Close

Társadalmi egyeztetés

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség társadalmi egyeztetésre bocsátja az európai uniós támogatások felhasználására irányuló, 2011-2013-ra vonatkozó akciótervek tervezeteit.

Az új akciótervek elkészítése során kiemelt hangsúlyt helyezünk az alábbiakra: 
a munkahelyteremtés és a versenyképesség feltételeinek érdemi javítása,
az Új Széchenyi Terv nyár óta tartó társadalmi konzultációjának figyelembevétele,
a korábbi pályázati tapasztalatok elemzése és beépítése a konstrukciók alapvető feltételeibe.

 

A tervezést kiegészítő legfontosabb feladat az Új Széchenyi Terv által megadott irányvonalak mentén egy olyan pályáztatási rendszer kialakítása és működtetése, ami a stratégiához igazodva a rendelkezésre álló forrásokat tervezetten, koordináltan osztja el a szereplők között. Így a források közvetlenül vagy közvetve gazdaságfejlesztési célokra kerülnek elköltésre. Ez megköveteli a nehézkesen vagy egyáltalán nem működő támogatási konstrukciók és pályázati kiírások megszüntetését. Ezzel párhuzamosan kell a jól működő konstrukciókat megerősíteni, a kiírásokat adott esetben kicsit módosítani, illetve új, a megváltozott igényeknek megfelelő, egyúttal a vállalkozások számára csökkentett adminisztratív terhekkel járó támogatási eszközöket előkészíteni, az új konstrukciókat meghirdetni. 
Az intézkedések lényege, hogy a jól működő és sikeres konstrukciókat minél gyorsabb lebonyolítás mellett vehessék igénybe a pályázók. A hatékony és eredményes felhasználás megalapozása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hároméves akcióterveket készít, amelyek az indítani tervezett konkrét pályázati konstrukciókat és kiemelt projekteket mutatják be.
Az egyeztetések legfontosabb célja megtalálni azokat a javaslatokat, melyek felhasználásával az új és egyszerű pályázati rendszer és eljárásrend kevesebb adminisztrációval, gyorsabb elbírálási és kifizetési határidőkkel, a kis- és középvállalkozások érdekeit szem előtt tartva juttathatja forráshoz a kedvezményezetteket.
A dokumentumok tervezete megtalálható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján a http://www.nfu.hu/akcioterve címen.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kiemelt fontosságot tulajdonít a társadalmi párbeszéd intézményének, a szakmai konzultációból eredő kezdeményezéseknek. Az akciótervek végleges, a Kormány elé kerülő változatának elkészítéséhez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség most is számít a szakmai, az érdekképviseleti és a társadalmi szervezetek, a gazdasági és az önkormányzati szféra képviselőinek javaslataira, észrevételeire.
Az akciótervekkel kapcsolatos javaslatait, észrevételeit 2010. december 15-ig várjuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján kialakított Partnerségi Fórumban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top