Az allergia nem korunkban megjelenő betegség, ahogy sokan gondolják. Persze kialakulhat pszichés hatások miatt is, de elsősorban egy öröklött hajlamról van szó. Az allergia nem hagy nyomot a csontokon vagy mumifikálódott testeken, így a kutatás során nagyrészt csak az írott feljegyzésekre lehetett hagyatkozni. A fennmaradt leírások alapján lehetett tudni, illetve feltételezni, hogy például Erzsébet királyné egyik udvarhölgye rózsa-túlérzékenységben vagy Hippiász, az athéni áruló szénanáthában szenvedett. A XX. században definiálták először az allergiát, majd megjelentek az újabb allergiás reakciókat kiváltó allergének, ilyen például a gyógyszerallergia. A veszélyes kísérletek után laboratóriumi vizsgálatokkal kutatták a betegséget.
E rovatban már jelentek meg cikkek az allergiával, érzékenységgel kapcsolatban. Azok már a konkrét betegségekkel foglalkoztak, de most nézzük meg, hogy honnan is indult, a történelem mely időszakából származnak az első feljegyzések, melyek allergiás tünetekre utalnak. Tény, hogy az allergia népbetegség, majd minden negyedik embert érint. Sokan azt gondolhatják, hogy ez egy újonnan megjelent betegség, a stressz és a felfokozott élet hozta magával. A téves következtetés talán abból adódhat, hogy sokan gyerekkorukban, még az idősek gyerekkorában is keveset vagy egyáltalán nem hallottak erről a betegségről. Azt feltételezik, hogy a megváltozott világ természetes velejárója, hogy különleges és furcsa betegségek jelennek meg. Pedig a valóságban ez már régebb óta létezik, csak nem kapott olyan nagy nyilvánosságot. Kevés feljegyzés állt a kutatók rendelkezésére, mivel a nagyobb és halált okozó betegségek, mint a kolera vagy pestis, jobban lekötötték a figyelmet, az orvosokat jobban foglalkoztatta. Az allergiát kisebb kellemetlenségnek vélték és sokáig nem is tulajdonítottak neki jelentőséget. Ez is, mint általában minden az arisztokraták között okozott kellemetlenséget, így került az őket gyógyító orvosok figyelmébe az allergia, illetve az érzékenység. A szegények azokban az időkben nem jutottak orvoshoz, így az őket érintő allergiás megbetegedésekről nincsenek írásos feljegyzések.
Számos dolog okozhat allergiát például ételek, gyógyszerek, pollenek, penészgomba, poratka, állati szőrök, rovarok, latex. Elsősorban öröklött betegség. Vannak feltételezések miszerint a testfelépítéssel és az immunrendszerrel is összefüggésben állhat a betegség kialakulása. Az orvosok a szervezet megváltozott reakcióját, az idegen anyag bevitelét követően jelentkező tünetek közötti összefüggéseket csak a XX. században találták meg. A reakciókat persze már sokkal korábban észrevették, de kevés írásos bizonyíték volt rá. Az allergia a testen nem okoz elváltozást, így se a mumifikált testeken, se a csontokon nincsenek látható nyomai, ami megnehezítette a kutakodást. Mindössze azok a korabeli leírások és feljegyzések álltak az orvosok, kutatók rendelkezésére, amik allergiás tüneteket örökítettek meg.
S. Harper 1980-ban a „Footnotes on Allergy” című könyvében írja le, hogy az egyiptomi memphiszi Menesz király volt az első allergiás beteg. A leírt feljegyzések alapján a „kheb” ölte meg, ami jelenthet vízilovat és darazsat is. Az allergológusok a darázscsípést tartották lehetséges oknak, míg az egyiptológusok a vízilóra tippeltek. Akárhogy is értelmezzük, nagy a valószínűsége, hogy az allergológusoknak volt igaza. Egy másik i.e. 490-ben leírtak alapján Hippiasz, az athéni áruló, a perzsa partraszállást követően tüsszögött és köhögési rohamot kapott. Ez a pollenallergia tüneteire utal, ebből következik, hogy valószínűleg szénanáthában szenvedett. Ezek persze csak feltételezések, de Hérodotosz feljegyzései alapján elég pontos meghatározás kaptunk.
G. Ebers német regényíró és egyiptológus 1873-ban adta ki az egyiptomi orvosi ismeretek gyűjteményét, amely már tartalmazta az asztma kezelését is. Az immunizálást a görög Mithridatész fedezte fel i.e. az I. században. Bűnözőknek adagolt mérgeket és figyelte a reakcióikat. Az allergént, mint az asztmát konkrétan kiváltó anyagot 1552-ben J. Cardan találta meg. J. Hamilton érsek asztmáján keresztül figyelte meg a folyamatot. Az érsek a tollra volt allergiás, és miután eltiltották a tollpárnáktól és tollpaplanoktól a tünetek megszűntek. Innentől kezdve kezdtek el komolyabban foglalkozni az allergiával és kézzelfogható okokat kezdtek el keresni, azt, hogy mi állhat a betegség hátterében. Erzsébet királynő egyik udvarhölgye, Lady Hennage azért nem végezte el a munkáját, mert rózsa-túlérzékenységre hivatkozott. Bizonyítás gyanánt álmában az arcára rózsaszirmokat tettek, és a szirmok helyén valóban kiütések jelentek meg. Ezt a történetet Sir Kenelm Digby jegyezte le, de azt sajnos nem tudjuk meg, hogy ezt a jelentős kísérletet ki vitte véghez.
A XVII. századtól kezdve már a mechanizmusát keresték az allergiás eseteknek. Elsőként a pszichés hatásokat kutatták, az idegrendszer szerepét tartották elsődleges kiváltó oknak, majd öröklött betegségnek gondolták, az öröklött hajlam volt az egyetlen kiváltó ok. XVII. századi megfigyelések alapján az öröklés akár több generáció után újból megjelenhet, vagyis generációkat ugorhat át. W. Cullen edinburgh-i orvosprofesszor a XVIII. században szintén felfedezte az öröklött hajlamot, például a tej okozta allergiában. A pollent, mint allergiát kiváltó allergént a XVIII-XIX. században fedezték fel, csaknem száz év munkájának eredményeként, és ekkor találták meg az összefüggést, a pollen és az asztma kialakulása között is.
Az allergiát, mint betegséget a XX. században definiálták. Pirquet 1906-ban írta le az allergia definícióját. A görög allosz (=különböző vagy megváltozott) és az ergosz (=munka, akció) szavakból alkotta meg az allergia elnevezést. „C. Pirquet gyanította, hogy a tüneteket antigén (a szervezet számára idegen, túlzott védekezést provokáló anyag) és antitest (a szervezet által termelt ellenanyag) reakciója okozza”. A francia tudós C. Richet 1902-ben tett megfigyelése azt bizonyította, hogy bizonyos vegyi anyagokat, ha először kis mennyiségben adagoljuk kisebb a toxikus hatásuk, később viszont nagyobb adag esetében, a tünetek is súlyosbodnak. Ő az anafilaxia kifejezést használta, utalva vele a profilaxis (=megelőzés) ellentétére vagyis, hogy a beteg szervezete nem védelmet nyújt a reakcióval szemben, hanem a még meglévő védelmet is elveszíti. Ezért a felismeréséért Nobel-díjat kapott 1913-ban. Az 1920-as években megjelentek az új allergiát okozó tényezők, mint a rovarcsípésekkel és a penészgombákkal szembeni allergia, érzékenység.
Ahogy haladunk előre az időben, és ahogy a vegyipar fejlődött, ismét újabb allergének jelentek meg, mint a gyógyszerallergia, az ételallergia vagy a kozmetikumok és vegyszerek okozta allergiás reakciók. A XX. században, hogy bizonyítsák ezeket az allergiás tüneteket, először bőrpróbákkal kezdték el a vizsgálatokat, a bőrre téve vizsgálták, majd bedörzsölték a bőrbe. A pollenekkel szembeni allergiás reakciókat beszippantással vizsgálták, a gyógyszer – és élelmiszerallergiát szájon át történő beadással. Később felfedezték, hogy ezek a reakciók súlyosak, veszélyesek is lehetnek, így áttértek a laboratóriumi vizsgálatra. A teszteket a beteg véréből végezték el. Megvizsgálták a vér összetételét, abból próbálták megállapítani az allergiás hajlamot, az allergiás reakciók kialakulását.
Felhasznált irodalom: Dr. Temesvári Erzsébet, Dr. Raffai Irén: Amit az allergiáról tudni kell, Kossuth Könyvkiadó, 1987