Close

Neves írók tiltakoznak az Oxfordi Egyetemi Kiadó gyerekszótárjának változtatásai miatt

Fotó: theguardian.com

Neves írók, köztük Margaret Atwood, Andrew Motion és Robert Macfarlane tiltakoztak az Oxfordi Egyetemi Kiadó gyerekeknek szóló szótárának újabb változata miatt, amelyből számos természettel kapcsolatos szó kimaradt, és helyükre a mai gyermek által rendszeresen használt szavak kerültek.


A 28 író szerint „megdöbbentő” és „átgondolatlan” volt a kiadó döntése, amikor a 10 ezer szavas gyermekszótárból elhagytak 50 szót, amely a természetre és a vidéki életre utal, és a helyüket olyan szavak vették át, amelyek a „mai, növekvő mértékben házon belüli és magányos gyermekkorral” hozhatóak kapcsolatba – olvasható a The Guardian brit napilapban.
A neves szerzők el szeretnék érni, hogy a kiadó vonja vissza a döntést, és jelentessen meg egy új szótárat, amelyből nem hiányoznak az olyan szavak, mint a hörcsög, gém, hering, jégmadár, leopárd, pacsirta vagy az osztriga. A jelenlegi kiadásban ezek helyett olyan szavak és szókapcsolatok szerepelnek, mint a szélessávú, az analóg, vagy a kivágás és beillesztés.
A tiltakozók szerint nem egyfajta „romantikus, a saját gyermekkorunk rózsás emlékeire való visszatekintés” áll a véleményük mögött, hanem az a tudományos kutatásokkal alátámasztható nézet, amely szerint a mai gyerekek rendkívül keveset játszanak a természetben, ez pedig szomorú következményekkel jár az életminőségükre nézve.

Az általuk idézett tanulmány szerint egy generációval ezelőtt a gyerekek 40 százaléka játszott rendszeresen természetes környezetben, míg ma ez az arány mindösszesen 10 százalék, miközben 40 százalék sosem játszik kint. A tanulmány az ismert következmények között említi az elhízást, az antiszociális viselkedést, a barátságtalanságot és félelmet.
„Úgy véljük, a kiadónak meg kell fontolnia ezeket a kérdéseket, és segítenie kell a gyermekek világról alkotott képének alakulását, nem pusztán követnie a trendeket” – olvasható a felhívásban.
„Az összes szótárunk úgy lett kialakítva, hogy a használt nyelvre reflektáljon, nem pedig hogy bizonyos szavakat és azok használatát előírja” – nyilatkozta a gyerekszótárt gondozó Oxfordi Egyetemi Kiadó szóvivője, aki hozzátette, a szótár szigorú szerkesztési elvei közé tartozik az is, hogy a felvett szavaknak napi szinten használtnak kell lennie a célközönség, vagyis ebben az esetben a hétéves körüli gyermekek között. Elmondása szerint egyébként az új kiadásban mintegy 400 természetre utaló szó található.
A 7-9 éveseknek szánt szótár először 2007-ben esett át egy jelentősebb átalakításon, akkor több természettel és vallással kapcsolatos szó – így a püspök, szent, bűn, mandula, szeder szavak – tűntek el olyan szavak javára, mint az oszlopdiagram vagy a celebritás.
A kiadó szerint egyelőre nem tervezik a szótár újabb kiadásának megjelentetését.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top