Close

Tihanyi Legenda Projekt

Tósoki Imre, Tihany polgármestere és Temesvári Balázs, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója aláírta azt a támogatói szerződést, amelynek köszönhetően a balatoni községben mintegy 800 millió forint értékben valósulnak meg turisztikai beruházások.

 
A turisztikai szezon befejeződése után, de még ebben az évben, soha nem látott turisztikai fejlesztések kezdődnek Tihanyban. Mint emlékezetes, a község önkormányzata több éves előkészítő munka után indította el a Tihanyi Legenda Projektet, amely révén nemcsak új turisztikai attrakciókkal gazdagodik a település, de megújul a turistákat kiszolgáló infrastruktúra, illetve helyi nevezetességeket tematikusan felfűző turistaútvonalak is létrejönnek. A turisztikai szezon meghosszabbítását is célzó, összességében 793 millió forintos Tihanyi Legenda Projektet (KDOP-2.1.1/A-09-2f-2010-0001) az Európai Unió és a Magyar Állam, a Közép-Dunántúli Operatív Programon (KDOP) keresztül közel 600 millió forinttal támogatja.
 
 
 
– A közel 800 millió forintos programnak köszönhetően megújul Tihany településközpontja, új vendéglátó- és rendezvényszínhelyek jönnek létre, és a főtér mellett megtörténik a legfontosabb turisztikai útvonalak felújítása is. A település a Tihanyi Legenda Projekt révén kívánja megteremteni a minőségi turizmus feltételeit, és megnyújtani az idegenforgalmi szezont – mondta el Tósoki Imre, Tihany polgármestere, miután a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatójával, Temesvári Balázzsal aláírták a támogatásról szóló szerződést.
 
 
 
Tihanyban elmondták, hogy a nyár folyamán – a turisztikai főszezonban – csak a projekt szakmai és technikai előkészítése zajlik majd. Közbeszerzési eljárás során kiválasztják a kivitelezőt, lefolytatják a még szükséges lakossági egyeztetéseket – például a légkábelek földbe helyezéséről – illetve kitelepítik a főtéren lebontandó épületből a telefonközpontot, valamint az EON saját költségén földkábelek cseréjét végzi. Úgy tervezik, hogy az előkészítő munkákat szeptember végéig befejezik, és akkor indulhatnak az építkezések és felújítások. A tervek szerint a Tihanyi Legenda Projekt 2013-ra készül el teljes egészében.
 
 
További információk:
Dr. Koncz Mária, Tihanyi Legenda Idegenforgalmi és Fejlesztési Közhasznú Nonprofit Társaság, 30/244 8824.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top