A Csányi alapítvány 10 éve a nehéz körülmények között élő, de tehetséges gyermekek támogatására jött létre. Gyerekeknek és a gyerekekről szól, amit az ünnepi megemlékezés is tükrözte. Közvetlen, barátságos megjelenésben a gyerekek munkáját méltatta Csányi Sándor, és Áder János Magyarország köztársasági elnöke. Orbán Viktor, miniszterelnök és Lévai Anikó egyszerű vendéként csatlakozott az eseményekhez.
Az Életút Program tehetségek gondozását végzi, aminek lényege, hogy 10 kortól a tanulmányaik végéig mentorok, pedagógusok, családsegítők, bevonásával segítik a tehetséges, de hátrányos körülmények között élő gyermekeket. Ez a program a tehetségfejlesztés mellett célul tűzte ki a szociális hátrány kompenzálását és a támogatottak körében összetartó, erős közösségek formálását, amivel a gyerekek későbbi társadalmi integrációját szeretnék támogatni.
A Csányi Alapítvány 2005-ös megalapítása óta több mint 300 gyermek kapott támogatást az Életút Programban. Közülük mára ketten sikeresen léptek ki a munka világába, befejezve tanulmányaikat, a fiatalabbak közül jelenleg tizennyolcan egyetemen vagy főiskolán, kilencen pedig felsőfokú szakképzésben tanulnak .Az elmúlt 10 évben 73 tanuló szerzett komplett ECDL bizonyítványt és összesen 124 nyelvvizsga született.
„Tíz éve, azzal a céllal hoztuk létre az Alapítványt, hogy a tehetséges, de nehéz körülmények között élő gyermekeket az általános iskolától az egyetem befejezéséig tudjunk támogatni. Jó érzéssel tölt el, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a diákok száma és jelenleg több mint háromszáz támogatottunk van. Az Alapítvány számomra befektetést jelent az ország jövőjébe. Bízom abban, hogy egyre több sikeres üzletember fogja támogatni a rászorulókat”– mondta Csányi Sándor Alapító.
Az idei év az első, amikor a kezdetektől támogatott gyermekek közül ketten is megszerezték végzettségüket, és beléptek a munka világába. Ezzel a Csányi Alapítvány történetének egy fontos mérföldkövéhez érkezett.
„Az Alapítvánnyal nőttem fel, olyan lehetőségeket, támogatást és élményeket nyújtott, amelyet máshonnan nem kaphattam volna meg. A Programnak köszönhetem, hogy megismertem a legjobb barátaimat, tanulhattam, sportolhattam, és végre kiléphetek a nagybetűs életbe. Soha nem felejtem el, hogy mit kaptam tőlük, minden erőmmel igyekszem büszkévé tenni az Alapítványt és a mentoromat” – mondta el Bogdán Csaba, a most végzett fiatalok egyike.
A támogatottak Gyerekparlamentet alakítottak, sokszor a szülőkkel együtt szerveznek Családi Napokat, közös kirándulásokat, színházlátogatásokat, ezzel is elősegítve felnőtt korban a társadalmi integrációt.
„A hátrányos helyzet egyik legsúlyosabb jellemzője a kapcsolatnélküliség, ezért a képességek fejlesztése és a tehetséggondozás mellett ennek megszüntetésére is törekszünk. A csányisok között az évek során barátságok szövődnek, melyet az azonos célokért küzdő társak egyazon közösséghez való tartozása ésa pozitív élményének folyamatos megélése erősít. Biztos vagyok abban, hogy az Életút Program 10-14 éve alatt kialakult kapcsolatok, barátságok egy életre szólóan jelentenek támaszt, segítséget támogatottjainknak” – mondta el dr. Radoszáv Miklós, a Csányi Alapítvány operatív igazgatója.
Tombor Mónika
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Post Views: 183