Hosszú életem során sok nevezetes emberrel jöttem össze. Ide tartozik háborús kalandozásaim során megismert kárpáthoni ismerőssom, kivel 1944 decemberében levente sorsom során találkozhattam.
Életregényemből idézek: „… Pozsonyba teherautón Szencen és Galántán keresztül érkeztem. December közepe volt, esős, csúnya idő. Az elhelyezést egy, a pozsonyi vár tövében fekvő elhagyott óvodában biztosították. Az utca neve, ha jól emlékszem valami Jiringerről volt elnevezve. Ez az utca azóta már nincs meg…azonban még a korai ötvenes években az utca is és az azt körülvevő negyed is megvolt. Rossz hírű negyednek a kuplerájok jelenléte adta ízét-bűzét. Zuckermandelnek becézték a pozsonyiak, az új híd építésének esett áldozatul ez a Tabánra emlékeztető, romantikus negyed…
…Az óvodában aztán egyre többen lettünk. Már nemcsak leventék voltak itt, hanem menekültek Magyarországból, Erdélyből…
…itt ismertem meg Esterházy János képviselő urat, aki az akkori tisoista szlovák parlament egyetlen magyar képviselője volt, s aki egyedüliként nem szavazta meg a zsidók deportálását.”
Közvetlen karácsony előtt barátaival ő látogatott ebbe a „lágerbe”, s hoztak magukkal – úgy hírlett – a gróf közeli szlovákiai birtokáról ajándékot, főleg ruhaneműt. Nekem, kopott levente karszalagos katonaruhámat ekkor egy grófi téli kabát s bakancsomat egy rámás csizma váltotta fel.
Módom volt néhány szót váltani a gróf úrral, nagy tisztelettel tizenhat évesen. Mindenek előtt kivette kezemből a nyelvkönyvet, melyből családi adósságomat, a szlovák nyelvet igyekeztem akkor felfrissíteni. Visszacsengenek szavai, mellyel hangsúlyozta, milyen fontos népeink közötti békés egymás mellett élés, de főleg nyelveink ismerete. A szlovák viccre, melyet tudásom kipróbálandó elmesélt, ma is emlékszem: „ mit jelent a cigarettán lévő felirat STR Tatra? Stalin tahto rečni, tebe Adolfe toho roku Amen!” (Sztalin azt mondja, neked Adolf ez évben Ámen!).
Nem kis dolog volt akkor, 1944. december végén, egy ilyen politikai vicc elmesélése, az utcán a német SS-ek vállvetve a Hlinka gárdistákkal sétálgattak.
A sors iróniája, a ruhát és csizmát a háború végéig hordtam, de Németországból Csehországon át való hazatértemben egy cseh gárdista a vonat tetején megszabadított tőlük.
Szívemben azóta is hordozom áldott emlékét, melyet meggyalázni nem engedek.
CF
Idézet Callmeyer Ferenc Kétszer Huszonnyolc = 56 című könyvből.