Close

Hamarosan itt a kiberterrorizmus?

Az internet biztonságával és az internethasználat rohamos terjedésének hatásaival foglalkozó kétnapos konferenciát tartottak Londonban, amelyen a világ minden tájáról érkező szakértők, üzletemberek, aktivisták és politikusok főként a kiberbűnözés kivédésének lehetőségeit vitatták meg.

„Azért vagyunk itt, mert az internetbiztonság egy valódi és sürgető probléma” – hangsúlyozta David Cameron brit miniszterelnök a konferencián tartott beszédében. „Legyünk őszinték. Nap mint nap ipari szinteket ölt a próbálkozás a kormánytitkok ellopására, s ez nemcsak gazdasági szervezetek, hanem más államok érdekében is állhat. (A kibertolvajok) Rendkívül kifinomult technikákat alkalmaznak… Ezek a támadások a nemzeti érdekeinket érintik, s mint ilyenek, megengedhetetlenek” – fogalmazott Cameron, s hozzátette, hogy a kibertámadásokra keményen vissza fognak vágni.
A brit külügyminisztérium által szervezett, szerdán befejeződő konferencia egyik fő célja, hogy megvitassa a kiberbűnözés nemzetközi szabályozásának a kérdését. William Hague brit külügyminiszter szerint problémát jelent, hogy nincsenek nemzetközi normák az országok elszámoltathatóságára a kibertérben elkövetett tetteikért, ahogy az internet adta lehetőségeket kihasználó kémek és bűnözők jelentette veszéllyel sem foglalkozik hatékonyan egyetlen transznacionális szervezet sem. Megállapodás ugyan nem várható ezekről a kérdésekről a kétnapos konferencián, de a brit rendezők remélik, hogy az elemzések folytatására össze tudnak állítani egy menetrendet.
A konferencián jelen volt Jevgenyij Kaszperszkij orosz szoftvermágnás és számítógép-biztonsági szakember is, aki nem győzte hangsúlyozni, mennyire nem szabad alábecsülni a kiberterrorizmus veszélyét. „Van már kiberkémkedés, kiberbűnözés, hacktivizmus – amikor aktivisták politikai célból támadnak meg számítógépes rendszereket –, és nagyon hamar a kiberterrorizmussal is szembe kell néznünk. Lehet, hogy a (kiber)bűnözők már el is adták a képességeiket terroristáknak” – mondta Kaszperszkij a brit SkyNews című hírportálnak adott interjúban.
Az internethasználat rendkívül gyorsan terjed: míg 1995-ben összesen 16 millió internethasználó volt, ma 2 milliárd ember csatlakozik a világhálóhoz rendszeresen, több mint a felük fejlődő országokból. A robbanásszerű fejlődéssel együtt az internethasználat kockázata is megemelkedett. A londoni konferencia előtt nem sokkal számítógépes vírusok detektálásával és ártalmatlanná tételével foglalkozó cégek két új, rendkívül veszélyes rosszindulatú programot is azonosítottak. Az egyik az iráni nukleáris létesítményeknek kárt okozó Stuxnethez hasonlóan felépített Duqu, amelynek célja feltehetően európai gyárak és üzemek megtámadása volt. A másik vírus a Nitro nevet kapta, és meghackelt e-mail-címek segítségével vegyipari üzemekből, illetve nemzetvédelmi projektek kivitelezőitől próbált meg adatokat ellopni, főként az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Bangladesben.
 
(mti)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top