Close

Segíti a laptopvásárlást a XV. kerület

helping hand with the sky background

Új támogatási program indul Budapest XV. kerületében, ahol hatszáz rászoruló család kaphat 50 ezer forintos támogatást új laptop vagy tablet vásárlásához – jelentette be csütörtökön Facebook-oldalán a kerület polgármestere.

Németh Angéla (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) azt írta: a 30 millió forintos új, nyílt pályázati keret – amelynek létrehozásáról a napokban döntött – nagy segítség lesz az általános és középiskolás gyermekek szüleinek a 2020-2021-es nevelési évre történő felkészülésben.

Pályázni szombattól lehet október 31-ig azoknak a családoknak, amelyeknél az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 120 ezer forintot, illetve a gyermeket egyedül nevelőknél a 150 ezer forintot.

A program részletei és a pályázati adatlap a www.bpxv.hu oldalon lesz elérhető.

A DK-s politikus közölte azt is, hogy a pénzt az önkormányzat a támogatói döntést követő 15 napon belül egy összegben átutalással folyósítja a nyertes pályázó által megadott bankszámlaszámra. A támogatás folyósításához szerződés megkötése nem szükséges – olvasható a bejegyzésben.

Forrás: MTI

Shares
scroll to top