Close

Szegedi Tudományegyetemen is alkalmazzák az idei kémiai Nobel-díjjal elismert nanoszkópiai módszert

Szeged, 2014. október 9., csütörtök (MTI) – A Szegedi Tudományegyetemen is alkalmazzák az idei kémiai Nobel-díjjal elismert nanoszkópiai módszert, az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszéken az eljárást alkalmazó mikroszkópot építenek, melyet elsősorban agyi folyamatok vizsgálata során használnak majd.

    Nanoszkópiáért két amerikai és egy német tudós, Eric Betzig, William E. Moerner és Stefan Hell kapta megosztva az idei kémiai Nobel-díjat.
    

Erdélyi Miklós adjunktus elmondta, két amerikai tudós, Eric Betzig és William E. Moerner dolgozta ki az egymolekula-mikroszkópia vagy lokalizációs mikroszkópia alapjait, amellyel a hagyományos optikai mikroszkópok feloldásánál tízszer részletesebb kép alkotható. Bár az elektronmikroszkópokkal már korábban is elérhető volt ez a tartomány, a minták előkészítése nem tette lehetővé az élő sejtes kísérletek vizsgálatát. A nanométeres térbeli felbontóképességű eszközökkel azonban már tanulmányozhatók a sejteken belül zajló biokémiai folyamatok is.
    Az eljárás során fluoreszcens festékkel vagy fehérjékkel megfestik a mintát, amelyet lézerfénnyel gerjesztenek, majd detektálják az egyes, különálló molekulák képeit. A mintáról „filmszerűen” egymásután sok felvételt készítenek, amelyek kiértékelésével kapják a végső, nagy térbeli feloldású képet – közölte a kutató.
    Az eljárás nehézségét is ez adja, hiszen a felvételek elkészítése 2-3 perctől akár fél óráig is eltarthat, így ez idő alatt biztosítani kell, hogy a minta pontosan egy helyben maradjon – tette hozzá a szakember.
    

Kereskedelmi forgalomban is kaphatók a lokalizációs mikroszkópia elvét alkalmazó eszközök, ezek azonban csak egy-egy célfeladat elvégzésére alkalmasak. Az optikai és kvantumelektronikai tanszék munkatársai olyan rendszer létrehozásán dolgoznak szoros együttműködésben az SZTE agykutatóival, amelyek segítségével időben követhetők a fehérjék átalakulásai, például az Alzheimer-kórban szerepet játszó béta-amiloid lerakodások kialakulása – mondta az adjunktus. 
bkzg \ pdm

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top