A magyar sajtó nagy hányadában a hazudozás alapvető munkamódszer, és a törvényes rendetlenség miatt évtizedek óta büntetlen marad.
A torz törvényi és társadalmi keretek miatt a hazudozás évtizedes rutinná szervesült a magyar sajtóban. A rendszerváltozás csupán annyit módosított a viszonyokon, hogy megjelentek a rögzült hazudozást elítélő, attól morális okból irtózó újságírók s médiumok is. Az elmúlt húsz év jobboldali kormányai azonban szerencsétlenül bántak a sajtóval, a 12 évig kormányzó posztkommunista elit pedig minden erejével a régi viszonyok továbbéltetését támogatta.
Magyarán nincsen a nyugati mércével mérhető sajtó Magyarországon.
Lássunk egy példát.
Farkasházy Tivadar indulatai
Hősünk a magyar balsajtó egyik nagy alakja. Huszonkettedik éve adja ki „szatirikus kéthetilapját” (bizony, még a szocializmus végnapjaiban kapott rá engedélyt), amit egyébként pár éve hivatalosan a felesége főszerkeszt. A „szatirikus” lap lényege: ők mindig véleményt mondanak, vélemény pedig nem perelhető, ugyebár, elvégre a vélemény szabad.
Íme egy „vélemény”: az idei 24. szám (dec. 1-je) 7. oldalán „Baranyai és Szász pár évi munkáért felvett közel félmilliárdos végkielégítése” szerepel, valami indulatos szövegösszefüggésben, szörnyű példa gyanánt. Három héttel korábban a multicég tulajdonában lévő tévécsatornán hasonló kijelentést engedett meg magának, természetesen akkor is „véleményt” mondott, a Heti Hetesben.
Az inkriminált állításnak semmi köze nincsen a valósághoz, és ezt Farkasházy is pontosan tudja. A vele egyívású lapok tényrovataiban ugyanis már régen nem merik leírni ezeket az „állításokat”, félve a pervesztéstől. Ezért átmennek „véleménybe”, és ezen az alapon nyugodtan hazudhatnak tovább.
Mi a dolog célja? A szóban forgó lap azért jött létre, és azzal foglalkozik huszonkét éve, hogy a politikai megrendelés szerint egyeseket „jellemgyilkoljon”.
A lap ugyanis pontos táncrend szerint „szatirikus”. Kétféle esztétikai minőséget alkalmaz, aggályos precizitással. Az egyik a szarkazmus, a maró, megsemmisítő gúny. A másik az irónia, a simogató, bátorító humor. Akit a lap gyűlöl, azt kivétel nélkül mindig gúnyolja, akit szeret, azt kivétel nélkül mindig támogatja a „tréfáival”. Nem is volna ezzel baj, ha az igazságosztás valamilyen morális mérce mentén folyna, de erről 22 éve nincsen szó. A lap nem talált kigúnyolnivalót Gyurcsány Ferenc balatonőszödi hazugságbeszédében, sőt évek óta védi. Kigúnyolta viszont a 2006. október 23-ai rendőrattak ártatlan sérültjét, amivel sajátos morális alapállását bizonyította.
Hazudni tények elhallgatásával
A Népszava című lap december 7-én hosszú cikkben mutatta be a Fidesz-kormányzás „hátterét”. Felrótták például, hogy a „fdeszes képviselő” Domokos Lászlót választották meg az ÁSZ elnökének, elhallgatva azt a tényt, hogy helyettesének ugyanakkor azt a Warvasovszky Tihamért választották meg, aki 12 évig volt MSZP-s polgármester, és kilenc évig MSZP-s országgyűlési képviselő.
Ugyanazon cikkben a Fidesz hatalmi arroganciájának jeleként tálalják annak a Bihari Mihálynak az alkotmánybíróvá választását, akiről elhallgatják, hogy MSZMP-tag volt (igaz, kizárták), aztán négy évig MSZP-s országgyűlési képviselő, utóbb (az MSZP által megválasztva) 9 évig alkotmánybíró, ebből három évig az Ab elnöke.
A mostani magyar sajtó jelentős hányadából csak az árnyalt valóságot nem lehet megismerni. A magyar médiafogyasztók elemi érdeke, hogy végre rehabilitálják a valóságot és az igazságot a magyar sajtóban.
Ha az új médiatörvények erre alkalmasak lesznek, akkor jók lesznek. Ha nem, akkor óriási pofont ad a konzervatív kormány – önmagának.
Szervezett spontaneitás
A magyar nyelv szigetnyelv az EU-ban. Még a finnugor társországokban sem értik. A mostani „nemzetközi sajtófelzúdulás” a média újraszabályozása kapcsán olyan médiumok és szerzők tollaiból érkezik, amelyek (akik) a magyar közegben süketen mozognak.
A derék aggódók tulajdonképpen kivétel nélkül valamely szubjektív forrásból tájékozódnak a törvényről is, a magyar belpolitikai helyzetről is. Ezért a nemzetközi sajtóreakció nem a törvényről szól, hanem arról, kinek milyen intenzitású a kapcsolatrendszere a nyugati médiával.
A kormánynak nagyságrenddel kel javítania az idegen nyelvű kommunikációján. Öngyilkossággal felérő mulasztás, ha nem teszi.
Weiss A. Manfréd