Negyedik alkalommal indul a „Fedezd fel az örökséged!” című erdőismereti vetélkedő középiskolásoknak márciusban, ezúttal „Mi fán terem az erdő?” alcímmel. Az online versenyre február 21-ig lehet jelentkezni.
A diákoknak nem pusztán írásban feltett kérdésekre kell válaszolniuk, hanem ki kell menniük a természetbe és kreativitásukra, ötleteikre is szükség lesz ahhoz, hogy teljesítsék a feladatokat, miközben számos, az erdőkről szóló ismerettel bővül tudásuk. Az első három helyezett csapat tagjai nagy értékű nyereményt kapnak fejenként, de a szervező Országos Erdészeti Egyesület a felkészítő tanárokat, valamint a 4-10. helyezettet is díjazza.
Fedezd fel az örökséged! – Mi fán terem az erdő? címmel középiskolásoknak szóló erdőismereti vetélkedőt indít az Országos Erdészeti Egyesület. A márciusban kezdődő verseny azt a kérdést járja körül, hogy mit adnak nekünk és milyen hatással vannak életünkre az erdők.
A Fedezd fel az örökséged! vetélkedőt először 2016-ban hirdette meg az Országos Erdészeti Egyesület azzal a céllal, hogy megszólítsa a diákokat az erdőkkel kapcsolatos olyan témákban, mint hazánk természeti öröksége, az örökerdők, a klímaváltozás és az erdők kapcsolata. Ezek a témák négy évvel ezelőtt is aktuálisak voltak; azóta viszont még fontosabbá váltak, szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk, olvasnánk róluk híreket. Ezért sem mindegy, hogy a fiatalok milyen ismeretekkel bírnak az erdőkről, hogyan viszonyulnak egyre gyorsabban változó környezetünkhöz.
Az országos játékos vetélkedő célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a hazai erdők értékeire, arra, hogy azért is fontos ezeknek a megőrzése, mert az erdők az ő örökségüket képezik, és hozzátartoznak mindennapi életünkhöz. Az online versenyre február 21-éig jelentkezhetnek háromfős, 9-12. osztályos diákokból álló csapatok. A vetélkedőn résztvevőknek március 3. és április 3. között hat elméleti és egy terepi feladatot kell megoldaniuk.
Az első három helyezett csapat tagjai fejenként 70 ezer, 50 ezer, illetve 30 ezer forint értékű ajándékutalványt kapnak, de a felkészítő tanárokat, valamint a 4-10. helyezett csapat versenyzőit is egyenként díjazza az Országos Erdészeti Egyesület. Az első három helyezett jutalma ezenkívül egy-egy fa lesz, amit az iskola udvarán elültethetnek a diákok erdész szakember iránymutatása mellett. A jelentkezéssel kapcsolatos valamennyi információ megtalálható a vetelkedo.oee.hu oldalon, valamint a verseny Facebook- (www.facebook.com/fedezdfel) és Instagram-oldalán (https://www.instagram.com/oeefedezdfel/).
A verseny lebonyolítását az Agrárminisztérium támogatja.
Országos Erdészeti Egyesület fotó: Gálhidy László