Close

Megújul a kelenföldi vasútállomás épülete

A Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, kifejezetten családbarát kiállítóhely és új közösségi tér
születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből.

A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületben a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is kiállításokat és programokat tervezünk. A Kormány által biztosított 100 millió forintból megkezdődhet az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata. Az épület újratervezését a Közlekedési Múzeum megbízásából az Építész Stúdió végzi.
“A kelenföldi indóház egy olyan közlekedéstörténeti emlék, amely a megváltozott közlekedési rendszer miatt mára egykori rendeltetését elveszítette. A Közlekedési Múzeum küldetésének érezte az épület megmentését, mely az egyik legrégebbi épített vasúti emlék Budapesten. A 130 éves épületben létrejövő új kiállítóhely és kulturális központ abban is segít majd, hogy kisebb kiállításokkal abban az előttünk álló néhány évben is meg tudjunk jelenni Budapesten, ameddig az új kőbányai otthonunk elkészül. Utóbbin a kelenföldi munkákkal párhuzamosan, ugyancsak friss kormánydöntésnek köszönhetően szintén gőzerővel dolgozunk.” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.
Tavaly ősszel Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy a Közlekedési Múzeum vállalkozott arra, hogy megmenti a régi kelenföldi indóházat, melyet a MÁV korábban bezárt. Az épület eredeti, vasúti funkcióit ugyanis az elmúlt években elvesztette, a 4-es metró átadása óta a jegyvásárlást és egyéb vasúti szolgáltatásokat fokozatosan az aluljáróba helyezték át. A Múzeum terve az, hogy a bezárt épületbe új életet lehel, kulturális és közösségi funkciókat hoz létre, illetve egy olyan vasúti fókuszú kiállítóhelyet alakít ki, amely tematikus programokkal, kiállításokkal, különösen a gyermekes családok és vasútbarátok körében kifejezetten népszerű terepasztalokkal, valamint a múzeum világhírű vasútmodelljeivel méltó funkciót ad a régi állomási épületnek. Az épület állapota rendkívül leromlott, a műszaki állapotfelmérések végeztével tudjuk majd megmondani, mennyiből és mikorra menthető meg a romos műemléképület.
A Kormány által biztosított 100 millió forintos támogatásnak köszönhetően elindul a történelmi épület átfogó műszaki felülvizsgálata és rekonstrukciójának, átalakításának megtervezése. A Kormány átvállalta a korábban az XI. kerület Újbuda Önkormányzat által ígért, de végül nem biztosított támogatást is, hogy megindulhasson a tervezési munka.
A most induló tervezési munkák során a Közlekedési Múzeum partnere az Építész Stúdió lesz, aki tavaly a Helsinki Nemzeti Múzeum megépítésére, vagy éppen a volt Északi Járműjavító területén felépülő Új Közlekedési Múzeumra kiírt nemzetközi tervpályázatokon is eredményesen megmérettette magát. Nevükhöz fűződik a Széll Kálmán tér rekonstrukciója, az FMH Fővárosi Művelődési Ház és lakóház tervezése, vagy a győri Mobilis interaktív kiállítási központ terveinek elkészítése.
A Múzeum tervei szerint ide kerülnek az év elején megszűnt, korábban nagy sikerű Andrássy úti Miniversum Közlekedési Múzeum által megvásárolt egyes terepasztal elemei és modelljei. Itt lesz látható többek között a Nyugati pályaudvar, a zuglói és győri vasútállomás kicsinyített mása is. Emellett a Közlekedési Múzeum gyűjteményének világhírű 1:5 méretarányú vasúti modelljeinek egy részét is itt mutatják majd be. A páratlan és nemzetközi ritkaságnak számító modellek között száz, sőt százötven évvel ezelőtt készült alkotások is vannak. Az új helyszín a tervek szerint arra is alkalmas lesz, hogy a Közlekedési Múzeum kisebb kiállításokkal abban a néhány évben is meg tudjon jelenni Budapesten, amíg az új kőbányai múzeumépület a volt Északi Járműjavító területén elkészül. Ez utóbbi folytatása kapcsán szintén a napokban született támogató kormánydöntés.


Közlekedési Múzeum

Shares
scroll to top