1. Fejezet
Piros…Még mindig Piros…Zöld. Megindult az embertömeg a gyalogátkelőnél, magával sodorva Kittit is, aki egy találkozóra megy. Az emberek körbeveszik őt, és mégis mintha egyedül lenne, magába réved és gondolkozik azon, hogy vajon miért kereste meg ennyi év után.
Hisz annak idején rengeteg időt töltöttek együtt. Szomszédok voltak egy ikerházban, aminek közös volt az udvara. A szüleik jó barátok voltak, így sokszor vigyáztak Kittire Dunai házaspár. Ilyenkor egésznap együtt játszottak. Később egy iskolába is jártak.
A kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a Dunai család elköltözött. Azóta nem is beszéltek egymással. Vajon mi lett vele? Biztos már házas… De talán még nem találta meg az igazit…
Ezt már nem gondolhatta végig, mert így is majdnem túlment a kávézón, ahova a találkozót megbeszélték.
Belép az ajtón, a helység szinte tele van. Valahol a hátsó asztaloknál egy kéz a magasba lendül. Ott van! Lassan odamegy, és leül.
-Szia, Kitti! Nagyon örülök, hogy eljöttél, habár már egy ideje nem beszéltünk.
-Ez csak természetes, hiszen régen szinte testvérek voltunk.
-Mielőtt elmondanám, hogy miért kerestelek meg, mesélj egy kicsit magadról, hogy megy sorod?
-Minden rendben van. Nem rég költöztem ide a környékre. Van egy klassz állásom, egy esküvőszervező cégnél vagyok fotós. Egyelőre még nem találtam meg a nagy Őt, de úgy vagyok vele, hogy bármelyik nap belebotolhatok.
Viszont ahogy látom, rajtad van karikagyűrű…
-Igen… Ezzel kapcsolatos, amiért találkozni akartam veled.
Tudod az utóbbi 3 évben nagyon jól megvoltunk, de mostanában elbizonytalanodtam. Olyan érzésem van, mintha titkolózna előttem. Egyre gyakrabban eljár egyedül, mondván hogy a csak sétálgat a városban.
-És mit tehetek én?
-Arra szeretnélek kérni, hogy tudd meg, mit csinál, hogy csak paranoiás vagyok, vagy valami tényleg nem stimmel. Remélem, tudsz nekem segíteni, nincs más, akihez forduljak!
-Nem ígérhetek semmit…
-Tessék, itt egy papír, erre felírtam a címünket, az elérhetőségünket, és Tünde munkahelyének a címét. Gondold át a kérésem.
-Jól van, átgondolom.
-Viszont most mennem kell dolgozni. Ha bármit megtudsz, hívj!
Azzal kirohant az ajtón. Még csak nem is fizetett. Mód felett kellemetlen, de hát nincs mit tenni, Kitti rendezte a számlát. Ő is kilépett az ajtón, és elindult dolgozni.
Most mit tegyen? Hiszen ő nem egy kém. Még ha el is vállalná, akkor se tudná, hogy kezdjen hozzá. Arról nem is beszélve, hogy milyen kellemetlen lenne közölni Tódorral a rossz hírt. Nem! Nem fogja kockáztatni, hogy ilyen helyzetbe hozza magát. Eldöntötte, nem vállalja és kész!
2. Fejezet
Ahogy egymás után rakosgatta a lábait, úgy követte a fejében egyik gondolat a másikat. Vajon mi lesz ennek a históriának a vége? Lehet ez előnyös számára? Miért hagyná, hogy így felkavarja az életét? Másrészről végre egy kis kaland, amire oly rég óta vágyott. Ez egy lehetőség lehet, hogy színesebbé tegye a mindennapjait. Hiába, ez nehéz döntés, egyedül talán meg se tudja hozni.
A Krisztinek elmondja! Hisz ő a legjobb barátnője. Ő mindig tudja, hogy mit kell tenni.
Közben észre sem vette, hogy megérkezett.
Egy régi, tiszteltet parancsoló épület második emeletén volt az esküvőszervező iroda. Nagy múltú hely volt, amely méltán híres a nagy lagzikról, jó szervezésről, és persze a remek fotókról, amiket az utóbbi 3 évben Kitti készített. Remek munka volt ez számára, mivel csak az esküvőkön kellett dolgoznia, egyébként rengeteg szabadideje volt.
Most azért jött be, hogy a múlt szombati lagzi képeit válogassa. A cégnél dolgozott még Krisztina, aki a helyszín, a ruhák, a virágok, és egyéb kiegészítők rendelésével foglalkozott. Egy fiatal egyedülálló lány volt, aki már kisgyerek kora óta oda volt az esküvőkért. Ma kék vászonnadrágot, és hozzá sárga blúzt viselt.
Kitti leült az asztalához, bekapcsolta a gépét, és hátradőlve a gondolataiba mélyedt. Még mindig nem bírt napirendre térni ez az egész felett. Még hogy ő belekeveredjen egy családi perpatvarba?? Hiszen mindig kerülte a konfliktusokat.
-Látom nem túl jól sikerült a randid – libbent be Krisztina a képbe.
-Nem is volt randi…
-Akkor mi volt?
-Azt hiszi, hogy a megcsalja a neje, és nekem kéne ebben megerősíteni.
-Remek, máris pakolok, és mehetünk!
-Csak ne olyan gyorsan, nem vállalom el!
-De hát miért nem? Végre egy kis izgalom, egy kis kaland. Most úgysincs munkánk vagy egy hétig…
-Szerinted meg kéne tennem? Én, aki sose csinált ilyet, és még az árnyékától is megijed?
-Szerintem pedig ez egy nagyszerű lehetőség, és bolond lennél, ha kihagynád!
-Jó, de csak akkor, ha te is velem jössz!
-Remek, hogy kezdünk hozzá?
-Hát, fényképezőgépünk már van. Azt tudjuk, hogy hol laknak, és hogy hol dolgozik a neje.
-Szerintem kezdjük holnap reggel a házuknál.
-Te követni akarod őket??
-Hát persze!!
-De csak az az érdekes, hogy a magányos sétái során hova megy. Mindjárt fel is hívom Tódort, hogy ha legközelebb sétálgatni megy, akkor értesítsen, de most már tegyünk úgy, mintha dolgoznánk!
Az első hívás másnap délután érkezett: ”Tünde most mondta, hogy megfürdik, aztán elmegy sétálni, úgyhogy igyekezzetek. „”
-Minek ez a sietség, úgyis órákig készülődik.
-Már épp meg akartam köszönni, hogy ilyen hamar ideértél, de akkor inkább hagyjuk…
-Jól van, na, látod, hogy itt vagyok, és nem késtünk el, mert épp most jön ki a házából a madárkánk.
És valóbban most lépett ki egy családi ház faajtaján egy gyönyörű nő. Azt mondtam, gyönyörű, pedig nem volt báli ruhában. Zöld tréningnadrág, és egy sokatmondó top volt rajta. Elindult a ház mellett jobbra, és kisétált a sarokig. Mikor a férje már nem láthatta, futásnak eredt. Hogy miért sietett ennyire, az érthetetlen. Talán késésben volt. Esetünkben ez viszont módfelett kellemetlen volt, mivel a lányok egy kocsiban ültek, és Tünde egy bicikliútra fordult rá.
-Mikor futottál utoljára?
-Talán az általános iskolai tesiórán. Ja, várj, ott se!
-Akkor épp itt az ideje.
-Nem tudod, mit kérsz!
-De igen, hogy mozogj egy kicsit, szerintem úgyis rád fér!
-Ezt kikérem magamnak!! Na jó, menjünk, még szerencse hogy nem magas sarkú van rajtam.
Kissé groteszk látvány, ahogy két nő lélekszakadva fut. Elértek a sarokig, ott lassítottak, mert Tünde még nem járt messze. Kissé lassítottak a tempón, majd
-Szerinted hova futhat? És ha siet, miért nem kocsival megy?
-Biztosan csak ide a közelbe megy, mert ha nem akkor nem bírjuk sokáig!
Sajnos a lányoknak nem volt szerencséje, mert majd fél órán keresztül futott. És ami a legidegesítőbb, hogy újra a Tódorék háza előtt voltak.
-Hát futottunk egy jót.
-Te biztos, de én majd kiköptem a tüdőmet. Azt hittem, hogy nyugis kocsiba ülős kémkedősdi lesz, és nem fél maratón. Ráadásul megint a házuknál vagyunk! Te érted ezt?
-Kedves Kriszti! Amit biztosan tudunk, az az, hogy futott. De úgy tűnik nem azért, hogy odaérjen egy randira, hanem azért hogy fusson. Te mire következtetsz ebből?
-Hogy le akar adni néhány kilót?
-Még az is lehet.
Hát igen, nem minden az, aminek látszik. Ezt a leckét biztos megtanulták a lányok. De a kezdők szerencséje azért közbe lépet, ha nem is rögtön, de azért a végén.
Hirtelen megcsörrent Tünde telefonja. Sajnos túl messze voltak, hogy hallják, mit beszél. Mire közel értek, már köszönt el.
„Jól van, akkor holnap este 8-kor, ahol megbeszéltük! Szia!”
-Hát mégse volt hiába a testedzésünk. Ráérsz holnap?
-Végül is még a végén formába jövök.
-Akkor holnap itt találkozunk 7-kor.
-Rendben, de most már megyek, mert alig érzem a lábaim. Jó légy!
3. Fejezet
Családi házas övezetben remek lehetőség nyílt a nézelődésre. Amott egy kis fiú piszkált egy hangyabojt, kicsit odébb egy fiatal házaspár kéz a kézbe sétálgatott, és közbe pajkos dolgokat súgtak egymás fülébe. Viszont ami a legjobban lekötötte Kriszta figyelmét, egy éppen érkező biciklis, aki nagy ügyességgel vezetett maga mellett egy másik bringát. Egy lejtőhöz ért. -Na, ezt vajon hogy oldja meg?- Hát nem oldotta meg, ugyanis nagy csörömpöléssel elesett. Nagyon mókás, főleg az a Micimackós bukósisak! De mi ez? Mintha Kriszti felé integetne. Hátranéz, biztos áll mögötte valaki. Sajnos nem, de akkor ki lehet ez? Most hogy jobban megnézte, egész hasonlóan nézett ki, mint a Kitti. Te jó ég, hisz ez Ő! Már pattant is fel, és rohant hozzá.
-Szia! Te vagy az??
-Nem, Szent Margit, na, segíts felállni!
-De miért hoztál bicikliket?
-Gondoltam nem lenne kedved megint futni, úgyhogy tessék, a biciklid! Volt már valami mozgás?
-Nem, minden csendes. Szerinted kivel fog találkozni?
-Hát, ha a szeretőjével, akkor kész vagyunk. De ezt nem kívánom Tódornak.
Abban a pillanatban kilépett a házból egy kék kosztümös hölgy. Ezúttal szép lassan sétált végig az utcán, majd befordult a sarkon, a két lány pedig lassan utána.
-Szerinted nem fog feltűnni neki, hogy két biciklis mögötte vánszorog?
-Majd okosak leszünk, és akkor nem!
Fél nyolckor Tünde kilépett a házuk ajtaján, becsukta maga mögött az ajtót. Ment, hisz már várják. Kissé izgult a találkozó miatt. Nem volt biztos a dolgába, de hát ki lenne az az ő helyébe?!
Ekkor elment mellette két biciklis lány. Olyan ismerősek voltak, de mégsem. Biztos képzelődik.
Megy tovább, már majdnem nyugovóra tért az előzőek felett, amikor nagy robaj közepette elestek a biciklisek. Hangos jajgatás, lassú felkászálódás. Már vagy 10 méterre elhagyta őket, amikor újra biciklire pattantak. Egy idő után elhaladtak mellette. Valahol tényleg látta már őket! Úgy látszik ma nincs szerencséjük, most mintha defektet kapott volna az egyikük. A gumit nyomkodják, szitkozódnak, veszekednek. Tényleg mókás, ilyet csak tv-ben lát az ember! Na de meg is érkezett. Ennél a padnál beszélték meg. Józsi bármikor itt lehet. Még mindig nem biztos benne, jó ötlet-e, hogy felkereste a gyerekkori barátját. Viszont csak benne bízik! Ezt mégse kérheti bárkitől.
A sarkon bekanyarodik egy piros Suzuki. Megáll a pad előtt. Az ajtó kitárul és Tünde beszáll. Kicsit odébb a kedvenc bicikliseink szomorúan fordulnak meg, és mennek haza.