Close

2,6 millió éve halt ki a valaha élt legnagyobb cápafaj

London, 2014. október 27., hétfő (MTI) – 2,6 millió évvel ezelőtt halhatott ki a valaha élt legnagyobb cápafaj, a Megalodon (Carcharadon megalodon), eltűnése tette lehetővé a bálnáknak, hogy elérjék jelenlegi hatalmas testméretüketvélik amerikai és svájci kutatók, akik a PLoS ONE nyílt hozzáférésű tudományos lapban írtak eredményeikről.

A Megalodon hosszát 15-20 méteresre becsülik a szakértők, testsúlya elérte az 50 tonnát, legnagyobb foglelete 17 centiméteres. Az óriásragadozó mintegy 16 millió évvel ezelőtt jelent meg, fosszíliáit megtalálták Európában, Afrikában, Észak-és Dél-Amerikában is. A legtöbb lelet a középső miocén (15,9-11,6 millió évvel ezelőtt) időszakától a pliocén (5,3-2,6 millió évvel ezelőtt) koráig terjedő periódusból származik. Előkerültek azonban a pleisztocén (2,6 millió-10 ezer évvel ezelőtt) időszakából származó megkövesedett maradványok is – olvasható a BBC hírei között. A feltételezések szerint a tengeri emlősök rendszeresen szerepeltek a gigantikus ragadozó "étlapján", s noha erre nincs bizonyíték, áldozatai között lehettek a sziláscetek (Mysticeti) is, amelyek maradványait gyakorta fedezik fel a Megalodon fosszíliái mellett. Az apró állatokkal táplálkozó sziláscetek közé tartoznak a ma élő legnagyobb állatok, a kék bálnák (Balaenoptera musculus) is, amelyek akár 30 méteres testhosszt is elérhetnek.

"Azt szerettük volna kideríteni, hogy mikor halt ki a Megalodon, és hogy eltűnése miként hatott a bálnák evolúciójára" – foglalta össze a kutatás céljait Catalina Pimiento, a Floridai Természettudományi Múzeum paleontológusa. Ennek érdekében az amerikai őslénytankutató és svájci kollégája, Christopher Clements, a Zürichi Egyetem tudósa a Megalodon 42 legfiatalabb ismert fosszíliáját vizsgálta. A tudósok egy új statisztikai számítási módszer, az optimális lineáris becslési algoritmust alkalmazva értékelték az egyes fosszíliák kora közötti időintervallumot, s ennek alapján állapították meg a faj kihalásának valószínű időpontját. Eszerint a Megalodon 2,6 millió éve tűnt el, mindazonáltal rejtély marad, hogy mi okozhatta e gigantikus cápák pusztulását.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top