Close

Kisiskolák indulnak újra és támogatást kap a Trianon Múzeum – a Jobbiknak köszönhetően

Az Országgyűlés keddi szavazásán négy, Dúró Dóra és Farkas Gergely által a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatot is támogatott. A két legfiatalabb képviselő így többlettámogatást tudott kiharcolni a határon túli felsőoktatási intézmények számára, a Nemzeti Tehetség Programnak, sikerült növelni a kisiskolák újraindítására szánt összeget, valamint külön költségvetési tételként jelent meg a várpalotai Trianon Múzeum is, amely 50 millió forint állami támogatással gazdálkodhat a következő évben.

Mindegyik módosító javaslat olyan célokat támogat, amelyek nemcsak oktatási szempontból kiemelkedő jelentőségűek, hanem további, más területeket érintő, pozitív hatásaik is vannak. A határon túli oktatás nemzetpolitikailag is fontos, hiszen az oktatásnak kiemelt szerepe van abban, hogy a magyar közösségek a szülőföldjükön magyarok maradhassanak. A Nemzeti Tehetség Program támogatását azért tartottuk fontosnak, hogy a tehetséges magyar fiatalok minél jobb körülmények között tanulhassanak, és minél több lehetőségük legyen tehetségük érvényesítésére – mondta el a barikad.hu-nak Dúró Dóra.

A kisiskolák újraindítása kiemelt célja az oktatási ágazatnak, erről külön említést tett a törvényjavaslat vitájában Hoffmann Rózsa államtitkár is. A jobbikos módosító javaslatnak köszönhetően az erre szánt összeget sikerült növelni 15%-kal. Egy kistelepülésen az iskola nemcsak egy oktatási intézmény, hanem sokkal több annál, ezért is gondoltuk úgy, hogy az erre szánt összeget növelni kell. Ráadásul a 2011-es évben egy iskola újraindítása kb. 6-8 millió forintba kerül, így a javaslatunknak köszönhetően miatt még 6-7 kisiskola kezdhet újra működni, könnyítve a szülők és a gyermekek életét – fogalmazott a Jobbik oktatási kabinetjének elnöke. A Trianon Múzeumra már több alkalommal felhívtuk a figyelmet, és indokoltuk, hogy mennyire megérdemelt lenne a támogatása. Úgy tűnik, megérte a sok érvelés, hiszen a központi költségvetés a jövő évre 50 millió forinttal hozzájárul működéséhez. Már találkoztunk is Szabó Pál Csabával, az intézmény vezetőjével, aki köszönetét fejezte ki a kiállásért – közölte Dúró Dóra. A civil kezdeményezésként működő Trianon Múzeum eddig semmilyen állami támogatásban nem részesült, a Jobbik Országgyűlésébe kerülésével azonban ez megváltozott. Az Országgyűlés két legfiatalabb képviselőjének elfogadott módosító javaslatai összesen 355 millió forintról rendelkezik.

Forrás:

barikad.hu – jobbik.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások:
Shares
scroll to top