Close

Velencei szállodáé a századik Q-tábla

A Velence Resort & Spa szálloda helyezhette ki a 100. jubileumi Q-táblát a Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázat keretében. A Velencei-tó partján
2008-ban megnyílt szállodát az Eventhotels üzemelteti, és igen kedvelt a gyermekes családok körében.

Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az ünnepélyes díjátadón kiemelt fontosságúnak nevezte a minőséget a magyar turizmus versenyképességének erősítésében. Mint fogalmazott, a piaci versenyben azok a szolgáltatók lehetnek sikeresek, akik folyamatosan magas szintű szolgáltatást nyújtanak és közben ár-érték arányosak maradnak. A Magyar Turizmus Minőségi Díj – a nemzeti tanúsító védjegyekhez hasonlóan – ráirányítja a figyelmet a minőséget képviselő szálláshely szolgáltatókra.
 „A minőség azt jelenti, hogy akkor is jól csinálsz valamit, amikor nem látják” – idézte az autóipart forradalmasító Henry Fordot. Vagyis az eredményt nem a díj hozza meg, hanem az elnyeréséért végzett munka.
Denéné Tóth Marianna, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Magyar Turizmus Minőségi Díjat 2006-os bevezetése óta 226 jelentkező közül 193 nyerte már el. Közülük sok szolgáltató már kétszer, sőt néhányuk már háromszor is megkapta a díjat. Jelenleg 89 szálloda és 16 étterem, összesen 105 szolgáltató bejáratánál látható a minőség iránti elkötelezettséget tanúsító tábla és oklevél.
Mártonné Máthé Kinga, az MT Zrt. belföldi igazgatója kiemelte, hogy a minőséget szimbolizáló Q-jel használata 3 évre szól, de közben legalább egyszer utóellenőrzést végeznek a szakemberek, és indokolt esetben a logó használata visszavonható. A jelentkezőknek először egy 808 kérdésből álló önértékelő listát kell kitölteniük. A pályázók helyszíni vizsgálatát inkognitóban kezdik meg a szakemberek, majd kilétük felfedése után a vendégek számára láthatatlan területeket veszik sorra. Ezen látogatások tapasztalatai valamint a pontozásos és írásbeli értékelések alapján szakmai grémium dönt a díj odaítéléséről.
A Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázatot évente egyszer hirdeti meg az Magyar Turizmus Zrt. A 2014-es pályázatra március végéig várják a jelentkezőket. A pályázati információk a minosegidij.itthon.hu honlapon érhetők el.
Szöveg Bognár Mária                       Fotó: Magyar Turizmus Zrt.,  Bognár Mária

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top