Garamvölgyi László, az ORFK régi-új arca és szóvivője az m1 reggeli műsorában lyukat beszélt Jegyes-Tóth Krisztina műsorvezető hasába. Esélyt sem adott a műsorvezetőnek tisztázni, hogy a szakszervezetek meghirdetett demonstrációinak a helyszínei környékén miért ne lenne „más útvonalon biztosítható a közlekedés”, amikor számos példa bizonyítja, hogy lehet. Akkor is jártak a buszok valamerre, amikor hétvégenként lezárták a Lánchidat, mert vásárt és kultúrprogramokat rendeztek rajta.
„Azok a rendezvények nem a mi hatáskörünkbe tartoztak”, vágott közbe Garamvölgyi, még mielőtt Jegyes-Tóth megjegyezhette volna, hogy ha nemrég még nem akadályozta a parlament működését az ülésezéssel egy időben az épület köré vont élőlánc, akkor egy hétvégi tüntetés – mondjuk a japán turistákon kívül – ugyan kit zavarna ott?
A maga székéből Garamvölgyinek persze igaza volt. Ő védte a mundér becsületét, s ha majd a bíróság másképpen dönt, a szerint módosít. Végül is, a helyzet több mint pikáns. Abszurd. A több tízezer embert vonzó kulturális és sportesemények engedélyezése nem a rendőrség feladata, ők „csak” biztosítják az eseményt. Pedig több tízezer ember mozgatása számos bűnügyi, közbiztonsági kérdést is felvet, egykor a jogalkotó a maga mérhetetlen bölcsességével úgy döntött, hogy az ilyen események engedélyezése nem is a rendőrség dolga. Még akkor sem, ha egy, a kíváncsiskodókkal és rokonokkal együtt is csak pár ezer embert vonzó futóverseny mellékhatásként a fél várost megbénítja.
Bezzeg, ha politikai rendezvényről van szó, akkor a mindennemű politikai tevékenységtől törvényileg eltiltott rendőrség lép elő engedélyező hatósággá. Tudom, nem engedélyezik a rendezvényeket, csak tudomásul veszik – illetve bizonyos esetekben betiltják –, de a lényeget tekintve ez pont ugyanazt jelenti, mint az engedélyezés.
A politikai elit húsz éve tisztában van azzal, hogy nincs ez így jól. Gondoljunk csak bele: a Magyar Köztársaság kormánya által irányított rendőrség engedélyezi a kormányellenes tüntetést, majd kordont és rohamrendőröket állít az engedélyével tüntetőkkel szembe. Majd, ha úgy ítéli meg, hogy a résztevők nem tartották be a gyülekezési törvény előírásait, eljár velük szemben…
Bármilyen döntést is hozzanak, bármilyen intézkedést hajtsanak is végre a demonstráció résztvevőivel, vagy az ellenük demonstrálókkal szemben, abban biztosak lehetnek, hogy senki nem hiszi majd el nekik, hogy maguktól tették, amit tettek. Mindenki azt fogja gondolni, hogy „politikai megrendelést” hajtottak végre, a kormány, a belügyminiszter, a főpolgármester, a főakárki akarata szerint cselekedtek.
És ugyan mi másra gondolhatna az ember, ha azt látja, hogy az a rendőrség, amely a mások által engedélyezett események alatt meg tudja oldani a forgalom elterelését, azaz „más útvonalon is biztosítani tudja a közlekedést”, a saját engedélyezési jogkörébe tartozó események esetében ugyanezt megoldhatatlannak látja?
Persze régóta tudják az érintettek, hogy nincs ez így jól, csak még nem találták meg azt a palimadarat, akire ezt a feladatot rá lehetne lőcsölni. Ki engedélyezze vagy tiltsa be a politikai rendezvényeket? A jegyző? A polgármester? A kormányhivatal vezetője? Miután senki nem jelentkezik a feladatért, a politikai elit hagy mindent a régiben. A rendőrség tudomásul vesz és tilt – csak azt ne kérdezze meg senki, hogy milyen logika szerint –, s ha valakinek nem tetszik a döntése, forduljon a bírósághoz.
Garamvölgyi egyértelműen fogalmazott: ha a bíróság felülbírálja a rendőrség döntését, azaz kvázi engedélyezi a tüntetéseket, majd megoldják a döntésből fakadó közlekedési gondokat. Azokat, amelyeket ma még megoldhatatlannak látnak. Azt mégsem mondhatta, hogy a jogalkotó észbe kaphatna már végre, és rendbe tehetné a szabályozást – például úgy, hogy nem a rendőrségnek kell eldöntenie, hogy mikor és hol lehet tüntetni, és hol nem.
Ezt nem is tőle kell megkérdezni. Ám, akiknek feltehetnénk a kérdést, ugyanúgy lyukat beszélnek majd a hasunkba, mint Garamvölgyi Jegyes-Tóthéba. Végül is ez könnyebb, mint tisztességes, betartható törvényeket alkotni…