Close

Soha nem élt ennyi zerge a Tátrában

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Pozsony/Tátralomnic, 2014. október 28. – Csaknem ezernégyszáz zergét számoltak össze a Tátrában az idén az őszi állományfelmérés során, ekkora zergeállomány még soha nem élt itt – közölte az MTI-vel a szlovák Tátrai Nemzeti Park (TANAP) erdeit felügyelő állami ügynökség (SLTANAP) sajtóosztálya kedden.

 
A szlovák és a lengyel nemzeti park munkatársai által október második felében végzett felmérés szerint a Tátra teljes területén – a szlovák és lengyel részén együttvéve – 1389 zerge, köztük 128 gida élt.
Az aktuális és tavaly ugyanebben az időben elvégzett felmérés adatait összevetve kiderül, hogy a tátrai zergék száma egy év alatt 203 egyeddel emelkedett és a második világháború óta rendszeresen megvalósított állományszámlálások során még soha nem volt ilyen magas.
A tátrai zergék nagyobb hányada a hegység szlovákiai részén, a TANAP területén, azon belül a Bélai havasokban (Belianske Tatry) él, itt fordulnak elő a legnagyobb létszámú zergecsapatok is. A Tátra szlovák részén az állományfelmérések történetében először az idén lépte túl a zergék száma az ezret, ősszel 1018-at sikerült megszámolni. Ugyanakkor a lengyel Tátrai Nemzeti Park (TPN) területén az őszi számláláskor 371 zergét találtak, ami mintegy másfél tucattal volt kevesebb mint a mostanit megelőző állományfelméréskor.

Az utóbbi években folyamatosan emelkedett a Tátrában élő zergék száma, szakértők szerint ez részben annak köszönhető, hogy az erdőfelügyelet egyre jobban gondoskodik a hegység egyik szimbólumának számító állatról, részben pedig annak, hogy az utóbbi években viszonylag enyhébbek voltak a telek.
Örömmel látjuk, hogy nő az állomány, az aktuális adatok szerint rekordszintről beszélhetünk – véleményezte Jozef Hybler, a TANAP zoológusa az adatokat. Hozzátette: az aktuális létszámnövekedés biztosan fedezni fogja tudni az állomány leginkább télen tapasztalható természetes fogyatkozását.
A Tátrában évente kétszer, tavasszal és ősszel tartanak zergeszámlálást. A jelenlegi rekordlétszámot leszámítva a Tátra zergeállománya a múlt évszázad hatvanas éveiben volt a legmagasabb, akkor mintegy 900-950 példánya élt itt ennek a második világháború éveiben csaknem kipusztított állatnak. Az állomány a rendszerváltást követő években ismét jelentősen lecsökkent, a kilencvenes évek végére alig kétszáz-háromszáz példányt tett ki. A zergék száma a Tátra szlovákiai területén az új évezredben kezdett ismét nőni, az utóbbi három-négy évben folyamatos az állomány bővülése.
MTI 
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top