A világelső hatvannégy idei fellépésén hatvankétszer győzött
Aki látta, tudja, miről van szó, aki pedig elmulasztotta a kedd hajnalba hajló tévézést, sürgősen keressen lehetőséget a meccs utólagos megtekintésére: Novak Djokovics csodálatos mérkőzésen győzte le az US Open tenisztorna döntőjében a címvédő Rafael Nadalt.
Az történt, amit vártunk, de mégis: négyórányi ámulat volt a két sztár gálaelőadása. A világelső győzelme a torna második helyén kiemelt ellen önmagában nem meglepetés, miként az sem, hogy Djokovics az idén hatból hat döntőt nyert Nadal ellen. Legyőzte őt tavasszal kétszer kemény pályán, aztán a spanyol felségterületén, a madridi és a római salakon, majd a wimbledoni füvön, s itt, a US Open zárómeccsén is.
A szerb klasszis 2011-ben immár a harmadik Grand Slam-tornáján diadalmaskodott (a Federer elleni párizsi elődöntős vereség fosztotta meg attól, hogy legyen esélye a naptári évben teljesíteni a Slam-sorozatot). Tíz idei tornagyőzelme között három GS-diadal sorakozik – a profi tenisz 1968 óta íródó sorozatában mindössze hatan voltak képesek hasonló triplázásra.
Az amerikai nyílt bajnokság tavalyi döntőjének újrajátszott meccsén Nadal nem tudta megismételni legutóbbi sikerét: Djoko gigászi csatában, őrületes labdameneteket hozó 4 óra 10 perces mérkőzésen győzött (6:2, 6:4, 6:7, 6:1).
Aki csak az eredményt ismeri, talán még legyinthet is, mondván: sima négyszettes meccs, s csupán egyetlen játszmában volt kiegyenlített küzdelem. Nagy tévedés ezt állítani! A spanyol hatalmasat küzdött, de még így sem tudta megtörni az átkos sorozatot. Djokovics látványos mérkőzésen bizonyította, ebben az évben ő a sportág legjobbja. Gondoljunk csak bele: 64 mérkőzést vívott az idén, s mindössze kétszer kapott ki – a párizsi elődöntőben Federertől, s most, a US Opent felvezető viadalok egyikén Murray-től (azt a finálét azonban nem fejezték be, mert Djoko kisebb sérülés miatt az első játszma után feladta a mérkőzést).
Fantasztikus sorozatához mérhető kevés van a tenisztörténelemben – ilyennek számít McEnroe 1984-es nagy menetelése, amikor 82:3-as mutatóval zárta az idényt, vagy Federer 2004-es, 2006-os és 2007-es idénye egyaránt három Grand Slam-elsőséggel.
Mindenki azon kutakodik, miként alakul a nagy hármas, a férfi teniszt uraló galaktikus trió sorsa, vajon hol az eredője a szerb robbanásszerű kiugrásának, s hogy hosszú időre kibérli-e magának a trónt Djoko, továbbá: végleg leáldozott-e Nadal és Federer csillagának?
Korosztályos kérdésről aligha eshet szó, hiszen a szerb és a spanyol húszas éveinek derekán jár, Federer pedig, noha már harminc, bizonyos tekintetben kortalannak számít, oly tökéletesen tartja a lépést a nála öthat évvel ifjabb vetélytársakkal, nem is beszélve arról, mennyire könnyedén veri vissza az új hullámos generáció (egyelőre esélytelen) próbálkozásait.
Djokovicsról azonban ebben az évben a még oly tökéletes Nadal és Federer is lepattant. A svájcinak volt egy sikeres akciója Párizsban, a spanyol azonban még ezt sem mondhatta el magáról. Mintha a fallal állna szemben…
Nadal állítja: rájött Djoko gyenge pontjára
A US Open döntője előtt Nadal úgy vélekedett, hogy „csak abban az esetben nyerhetek, ha hideg fejjel a létező legjobb játékomat nyújtom”. A látottak alapján megkockáztatjuk: ezt tette, a maximumhoz közeli teniszezéssel rukkolt elő, mégsem ért célba. Egyetlen terület volt, ahol egyértelműen gyengébbnek bizonyult: az adogatásainak precizitása elmaradt a megszokottól. A tavalyi US Open hétmeccses sorozata idején Nadal mindössze ötször bukta el szervajátékát, ezzel szemben csak a mostani döntőben tizenegyszer (!).
„Ha valami bánt, az a gyenge adogatásom – mondta Nadal a meccs után. – Hatékonyabb szervákkal lépést tudtam volna tartani, a mérkőzés közben nem bosszankodtam volna annyit magam miatt, s akkor mentálisan is erősebb lettem volna. Ezzel együtt most kevésbé búslakodok, mint az elveszített wimbledoni döntő után, mert látom, tudom, hogy miként érhetem utol Djokovicsot. Jó hangulatban térek haza Mallorcára, nem gondolom, hogy szégyenkeznem kellene az idény miatt. Három Grand Slam-döntőt játszhattam, közülük egyet megnyertem, s ezt nagyszerű teljesítménynek tartom. Novak most jobb volt, ez vitathatatlan.”
Djokovics – noha alapütései változatlanok, szervája némiképp átalakult, lábmunkája tökéletesedett – tenisztudása nem igazán módosult az elmúlt időszakban. Három év kellett neki ahhoz, hogy a 2008-as Australian Open után az idén januárban újabb Grand Slam-tornát nyerjen. Ám aztán beindult a rakéta: fizikálisan és mentálisan nemcsak a mezőny, hanem közvetlen zsenitársai fölé is nőtt.
Trükkjeit már bárki ellen bemutatja
Agresszívabb lett a játéka, nagyobb az önbizalma, olyanokat is bevállal, főleg a „tisztelt sztárok” ellen, amit korábban soha nem húzott elő a tarsolyból, ha Nadal vagy Federer ellen játszott – csupán a „kicsik” ellen vetette be kivételes ütéseit. Korábban Djoko, ha vele azonos szintű játékosokkal hozta össze a sors, többet bízott a biztonságra, a kivárásra: majd hibázik az ellenfél…
Újabban azonban nem az ellenoldal bakijára vár, hanem harcos, támadó taktikával önmaga kényszeríti megadásra a vetélytársat. A sorozatos győzelmek persze kellő lelki hátteret adtak, de a felkészítő csapat mentális támogatása is sokat jelentett, miként a megváltozott étkezés, a gluténmentes diéta. S leginkább talán az, hogy a pozsonyi Marian Vajda vezetésével olyan segítők veszik körül, akik megtalálták az összhangot a szigorú felkészülés és a laza pihenés között, akik nem hajszolják versenyről versenyre, nem „követelik” meg tőle a feltétlen eredményességet.
Jön az magától is, ha nem görcsösen akarjuk.
S azt se feledjük: előzetesen azért rengeteg lemondással járó sok-sok munkával, rendszeres gyakorlással sikerült megfelelő minőségű üzemanyaggal feltölteni azt a rakétát…
www.nol.hu/Árvay Sándor