Latinovits verset mond: „A világ vagyok !” címmel megjelent DVD válogatást tartalmaz az MTV archívumából, a színészkirály ötven szavalatát hallgathatjuk meg.
Latinovits Zoltán 2011-ben lenne nyolcvanéves, és már több mint harminc éve nincs közöttünk.
Lángolását, lázadását, szeretetéhségét, összetéveszthetetlen, fülsimogató baritonját most felidézhetjük. A DVD-n – többek között – Ady Endre, József Attila, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Váci Mihály költeményeit tolmácsolja.
Latinovits versmondói, előadóművészi pályája – a pódiumon, a rádióban és a televízióban egyaránt – a színházi és filmszerepekkel együtt ívelt. Csakhogy, míg a színházakban újra meg újra szerződést bontott (vagy ő, vagy a színház), addig a versmondáshoz végig hű maradt.
Hogy mi volt az újítás Latinovits versmondásában ? Az, hogy szakított az addig divatos érzelemmentes, távolságtartó stílussal; a vershez hozzáadta szenvedélyét, színészi átélését, költőt, szöveget tisztelő pontosságát, a vers arányait megrajzoló építő fantáziáját. Mindezt előre megtervezett, árnyalt hanglejtéssel, tempóval, szünettel, tudatos hangsúlyozással, mérnöki precizitással kidolgozott artikulációval és gesztusokkal. Hiszen, ne felejtsük el: építészmérnöki diplomája volt.
Nemcsak szavalt, hanem a versmondás elmélete is foglalkoztatta: két elméleti tanulmányt is írt. Ábrákat rajzolt a versekhez, az ábrákat a művész koordináta-rendszerének nevezte, ezek alapján értelmezte a költeményt és a költő mondanivalóját.
Latinovits úgy tartotta, hogy a költő „az égi antennás ember, a legérzékenyebb ember a társadalomban, aki mindent fölérez”.
„A poéta égi fogantatású, mégis emberformájú gyerek-ember. Olyan talán, mint mindnyájan voltunk, vagy inkább szeretnénk lenni. Játszó ember, hívő ember, gyerek ember.”
A költő „ritka kócsagfajta: olyan rebbenő, mint az égi pacsirta, olyan hegyentúlról szerkesztett, mint a rózsa-flamingó, olyan vájárkodó, mint a földtúró vakond.”
„Lehet, hogy VAN és NINCS között biztos hajósunk a poéta ?” (…) „Hitem szerint az, nyilván hajtja őt valami, az örökkévalóság retúrjegyével utazót, hogy szóljon, toporzékoljon, és tanítson, hogy közvetítsen.”
És hogy mi a vers ?
Erről így ír Latinovits:
„Az ember, a költő legszemélyesebb, legtömörebb, legemelkedettebb kifejezése a vers. A legszebb, a legszentebb játék. A kifejezhetetlen körültáncolása, álmaink szavakba öltöztetése, ritka míves szavak gyurmája, az álom földi mása, a legősibbnek, a dalnak édestestvére, mely átvezet a zenéhez, képhez, szoborhoz, házhoz, tánchoz.”
„A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon, rokon avval a kimondatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában, a halhatatlanságra tart igényt.”
„Aki verset mond, annak költővé kell növekednie, azzá kell lennie, hogy eljátszhassa a költő szerepét, elmondhassa a verset.”
„Vagyis az alkotás néha biz hosszú folyamatát kell oly röviden összefoglalnia, mint maga a vers.”
„Úgy kell elmondania, ahogy a költő szavalná a versét, ha szavalóművész volna.”
A DVD megrendelhető
Forrás: Latinovits Zoltán: Verset mondok – Népművelési Propaganda Iroda, Budapest