek lenni. Vagy nincs különbség? Ön, hogy érzi ezt?
Semmivel sem nehezebb szerintem a helyzetünk, mint régen volt. Sajnos most érettebb fejjel látom, hogy amikor az ember fiatal, akkor nagyon a pillanatnak él, ami fantasztikus, de lehet, hogy hasznosabb lenne, ha jobban átgondolna dolgokat. Az előadásban nem rejtem el a koromat és az a jó, hogy úgy érzem tudok tanácsot adni, üzenni.
A női nézőnek tényleg az az érzése, hogyha van füle, hogy folyamatosan, de finoman adagolva jó tanácsokat, kis hasznos üzeneteket kap.
Nagyon ügyesen kell túl élni, az nagyon fontos, hogy nem szabad semmibe belekeseredni. Ma pont találkoztam, hogy Amerikában élő barátommal, aki arról mesélt, hogy szomorú, mert látja, hogy a barátai elfáradnak és szomorúak. Persze vannak akik nem, de az előadásom utolsó dala pont erre reagál: Lépjél, ne szarj be! nem baj, ha bajban vagy. Én az apám gondolkodásmódját is követve, úgy gondolom, hogy nem lehet leállni, elszomorodni. Ő csak amikor már nagyon beteg volt, akkor állt le, addig semmi nem zökkentette ki, pedig neki is volt története. Hadifogság, margóra tevés, mégsem kesergett. Nem lehet keseregni, mert magunkkal szúrunk ki. Mindenkinek van baja, mindenkinek megvan a saját története. Nyilvánvaló vannak nagyon tragikus dolgok. Ha az a gondolat átjön ebből az előadásból, illetve az utolsó dalból, hogy: „Álljál föl, ha elestél, és ne aggódj, csináld a dolgod!” akkor már elértem a célom, és nagyon örülök.
HetiVálasz.hu