Több fizetés, több tanár? A napokban felkaptam a fejem a legújabb hírre: két lépcsőben emelnék a pedagógusok fizetését a jövőben. A 2010-es beharangozó után még az iskolakezdés feszültsége is jól jött a téma újbóli felvetésére. Az oktatási stratégia elsőre rendkívül bíztatóan hangzik: bruttó 150 000 Ft körüli összeg a végzett pedagógusoknak, további tízezrek a pályán eltöltött évek számától függően. Egy III. kategóriába tartozó tanár fizetése 25-30 év tanítás után még a félmillió forintot is megközelítheti. Nos, ez egy pillanatra engem is elgondolkodtatott, hogy amíg tehetem, pályát módosítok, de a helyzet nem ilyen egyszerű.
Aligha hiszem, hogy a pénz lenne a legnagyobb motiváló tényező azoknak, akik erre a küzdelmes pályára készülnek. Mert tanárrá nem az egyetemi évek alatt válik az ember, nem abban a pillanatban, amikor kézhez kapja a diplomáját. Tanárnak – legalábbis szerintem – születni kell, pedagógusnak pedig különösen. Mert bár szinonimává degradáltuk az eredeti görög szót, azért felfedezhetjük az árnyalatnyi különbséget a két jelentéstartalom között. A tanár tanít, a pedagógus nevel. Manapság ez rendkívül fontos, hiszen a szülőket a kelleténél is jobban őrlik fel a munkahelyi, megélhetési gondok, a nagyszülők sokszor nincsenek elérhető távolságban, a gyerekeket pedig leginkább az utca vagy a tévé neveli.
A rohanó világ megsokszorozta a tanárok terheit, de a fizetésüket nem. Félreértés ne essék, itt nem a fizetésemelésükért szeretnék kampányolni, hanem a megbecsülésükért. Mert azt pénzben nem lehet kifejezni. Nem lesznek jobban elismerve a pedagógusok, ha pár tízezer forinttal többet fizetnek nekik, ráadásul ennek nagy része visszavándorol az államhoz adó formájában. A tudás, a türelem, a gyermekek, fiatalok iránti szeretet megfizethetetlen. Az oktatás, a nevelés feladata pedig nem nyolctól négyig tartó munkaidőbe foglaltatik bele.
Ami különösen zavar az új oktatáspolitikában az az, amiről a fáma mélyen hallgat, hogy évről évre hány tanárt kell elbocsájtani az állásából, hány iskolát kell bezárni és hány intézményt kell összevonni azért, mert nincs elég gyerek. Tudom, hogy nem lehet erőszakot tenni a fiatalokon, hogy vállaljanak gyermeket, hiszen nem Ceau?escu Romániájában vagyunk, de talán erősíteni kellene bennü(n)k a biztonságérzetet, hogy merjünk gyermeket vállalni.
A növényeket gondozni, nevelgetni kell, hogy fejlődjenek és virágozzanak. Mennyivel inkább kell nevelni a gyermekeket? Nemcsak a testükről kell gondoskodni, hanem a lelkükről is. Tanítani őket szeretetre, toleranciára, hogy felnőve jobbá tegyék maguk körül a világot. Ez a szülők, az óvoda és az iskola feladata. Olyan kemény munka ez, amelyért nem elég a pénzbeli „elismerés”, hiszen akkor a GYED-en, GYES-en lévő anyukák milliomosok lennének.
Amíg rettegni kell az iskolai erőszaktól, mind a tanulók, mind a szülők részéről, addig nem is lesz álommunka a tanítás. Amíg nem becsüljük meg tanárainkat, addig gyermekeink sem fogják őket megbecsülni. Segítsünk a tanároknak abban, hogy nevelővé váljanak, és ne materiális okból válasszák a tanítást, hanem ez legyen életük célja. Neveljék a jövő nemzedékét a legjobb tudásuk szerint.
Fügei Bernadett