Úgy érzed, soha életedben nem voltál még ennyire boldog, végre megtaláltad azt az embert, akire mindvégig vártál. Aztán egyszer csak egyik napról a másikra vége.
A folytonos napsütést, ami eddig beragyogta minden napodat, sötét felhők váltják fel. Életed további órái, azután nélküled telnek el. Kisgyermekként az ember még hisz a mesékben, hogy létezik a szőke herceg és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy fehér lován elénk vágtasson és megmentsen. Csakhogy ez a valóság. Ettől eltekintve még felnőttként is naivan él bennünk a vágy, hogy egyszer összetalálkozunk a saját magunk által tökéletesre formált emberrel. Mindezt már gyermekkorunkban belénk táplálták a Hófehérke, Hamupipőke, és Csipkerózsika történetein keresztül. Aztán egy nap az álomból mégis valóság lesz. A 21. századisított herceg ott áll előtted. Elhiteti veled, hogy Te vagy az, aki az ő életét is megváltoztatja, hogy gyógyírt jelentesz neki minden eddigi sérelmére, és csak téged akar. Persze ez mind szép és jó, talán egy darabig igaz is. Az elején még mindenki próbálja a legjobb oldalát mutatni, hisz még nem hódította meg a másikat olyannyira, hogy az, kellőképpen irányítható legyen. Egy kapcsolatban, pedig mint tudjuk, az kapja meg ezt a szerepet, aki kevésbé szereti a másikat. Dobálózunk különböző módon, a szeretlek, imádlak, akarlak jelentéstartalmú szavakkal, végig sem gondolva azt, hogy ezek mit is jelentenek valójában. Aztán minden megváltozik. Már nem hiányol annyira, nem mondja azokat a kedves mondatokat, amik bearanyozták még a legsötétebb perceidet is, és végül kimondja azt, aminél fájóbb szavakat nem ismer az ember: „nem szeretlek”. De sajnos vessző nélkül. Abban a pillanatban, amikor ütést kapsz olyantól, akitől simogatást várnál, megszűnsz létezni. Azt mondják, nem nagy tragédia, nem halt meg senki, jön majd más. Ez viszont nem igaz. Lehet, hogy majd valamikor jön más, de igenis meghal valaki. Méghozzá Te. Elkezdődik az önvád, a miértekre való válaszkeresés, és az önsajnálat. Nem érdekel semmi. Hidegen hagy a további kudarc, vagy az esetleges örömök, amik érnek, hisz a benned lévő űrt semmi, és senki sem tudja kitölteni. Ez egyfajta gyász. Ugyan úgy éli meg az ember, mintha meghalt volna valakije. Ugyan úgy nem ölel meg, nem nézheted, ahogy alszik, nem hallhatod a szívdobogását, és nem érezheted, ahogy lélegzik. Ezek után akár beléd is rúghatnak, már csak arra vágysz, hogy valaki mérjen rád egy végzetes ütés. Elveszted a bizalmat mások felé, vagy legalábbis a másik nem felé, és egyfajta láthatatlan falat húzol magad elé. Gyengévé, sebezhetővé, és kiszolgáltatottá válsz. Végig játszod magadban az elmúlt napok eseményeit, és görcsösen próbálsz válaszokat keresni, azt kívánva, bárcsak másképp történt volna minden, és visszaforgathatnád az idő kerekét. A felejtés lenne a legjobb, azonban annak, aki igazán szeret, ez a módszer szóba sem jöhet, mert képtelen a másik nélkül élni. Legalábbis akkor, ezt gondoljuk. Felfogni azt, hogy vége, egy ideig képtelenség. Minden egyes nap az éjszakát várod, amikor végre elmerülhetsz az álmaidba, és kiszakíthatod belőle azt, aki a valóságban már sohasem lesz a tiéd. Kétség kívül a magunk mögött hagyott boldog évekkel teli szerelem elvesztése a legfájdalmasabb. Viszont a szerelem mértékétől függ, hogy még meddig nem vagyunk képesek újra visszatérni az élők sorába, nem pedig az együtt töltött idő számától.
Ha a másik fél a problémák megoldására való hajlandóságnak halvány szikráját sem mutatja, akkor még krízismenedzserként is hasznavehetetlen minden erőfeszítés. Az érzelmek megváltozása ellen pedig semmit sem tehetünk. Ám aki hamar hátat fordít neked, az sosem volt a tied. A másik viszont döntött, és sajnos nem melletted. Gabriel Garcia Marquez szavaival élve: Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse az idejét!
Mint sok mást, az ilyen helyzeteket is túl lehet élni, és túl is kell. Talán a társasjátékhoz lehetne hasonlítani. Dobsz egyet, majd tovább lépsz. Néha viszont szükséged van egy hatosra, hogy elhagyhasd azt a mezőt, és elhagyd azt a helyet, ahol vagy. Ám amíg ez meg nem történik, jó pár körből kimaradsz, és lehet, hogy már nem is lesz erőd hatost dobni. Tehát hogy van-e élet szakítás után? Annak, aki véget vetett a kapcsolatnak minden bizonnyal több esélye van rá, aki viszont még érzelmeket táplál a másik iránt, annak egy ideig semmiképp.
Van-e élet szakítás után?
