Close

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem célja a közigazgatás utánpótlásának biztosítása

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrehozásának célja, hogy a közigazgatási-, a rendészeti-, a katonai- és a nemzetbiztonsági felsőoktatás a közszolgálati életpályák valós igényeinek megfelelően, a közszolgálat ágazatirányítóinak szoros szakmai felügyelete mellett működjön – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem célja a közigazgatás tisztviselői, a hon- és rendvédelmi szervek tiszti utánpótlásának biztosítása, valamint az egységesülő közszolgálati életpályák közti átjárhatóság megteremtése. Rétvári Bence hozzátette: az egyetem fenntartói jogait az alapításról szóló törvény a közigazgatásért, a rendészetért és a honvédelemért felelős miniszterek fenntartói testületének kezébe adja.
    
A közigazgatási-, rendészeti- és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslat célja az is, hogy a közigazgatási-, a rendészeti-, a katonai- és a nemzetbiztonsági felsőoktatás a közszolgálati életpályák valós igényeinek megfelelően, a közszolgálat irányítóinak szoros szakmai felügyelete mellett működjenek. Ehhez a törvényjavaslat megteremti a közigazgatási-, a rendészeti- és a katonai felsőoktatás világos jogi kereteit. Az egyetem sajátossága, hogy a rendvédelmi és honvédelmi szolgálatok feladatait is kiszolgálja, a tisztviselőjelöltek képzésével pedig bekapcsolódik a közigazgatási feladatellátás személyi centrumába.
    
A foglalkoztatási jogviszonyok tekintetében megmarad a civil (közalkalmazotti) és a hivatásos foglalkoztatás, vagyis a szolgálati jogviszony is az egyetem állományában. Az oktatókkal és kutatókkal szembeni sajátos hivatásetikai követelmény, hogy a munkahelyen pártpolitikától mentes magatartást kötelesek tanúsítani. Az egyetemi jogviszony feltétele a büntetlen előélet, de speciális életkori előírások és etikai követelmények is szükségesek, így például tartózkodni kell a politikai tevékenységtől.
    
Az egyetem gazdálkodására és finanszírozására vonatkozó szabályok meghatározására a kormány kap felhatalmazást. Az egyetem egységes KIM fejezeti költségvetése mellett a három fenntartó kivételesen céltámogatást biztosíthat – mondta el a törvényjavaslat parlamenti expozéjában Rétvári Bence.

KDNP (MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top